2018.11.02

Hazájába hívta Putyint a kubai elnök

Moszkvai találkozójukon gazdasági kapcsolataik elmélyítéséről is beszéltek, és leszögezték azt is, hogy a jövőben összehangoltabban lépnek fel a nemzetközi színtéren.

2018.07.27

Azt, hogy Kuba akár a földi paradicsom (lehetne), tudják a turisták – csak épp a tengerparton túli nyomor láttán kell elfordítaniuk a fejüket –, felismerték az amerikaiak (ideértve a maffiát), és a Batista vezette kubai politikai elit is, amely 1959-ig prostituálta az országot, teletömve a saját zsebét.

2018.07.26

Kuba elbúcsúzik az utópiától, jöhet a piacgazdaság

Hónapokon belül életbe léphet az új alkotmány a kommunista eszmékhez a legutóbbi időkig ragaszkodó szigetországban. A szöveg még változhat, de egyebek mellett megteremti a melegházasság elvi lehetőségét is

2018.06.11

Nincs magyarázat a rejtélyes betegségekre

A kubai hatóságok közlése szerint továbbra sincs magyarázat arra, milyen támadás érte az Egyesült Államok havannai nagykövetségének munkatársait.

2018.05.20

Megtalálták a lezuhant kubai gép egyik feketedobozát

Megtalálták a pénteken Havanna közelében lezuhant Boieng-737-200 típusú utasszállító egyik feketedobozát - közölte a kubai közlekedési miniszter.

2018.05.18

Lezuhant egy repülőgép Kubában

Felszállás közben meghibásodott és lezuhant egy személyszállító repülőgép a kubai főváros közelében, fedélzetén 104 utassal.

2018.04.20
Horváth Gábor

Havannai legó

Ültünk az atabeyi házban Csabával, a Népszabadság utolsó előtti havannai tudósítójával, és néztük a fiát, Balázst, amint a szőnyeg közepén ült és legóval játszott.

2018.04.18

Távozik a hatalomból az utolsó Castro

Történelmi pillanat jön el a kommunista ország életében holnap, a tervek szerint ugyanis elindul a folyamat, amelynek végén Raúl Castro távozik az elnöki posztról. Radikális változásra azonban aligha lehet egyelőre számítani.

2018.03.06

„Kész vagyok éhen halni”

Guillermo Farinas Szaharov-díjas ellenzéki aktivista az éhségsztrájkok értelméről, a rezsim várható összeomlásáról és a kommunizmusból való kiábrándulásról mesélt.

2017.11.10

Trump hátat fordított Kubának

Donald Trump korábbi ígéretéhez hűen megnehezítette az amerikai turistáknak és vállalkozóknak, hogy Kubába utazzanak és ott üzleteljenek. Az amerikai elnök döntése súlyos csapás a havannai vezetésnek, s idővel az lehet a helyieknek is.

2017.10.03
2017.09.22

„Kuba mindent elveszíthet, ha provokálja az USA-t”

Kémregényeket idéző támadás áldozata lett több mint húsz amerikai diplomata Havannában.

2017.08.25

Tizenhat amerikai diplomatát ért agykárosodás Kubában

Legalább 16 amerikai szenvedett károsodást a havannai amerikai nagykövetségen, erősítette meg Heather Nauert külügyi szóvivő a CBS News-nak.

2017.08.19

Új fajokat fedeztek fel a tengerben

Kubai és amerikai kutatók végigvizsgálták a szigetország 2700 kilométernyi partvidékén található korallzátonyokat. 

2017.08.12

Veszélyben a diplomaták hallása

Furcsa „kór” ütötte fel a fejét a Kubában szolgálatot teljesítő külföldi diplomaták körében. Pénteki sajtóhírek szerint egy kanadai diplomata is halláskárosodást szenvedett a karibi szigetországban, csakúgy, mint amerikai társai.

2017.07.10

Szex állami segítséggel

Posadas - Így hívják azokat a szállodákat, ahol néhány órára bérelhetnek szobát Kubában a szerelmesek.  Vagy akik csak szexelni akarnak – írja a vilagszam.hu. 

2017.06.19

Búcsú az amerikai álomtól

Véget ért a Barack Obama által fémjelzett nyitás politikája az Egyesült Államok és a karibi szigetország között. Az új éra legnagyobb vesztesei a kubai kisvállalkozók lehetnek.

2017.06.12

Feltámadt a hidegháborús szél

A venezuelai krízis súlyosbodásával Kuba egy fontos szövetségest veszíthet el, ám egy régit ismét ma mögött tudhat: Moszkvát.

2017.04.30

Eltűnt egy utasszállító repülőgép

39 fővel a fedélzetén eltűnt a kubai légtérben egy utasszállító – számolt be a NTN24 csatornára hivatkozva az RT.

