2018. október 29.

Szabadulna a kormány a közmunkásoktól

Eleve egyre kevesebben léphetnek be, aki pedig a szerződése lejárta előtt piaci munkát szerez, külön támogatást is kaphat.

2018. október 16.

Leépítés - A muzeológus is beülhet diplomával teremőrnek

Nehéz helyzetbe kerültek a kulturális intézmények, miután júniusban kiderült: elküldenek mintegy háromezer közfoglalkoztatottat.

2018. április 05.

Megélhetésről egy szót sem szólt a miniszterelnök

Ha szavuk nincs is, szavazatuk van, így az Orbán-kormány a közmunkásoknak gazsulál: Lázár sértéseit maga a miniszterelnök próbálja kompenzálni.

2018. március 21.
2017. október 06.

Lázadnak a diplomás közmunkások

A kulturális közfoglalkoztatás, sőt, a közszférában valamennyi közmunka felszámolását javasolják civilek, szakszervezetek és polgármesterek. Kész a belügyi tárca…

2017. augusztus 01.

Tanfolyamokkal nincs kiút a közmunkából

A közfoglalkoztatottak számára uniós pénzen szervezett képzések elvégzése után is csupán 9,7 százalék talál állást a piacon.

2017. július 31.
2017. július 28.
2017. február 18.
2016. október 31.

Veszélyben Orbán fogadalma

A kormányzati értékelés szerint ennyien még sohasem dolgoztak, történelmi mélységben a munkanélküliség, vagyis "a magyar reformok működnek" a foglalkoztatásban is.…

2016. szeptember 30.

Nem enyhül a munkaerőhiány

Rengeteg a munkaerő tartalék, csak az a baj, hogy nagy részük alkalmatlan arra, hogy megjelenjen az elsődleges munkaerő piacon. A közfoglalkoztatás pedig egyértelműen…

2016. szeptember 22.
2016. augusztus 31.

Átszervezésre érett a közfoglalkoztatás

A munkanélküliségi és a foglalkoztatási ráta - a KSH tegnap megjelent adatai szerint - rekordot döntött május-júliusban. 

2016. március 17.

Katonák lehetnek a közfoglalkoztatottakból

A közfoglalkoztatottaknak kínál álláslehetőséget önkéntes szerződéses állományában a Magyar Honvédség - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön.

2015. november 23.

Zavarok a közfoglalkoztatásban - Vizsgálódott az ombudsman

Az ombudsman szerint a közfoglalkoztatásban több akut, rendszerszintű működési zavar és rugalmatlanság érzékelhető, a kiszámíthatatlanságot magukban hordozó elemei…

2015. november 06.

Ha nem szippant a közmunkás, jön a katasztrófavédelem

A katasztrófavédelem feladata lesz, hogy kijelölje az ideiglenes szolgáltatót a háztartási szennyvíz szippantására, amennyiben a korábbi szolgáltató már nem…

2015. október 15.

A közfoglalkoztatást favorizálja a kormány

A kormánynak kiemelt, stratégiai célja a közfoglalkoztatás, amelyet ugyanakkor továbbra is ideiglenes foglalkoztatási formának tekint - mondta a Belügyminisztérium…

2015. október 12.

304 ezer közalkalmazott fog többet keresni

Decembertől 15 százalékkal nő a román közoktatásban és felsőoktatásban dolgozók bére - jelentette be hétfőn Sorin Cimpeanu oktatási miniszter.

2015. október 03.
2015. október 02.

Közfoglalkoztatási kiállításon nézelődött Pintér Sándor

Az ismertető szerint a közfoglalkoztatás értékeit hivatott bemutatni a Közfoglalkoztatási Kiállítások rendezvénysorozat, amely a megyei rendezvények mellett – idén…

2015. augusztus 29.
2015. augusztus 10.

Mi a különbség? I.

Mi különbség a közfoglalkoztatás és közmunka között?

2015. június 11.

Pintér "röghöz kötné a dolgozókat"

Az LMP erkölcstelennek, károsnak és diszkriminatívnak tartja a közfoglalkoztatási törvény tervezett módosítását, amellyel szerintük Pintér Sándor belügyminiszter…

2015. május 19.

Közmunkás-kiszorítósdi

A teljes foglalkoztatottság elérésének orbáni víziójának megvalósulását vélik elérni a kormányzati körök, amikor évről évre többet, jövőre - a tervek szerint…

2015. február 27.

Közmunka a Fidesz fegyvere

A kutatások egyértelműen bizonyítják, egy településen minél nagyobb az aktív lakosságon belül a közfoglalkoztatottak aránya, annál nagyobb a kormánypárt…

2014. augusztus 05.

100 százalékon a foglalkoztatottság!

Novemberre 100 %-os foglalkoztatottságot kell produkálnunk – írta a minap egy ismerősöm, aki a közmunkások ügyeit intézi valahol Magyarországon.  Erről egyfelől a…

2014. június 30.

Csak a statisztika szintén nő a közfoglalkoztatottak száma

Több mint 40 milliárd forintot még hozzátesz az idei közfoglalkoztatási összeghez a kormány - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (munkaerő-piaci és…

2014. május 20.

Gurmai: a fellendülést nem lehet közmunkára alapozni

Magyarországon csak akkor lehet munkát és kenyeret biztosítani minden embernek, ha gondot fordítunk az iparfejlesztésre és a szakképzésre, "nem árokásókra,…

2014. május 09.

Közmunkálkodás ingyenes állami földön

Harminckilenc települési önkormányzat kap ingyenes használatra földeket az államtól közfoglalkoztatás céljából – idézte a Magyar Nemzet a Magyar Közlönyt. A…