2019.01.13

Háborús bűnök miatt hallgatják meg a koszovói államfőt - Nem tudni, gyanúsított lesz-e, vagy tanú

Megkezdi a meghallgatásokat a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság. Beidézték a kormányfőt és a házelnököt is.

Nem elég a százszázalékos vám: Koszovó kitilthatja a szerb rendszámú autókat

Már előkészítették a szükséges intézkedéseket a belügyminiszter-helyettes szerint. Valószínűleg a Koszovóban élő, de kocsijukat ott bejelenteni nem akaró emberek a célpontjai a lépésnek.

2018.12.18
2018.12.16

Előbb egy hadsereg, majd egy tárgyalócsoport felállításáról döntött Koszovó

A Szerbiával való konfliktus területcserés rendezése is ismét felmerülhet, miután megkezdi munkáját az ellenzék által hevesen bírált tárgyalócsoport.

2018.12.15

Olaj a tűzre a koszovói hadsereg?

Elfogadta tegnap a koszovói parlament – a szerb kisebbségi képviselők bojkottálása mellett - azokat a törvénymódosításokat, amelyek a Koszovói Biztonsági Erőket (KSF) hadsereggé alakították.

2018.12.05

Hadsereget alakít Koszovó, katonák bevetéséről beszél a szerb kormányfő

Nemzetközi egyezményt sért és népirtásra készül Koszovó a szerb miniszterelnök aggodalmai szerint.

2018.11.21

Koszovó 100 százalékra növelte a szerbiai termékek vámját

Két hete, mikor még csak 10 százalékkal emelték a szerb termékekre kivetett vámot, Belgrád megszakította Pristinával folytatott tárgyalásait.

2018.09.30

Orosz vadászpilóták gyakorlatoznak Szerbiában

A közös hadgyakorlatot feszült helyzetben jelentette be Belgrád: az akció sejthetően válasz arra, hogy a szomszédos Koszovóban korábban rendőröket vezényeltek az ország főként szerbek lakta északi térségébe.

2018.09.29

A legmagasabb fokú harckészültségben a szerb hadsereg

A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget Aleksandar Vucic, mert a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat mintegy 60 tagját a többségében szerbek lakta Észak-Koszovóba vezényelték - közölte értesülését a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

2018.09.09

Veteránok állták el Vucic útját Koszovóban

Az egykori Koszovói Felszabadási Hadsereg veteránjai vasárnap elállták az előző nap koszovói látogatásra érkezett Aleksandar Vucic útját, megakadályozva, hogy a szerb elnök ellátogasson a szerb többségű Baje faluba.

2018.08.27

Az EU nem szeretné, ha egyes országok területeket és tízezreket csereberélnének

Koszovó és Szerbia elkötelezett a területcserét illetően, ez azonban a térségben is rendkívül veszélyes precedenst teremthet.

2018.08.17
Rónay Tamás

Lépni kell

Koszovó függetlenségéért Slobodan Milosevic tette a legtöbbet. Azzal ugyanis, hogy a köztársaságból tömegesen szorította ki az albánokat, 1999-ben kiprovokálta a NATO beavatkozását

2018.08.15

Nagy-Albánia miatt aggódhatnak a Balkánon és azon túl is

Január elsején megnyitják a határt Albánia és Koszovó között Edi Rama albán kormányfő óhajának megfelelően. Belgrád tehetetlen, de nem csak a szerbek figyelik gyanakodva za albán törekvéseket.

2018.06.25

Autóbalesetben halt meg a válogatott kosárlabdázó

Autóbalesetben életét vesztette Gazmend Sinani, a magyarok elleni világbajnoki selejtezőre készülő koszovói férfi válogatott kosarasa – írja az MTI.

2018.06.07

Vámuniót hoz létre Koszovó és Albánia, a határellenőrzést is eltörölnék

Vámuniót hoz létre Koszovó és Albánia, a pristinai parlament szerda késő este pedig jóvá is hagyta az erről szóló megállapodást - számol be róla a koszovói sajtó alapján az MTI.

2018.05.07

Szörnyű bűnöket vizsgál a most kinevezett különleges ügyész

Kinevezték a koszovói háborús bűnöket vizsgáló új különleges ügyészt, a feladatot a jövőben az amerikai Jack Smith látja el - közölte a pristinai sajtó alapján az MTI.

2018.04.26

Koszovónak az EU-tagság a cél

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök - írja az MTI.

2018.03.31

Késik a kormányalakítás Szerbiában

Nem lesz kormányátalakítás Szerbiában mindaddig, amíg nem rendeződik a helyzet Koszovóban - jelentette ki Ana Brnabic miniszterelnök.

Botrányos török akció Koszovóban

Komoly belpolitikai botrány alakult ki Koszovóban azt követően, hogy a rendőrség letartóztatott hat, gülenistának tartott tanárt, méghozzá diákjaik előtt.

2018.03.30

Távozik a belügyminiszter és a titkosszolgálati főnök

Miközben amúgy is szétesőben a koszovói kormánykoalíció, a miniszterelnöknek még a török befolyással is kezdenie kell valamit.

2018.03.27

Kilépnek a szerbek a koszovói kormányból

A koszovói szerb képviselők kedden úgy döntöttek, hogy kilépnek a pristinai kormánykoalícióból, miután a  koszovói hatóságok előző nap letartóztattak, majd kiutasítottak Koszovóból egy szerb kormányzati tisztségviselőt - adta hírül a szerbiai közszolgálati televízió alapján az MTI.