2017.04.29

Új köntösben a forradalom Kubában

Érdekes kísérlet lenne ötvözni a CNN-t egy korabeli párthíradóval: 21. századi látvány, forradalmi mondanivalóval

2017.02.03

Trump felülvizsgáltatja a Kubával kapcsolatos politikát

A Kubával kapcsolatos amerikai politika teljes felülvizsgálatán dolgozik Donald Trump elnök kormánya - közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken, szokásos napi sajtókonferenciáján. 

2017.01.13

Vége a „száraz láb, nedves láb”-politikának

Barack Obama amerikai elnök megváltoztatta a Kubával szemben évtizedek óta érvényben lévő bevándorlási politikát.

2016.12.13

A Google megállapodott Kubával

Kuba megállapodást kötött a Google amerikai óriáscéggel az internet-hozzáférés javítása érdekében – jelentette a BBC. 

2016.12.12

Megállapodott az EU Kubával

Megállapodást írt alá az Európai Unió hétfőn Kubával a kapcsolatok rendezése, a felek közötti politikai párbeszéd és együttműködés előmozdítása érdekében - jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

2016.12.04

Nem állíthatnak szobrot Castrónak

A volt kubai vezető akaratának megfelelően halála után sem utcákat, sem közterületeket nem neveznek el Fidel Castróról – közölte szombaton Raúl Castro államfő Santiago de Cubában bátyja gyászszertartásán. 

2016.11.28

Kuba búcsúzik Fidel Castrótól

Meghalt Fidel Castro, a kubai forradalom egykori vezetője.

2016.11.26

Meghalt Fidel Castro

Meghalt Fidel Castro, a kubai forradalom egykori vezetője.

2016.10.24

Új idők a szigetországban

Az amerikai elnök márciusi havannai útja után a jelek szerint végleg elhárultak az akadályok, hogy Kuba ismét visszakerüljön a jelenbe.

2016.08.30

Indul az első amerikai fapados Kubába

Újabb nagy előrelépés történik augusztus 31-én a kubai-amerikai kapcsolatokban: a tervek szerint megindulnak a közvetlen légi járatok az Egyesült Államok és a karibi szigetország között.

2016.07.04

Amerikai szálloda Kubában

Korábban Quinta Avenida volt a neve, mostantól azonban Four Points by Sheraton az egyik havannai hotel. Az amerikai Starwood Hotels lánchoz tartozik és ez az első, amely az 1959-es forradalom óta megjelent Kubában.

2016.06.05

Venezuela mellé állt Kuba

Nicolás Maduro venezuelai elnök tegnap, a karibi államok szövetsége, az ACS havannai tanácskozásán a latin-amerikai országok támogatását kérte.

2016.04.17

Reformokra készül Havanna?

Fiatalítás, s ezzel együttjáró személycserék sora várható a Kubai Kommunista Párt tegnap kezdődött pártkonferenciáján.

2016.03.29
Hegyi Gyula

Helló, Havanna!

Hello, Havanna! Így köszöntötte péntek este a kubai főváros rock-rajongó közönségét Mick Jagger a Rolling Stones koncertjén. A Rolling Stones néhány nappal Obama elnök után érkezett Havannába

2016.03.23

Obama kiállt a kubaiak jogaiért

A hidegháború utolsó maradványait eltemetni jött Kubába, mondta tegnap Barack Obama.

2016.03.22

Havanna óvárosában sétálgatott Barack Obama a családjával és nem omlott össze a világ.

Változást sürget Obama

Változásokat sürget Kubában Barack Obama, aki ma mondja el nagy beszédét Havannában, az Alicia Alonso Nagyszínházban. A kubai vendéglátók azt ígérték, élőben közvetíti az amerikai elnök szavait az állami televízió

2016.03.20

Menekültek fúltak vízbe - Luxushajó mentette meg a túlélőket

Egy kilencméteres csónakban 27 kubai menekült próbált meg eljutni az Egyesült Államokba. 22 napja hánykódtak a tengeren, amikor egy luxushajó felfedezte őket. Kilencen nem élték túl az utat.

2016.03.18

Obamával levelezik egy kubai nagymama

A kubai-amerikai kapcsolatok javulásának újabb jeleként – több mint fél évszázados szünet után – ismét megindult a két ország közötti, közvetlen postai forgalom.

2016.03.12

Az Európai Unió is kiegyezett Kubával

Két éves tárgyalássorozat után pénteken Havannában aláírták az Európai Unió és Kuba közötti kapcsolatok normalizálására, a politikai párbeszédre vonatkozó egyezményt, jelentette a Reuters hírügynökség.

2016.02.25

Külföldre utazhat hét kubai ellenzéki

A kubai kormány hét ellenzékinek adott egyszeri kiutazási engedélyt, gesztusképpen Barack Obama március 21-22-re tervezett kubai látogatása előtt. Négy másik ellenzékitől ugyanakkor megtagadták az útlevelet, jelentették be Havannában