2018.09.18

Háborúra tanít a "kereszténydemokrata" köznevelés, és ez ellen már katolikusok is felszólalnak

Erőszak és gyűlölködés helyett a békességre törekvésről, empátiáról és erőszakmentes konfliktuskezelésről kéne tanítani a középiskolásnak - olvasható egy katolikus közösség nyílt levelében, amiben a honvédelmi alapismeretek tárgy ellen emelnek határozottan szót.

2018.08.29

Pedagógushiány állhat a 9 évfolyamos iskolák bevezetésének útjában

Pénteken hozhatják nyilvánosságra az új Nemzeti Alaptanterv tervezetét, ám annak néhány eleme máris kiszivárgott.

2018.08.28

Nevelőtanár lett a fideszes volt iskolaigazgató, aki ellen gyerekbántalmazási ügyben nyomoznak

Rendszeresen verhette iskolája roma tanulóit és állítólag elüldözte a tanári kar felét Putnoki Zsolt - aki a Fidesz polgármestere is volt -, mégis pedagógus maradhat.

2018.08.17

Ingyen lesz a "kereszténydemokrata" tankönyv, nehogy bárki lemaradjon róla

Az Emmi kezdeményezni fogja a teljes tankönyvellátás ingyenessé tételét, jelentette ki Maruzsa Zoltán.

2018.03.06

"Háború lesz Brüsszellel": így hat a gyerekekre a kormánypropaganda

A kormány gyűlöletkampánya már a gyerekek mindennapjaiba is beférkőzött, számol be az Abcug.hu. Egy gyerekjogi aktivista szerint a szülők úgy segíthetnek, hogy elmagyarázzák a gyerekeknek, hogyan ismerhetik fel a politikai manipulációt.

2018.02.28

Háborgó történelemtanárok: harmadszor is hibás az atlasz

A Történelemtanárok Egylete szerint harmadszorra sem sikerült hibátlanul kiadni a középiskolásoknak kötelező használatra szánt atlaszt az OFI-nak, írja a Mérce.

2017.08.31

Nagyon billeg a köznevelési kerekasztal

Nem vesz részt a közeljövőben létrejövő Köznevelés-stratégiai Kerekasztal munkában hét pedagógus-szakszervezet - az erről szóló megállapodást csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón írták alá a tömörülések képviselői.

2017.02.04

PISA-hatás? - Távozik egy helyettes államtitkár

Távozik posztjáról Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár – értesült több egymástól független forrásból a Magyar Nemzet.

2016.12.15

"Hazafias nevelést" szorgalmaz Balog Zoltán

A köznevelési rendszer célja a versenyképes tudás és a hazafias nevelés - Balog Zoltán ezt  a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadásán közölte Budapesten.

2016.04.08

Balog miniszter szíve szerint megegyezne a köznevelésről

Az emberi erőforrások minisztere megegyezést szeretne a köznevelés kérdéseiben.

2016.03.03

Oktatás: csak ígéretek vannak

Több lábra kell állítani a köznevelést, a Kliken lazítani kellene Balog Zoltán miniszter szerint. Ez azonban nem sokat javítana a helyzeten, az iskolák továbbra is egy állami hivatal részeként működnének

2016.01.23

Köznevelési kerekasztal alakul

Köznevelési kerekasztal alakul a felsőoktatási kerekasztal mintájára, amelyen a köznevelés aktuális kérdéseit tekintik majd át - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten, miután a Nemzeti Pedagógus Karral és szakmai szervezetekkel tárgyalt.

2016.01.21

Pedagógusokkal egyeztetett a köznevelési államtitkárság

A pedagógusok önértékeléséről és a tanfelügyelettel összefüggő adminisztrációs terhek mérsékléséről egyeztetett csütörtökön szakmai szervezetekkel a köznevelési államtitkárság Budapesten. 

2015.08.27

Hoffmann fenyeget: folytatódik a megkezdett folyamat

Folytatódnak a köznevelésben 2010-ben elindított, a teljes rendszert érintő változások a jövő héten kezdődő 2015/2016-os tanévben is - ezt a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő mondta budapesti sajtótájékoztatóján.

2015.08.18

Megerősítenék az Oktatási Hivatalt

Valóban új köznevelési rendszer jött létre az elmúlt években - jelentette be hétfőn egy oktatáspolitikai sajtótájékoztatón Balog Zoltán.

2015.08.17

Tovább barkácsolnak az oktatási rendszeren

Az elmúlt években valóban új köznevelési rendszert hoztak létre az oktatás szervezésének szintjén is - mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatóján.

2015.04.28

Országgyűlés - A szakképzés szolgálja a gazdaságot

A köznevelésről és a szakképzésről szóló törvények általános vitájával folytatta munkáját kedden az Országgyűlés.

2015.03.09

Navracsicsnak a magyar kormány után kell vizsgálódnia

Vizsgálja az Európai Bizottság, hogy a köznevelési tevékenységet folytató intézmények támogatására kiírt, kétmilliárd forintnyi uniós forrás magyarországi felhasználása sérti-e az uniós szabályokat és az európai értékeket, erről Navracsics Tibor oktatásért is felelős uniós biztos tájékoztatott a korábban neki feltett írásbeli kérdésemre válaszolva - írja közleményében Ujhelyi István.

2015.01.01

Etikai kódexet kell készíteniük a pedagógusoknak

Egyértelművé válik a közösségi szolgálat elvégzésének végső határideje, kötelező lesz az etikai kódex elkészítése a pedagógusoknak, bővül az Oktatási Hivatal feladatköre - többek között ezt tartalmazza a köznevelési törvény január 1-én életbe lépő módosítása.

2014.12.16

Ki csodálkozik? Megszavazták a vasárnapi zárást

Megszavazta a parlament kedden a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így - a kormány megfogalmazása szerint - jövő március 15-től a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben.

2014.11.22

Rétvári: az oktatás minden területére több pénz jut

A jövő évi költségvetési javaslat szerint az oktatás minden szintjére több pénz jut, egyebek mellett a középfokú oktatásra is; a kormány semmi olyan intézkedést nem tervez, amely pedagógusok elbocsátásával járna - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.

2014.11.19

Óvodába kell járni a családi pótlékért

Jövő szeptembertől óvodalátogatáshoz kötik a családi pótlék folyósítását - jelentette be a köztelevízióban az Emberi Erőforrások Minisztériumának családügyi államtitkára.

2014.11.05

Az államosított köznevelés sorsa egyetlen ember szeszélyének van kiszolgáltatva, annak a személynek, aki a kormány nevében a döntéseket hozza.

2014.11.03

Katasztrófa szélére sodródik a köznevelés?

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat jelen formájában történő elfogadása katasztrofális helyzetbe hozza a köznevelés teljes rendszerét az óvodáktól az iskolákig, kollégiumokig és a szakmai szolgáltatásokat nyújtó intézményekig.