2018.03.22

Könnygáz hiúsította meg a szavazást Koszovóban

Ezúttal sem sikerült ratifikálnia a koszovói parlamentnek az úgynevezett, 2015 végén megszületett demarkációs megállapodást, amely a köztársaság és Montenegró közötti határvonalat véglegesítené.

2018.02.20

"Komolytalan", hogy Szerbia osztozzon Koszovón

Komolytalannak nevezte a Koszovó felosztására vonatkozó elképzeléseket Aleksandar Vucic szerb elnök, egyben közölte: április végén hozza nyilvánosságra a terület státusára vonatkozó saját elképzeléseit, tudósít az MTI.

Közös elnököt álmodik az albán kormányfő

Edi Rama albán miniszterelnök szoros politikai unió kialakítását szorgalmazta Albánia és Koszovó között.

2018.02.17

Tízéves az elátkozott állam

Koszovó 2007. február 17-én kiáltotta ki függetlenségét. Az akkori eufóriából mára semmi sem maradt. Kivált a fiatalok helyzete aggasztó.

2017.12.27

"Nyakkendőadománnyal" tiltakoztak a kormányfő fizetésemelése ellen

Több mint 200 nyakkendővel "cicomázta fel" egy civil szervezet keddre a koszovói miniszterelnöki hivatal kerítését Ramush Haradinaj kormányfő fizetésének megduplázása ellen tiltakozva.

2017.10.13

Ismét megvertek egy oknyomozó újságírót

Megverték Vehbi Kajtazi koszovói oknyomozó újságírót, az Insajderi című hírportál fő- és felelős szerkesztőjét pénteken Pristinában - számolt be a Koha Ditore című pristinai napilap a honlapján.

2017.09.11

Szerbek a koszovói kormányban

Ha csekély többséggel is, de megválasztották az új koszovói kormányt, amelynek nem kis meglepetésre a Szerb Lista is tagja lett.

2017.09.07

Kormányfő lesz a volt gerillavezér

Ramush Haradinajt, a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű párt vezetőjét bízta meg tegnap kormányalakítással Hashim Thaci koszovói elnök.

2017.08.17

Megvertek egy oknyomozó újságírót

Megverték Parim Olluri koszovói oknyomozó újságírót, aki az utóbbi időben az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) korrupt parancsnokairól írt cikkeket - számolt be róla a Szabad Európa Rádió balkáni irodája a honlapján csütörtökön.

2017.08.14

Nem tettek le Koszovó felosztásáról

Ivica Dacic szerb külügyminiszter újra Koszovó felosztását javasolta a szerbek és az albánok között egy hétfőn megjelent cikkben, amelyet a Vecernje Novosti című belgrádi napilapban közölt.

2017.07.31

Felosztanák Koszovót

 Koszovó felosztása az albánok és a szerbek között hosszú távú megoldást jelenthetne a Belgrád és Pristina között évek óta fennálló konfliktusokra - fogalmazta meg véleményét Ivica Dacic szerb külügyminiszter a Blic című belgrádi napilapban hétfőn megjelent írásában.

2017.07.26

Szerbia lemondhat Koszovóról

Aleksandar Vučić szerb elnök a Blic című lapban megjelent szerzői cikkében közölte, hogy a balkáni országnak egy Koszovóval kapcsolatos belső dialógusra van szüksége.

2017.06.12

Háborús bűnösök a kormányban

Bár a koszovói választást 40 százalékos eredménnyel nyerte a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egykori szereplőiből álló koalíció, az ellenzéki baloldali radikális Önrendelkezés (Vetevendosje) váratlanul 30 százalékot kapott, ezzel megduplázta korábbi parlamenti támogatását.

2017.06.11

Koszovó - Megőrizte vezető pozícióját a legnagyobb párt

A korábban Hashim Thaci elnök vezette, jobbközép Koszovói Demokrata Párt (PDK) és koalíciós partnerei nyerték meg a vasárnap tartott parlamenti választást a Klan Kosova nevű televízió honlapján közzétett exit poll-eredmények szerint.

2017.05.10

Megbukott a kormány Koszovóban

A koszovói parlament megszavazta a kormány ellen beadott bizalmatlansági indítványt, ami azt jelenti, hogy Isa Mustafa kormánya megbukott, és júniusban előrehozott parlamenti választást tartanak a balkáni országban.

2017.04.10

Etnikai tisztogatással fenyegetnek

Élesen elítélte az Egyesült Államok Koszovóba akkreditált nagykövete, Greg Delawie Daut Haradinaj koszovói képviselő, Ramus Haradinaj volt miniszterelnök, a Szövetség Koszovó Jövőjéért párt elnökének testvére kijelentéseit, aki azt közölte, ha a jelenleg Franciaországban őrzött testvérét Párizs kiadja Szerbiának, akkor „etnikai tisztogatás” történhet a köztársaságban.

2017.01.30

Koszovó hadsereget kaphat

A pristinai média állítása szerint az új amerikai adminisztráció úgy véli, Koszovónak hadseregre van szüksége, illetőleg azt várják el Belgrádtól, hogy még az európai uniós csatlakozás előtt ismerje el a köztársaság függetlenségét.

2017.01.29

Feltörték a hírügynökség internetes oldalát

Egy feltehetően koszovói albán csoport vasárnap reggel feltörte a Tanjug szerb hírügynökség internetes oldalát, így a honlapon a hírek helyett rövid ideig a "Koszovó Albánia" (része) felirat, valamint az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) vörös alapon kétfejű fekete sast ábrázoló címere és neve szerepelt.

2017.01.25

Beszél egymással Szerbia és Koszovó

Ismét párbeszédsorozat kezdődik Szerbia és Koszovó között. Erre jutottak a két köztársaság vezetői kedden este, Brüsszelben megtartott találkozójukon