2019.03.20

Ha díjat oszt a kormány, sem a szakmai szervezetek, sem a kuratórium véleménye nem számít

A Magyar Színházi Társulat azt fontolgatja, hogy egész addig nem vesz többé részt a díjosztás nevű bohózatban, míg az összes művészeti középdíj vissza nem kapja régi rangját.

2019.03.19
Sebes György

Képmutatók

Tort ül a képmutatás. Most éppen a nemzeti ünnep díj- és kitüntetés-cunamija kapcsán

2019.03.17

Átpolitizált állami kitüntetések, megnőtt presztízsű magándíjak

Átpolitizált állami kitüntetések, vitatott döntések és lemondó jelölők - a magándíjak jelentősége ezért is nő egyre inkább. Az irodalom területén nagy a hagyományuk.

2019.03.16
Vas András

Márciusi füge

Kertész Imre nem magyar, Spiró György nem ember, s akkor lenne szép világ Magyarországon, ha nem kaphatott volna Kossuth-díjat Petri György.

2019.03.13

Takaró, Pozsgai és Mága is díjat kapott

Idén az eddigi dupláját, azaz 156 művészeti középdíjat adtak át március 15. alkalmából.

2019.02.18

Kitüntetéseket adtak át a szökött rab elfogásában résztvevő rendőröknek

A férfi még pénteken szökött meg fegyverrel a Fővárosi Törvényszékről. Az óriási erőket megmozgató akció során végül több lövéssel sikerült ártalmatlanítani, mostanra pedig magához tért a kórházban.

2017.03.15

A Szabad Sajtó Alapítvány 2017-es kitüntetettjei

A Szabad Sajtó-díj a Szabad Sajtó Alapítvány által odaítélt díj, melyet 1994 óta adnak át 1848. március 15-én. Az idei díjazottak: 

2016.08.20

Az állami kitüntetettek és díjazottak névsora

Az államalapítás és államalapító Szent István királyunk emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára állami kitüntetéseket adott át – közölte a Miniszterelnökség.

Marton Éva és Makkai Ádám kapott Szent István Rendet

A Magyar Szent István Rend hazánk legmagasabb kitüntetése, amelyet csak azok érdemelhetnek ki, akik "sokszorosan beteljesítették tehetségük ígéretét, akik a mérce fölé nőttek, és ezzel másoknak is új mértéket adtak" - fogalmazott a köztársasági elnök.

2016.08.19

Állami kitüntetéseket adott át Varga Mihály

Az elismerések nagyrabecsülésünket fejezik ki mindazoknak, akik Magyarország érdekében lelkiismeretes, kimagasló színvonalú és eredményes munkát végeznek - fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadásán.

2015.03.16

Áder: a hétköznapokra is emlékezni kell

Keveset beszélünk a forradalom utáni napok döntéseiről, és szinte soha a hétköznapokról, pedig az új világot 1848-ban nemcsak az utcai események, a pezsdítő szónoklatok hozták el - mondta Áder János a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetések átadásakor a Parlamentben.

2015.03.15

Kitüntetések a nemzeti ünnepen

Keveset beszélünk a forradalom utáni napok döntéseiről és szinte sohasem a hétköznapokról, pedig az új világot 1848-ban nemcsak az utcai események, a pezsdítő szónoklatok hozták el - hangsúlyozta Áder János pénteken a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor.

2015.03.13

Március 15. - Művészeti díjakat adtak át

Önök így együtt és külön-külön is megteremtenek egy darabot a márciusi ifjak vágyaiból és reményeiből, arról a Magyarországról, amelyben élni szeretnénk - mondta Balog Zoltán pénteken a Pesti Vigadó épületében, az állami művészeti és miniszteri szakmai díjak átadásán.

2014.11.03

A tudomány ünnepe - Kitüntetésekkel

Kimagasló kutatói teljesítményeket díjaztak a Magyar Tudomány Ünnepének hétfői nyitórendezvényén Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában, ahol heten vehették át a kiemelkedő tudományos életmű elismerésére szolgáló Eötvös József-koszorút.