2019.03.25

Meghalt Scott Walker

Az énekes, gitáros 76 évesen hunyt el, halálhírét kiadója jelentette be hétfőn.

Dermesztő szembesülés - Pass Andrea előadása a Trafóban

Lehet-e a halálról hitelesen, de mégis költői módon beszélni színpadon, erre válasz Pass Andrea Eltűnő ingerek című előadása, amelytől egy darabig biztos, hogy nem szabadul a néző.

Nem csak jógikat várnak a Müpába

Meglepő lehet, hogy a jóga filozófiáját egy big band teszi hangzóvá. Mindenesetre ezt teszi a Modern Art Orchestra március 27-én a Müpában Fekete-Kovács Kornél szerzői estjén.

Másfél millió forint egy József Attila kötetért

A Nem én kiáltok számozott és aláírt példányát - amit a szerző egy tanárának dedikált - eredetileg félmillióért kínálták az árverésen.

2019.03.24

Béres-csepp történelmi sebekre

Az idősebbek közül többen is találhatnak olyanokat a tágabb ismeretségi körükben, akik egykor Béres József kisvárdai háza előtt álltak sorba, mert híre ment, hogy az agrobiológus, biokémikus olyan csodaszert talált fel 1972-ben és osztogat ingyen, ami gyógyítja a rákot.

Barbra Streisand már elnézést is kért, amiért mentegetni próbálta Michael Jacksont

Egy napja még úgy tűnt, a 76 éves színész- és énekesnőt - bár elhiszi, amit mondanak - nem hatja meg, ami a popsztár áldozataival történt. Most jelezte: szerencsétlenül fogalmazott.

2019.03.23

Nyíregyházára tart az „elnyomottak színháza”

A brit Cardboard Citizens társulat egy nyitottabb társadalomról és empatikusabb emberekről álmodott jövőt.

Mikor szembejön velünk a legnagyobb ellenségünk - Jordan Peele újradefiniálta a horror műfaját

A magyar mozikban a Mi: a Tűnj el! rendezője, Jordan Peele előállt egy tökéletesre csiszolt, művészi horrorfilmmel.

2019.03.22

Bartókot Bartókkal a Fesztiválzenekar estjén

A Fesztiválzenekar estjén két Bartók is bemutatkozott. A parasztzene rajongó-feldolgozó és az egyéni világú zeneszerző közötti kapcsolódási pontok is világossá váltak.

Másfél óra Mahler egy perc unalom nélkül

Egy héten belül két nagy Mahler-szimfóniát hallhattunk a Müpában, két magyar zenekartól, két magyar karmester vezényletével, nagyon jó előadásokban. Nem akármilyen teljesítményeknek voltunk tanúi.

Törőcsik Marit kórházba vitték

A nemzet színészének egy orvosi beavatkozás miatt kellett befeküdnie a szombathelyi kórházba.

2019.03.21

Még nincsenek meg a világhírű opera jogai, mégis eladták a jegyek nagy részét

A tervek szerint két hét múlva újra látható lesz a Porgy és Bess című opera az Erkel Színházban, a jegyek jelentős része el is kelt. Apró szépséghiba, hogy a játszási engedélyt még nem kapta meg az Operaház a jogtulajdonostól.

Győzike újra műsort kap az RTL-en, nagyon kiakadt egy roma jogvédő

Setét Jenő szerint Gáspár Győző lejáratja a cigányságot. Az aktivista az RTL csatorna felelősségét is felveti, ugyanis szerinte az, ahogy "Győzikén" keresztül bemutatják a romákat, csak növeli a rasszizmust.

Az oroszok már a galériában vannak

Orosz kortárs alkotókkal, művészeti sétákkal, nyitott műtermekkel várja az érdeklődőket a Budapest Art Week április 9. és 14. között.

Jamaicai búvópatak - a ska előtt tiszteleg a minifesztivál

A legnépszerűbb jamaicai zenei műfaj, a reggae közvetlen előzményének tekinthető ska előtt tiszteleg a rendezvény, amelyen három zenekar – Pentele Ska Club, Super Starsky, Ska Hecc – lép színpadra.

Kerülve a demagógiát - az Életem értelmei mától a mozikban

Egy minta apa, akit elhagy a felesége – röviden így foglalható össze Guillaume Senez ma mozikba kerülő nagyjátékfilmjének alapfelállása.

2019.03.20

Eltemették Koós Jánost (fotók, videó)

A március elején, 81 éves korában elhunyt énekest hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a fővárosi Farkasréti temetőben.

Ha díjat oszt a kormány, sem a szakmai szervezetek, sem a kuratórium véleménye nem számít

A Magyar Színházi Társulat azt fontolgatja, hogy egész addig nem vesz többé részt a díjosztás nevű bohózatban, míg az összes művészeti középdíj vissza nem kapja régi rangját.

Schubert zongorára is dalokat írt

Schubert műveinek szentelte egész estjét Fülei Balázs , és a szentelés most nem üres szólam. A zeneszerzőt kivételesen kiművelt zongoraművészi eszközeivel teljes valójában mutatta be nekünk.

Éljük át a közösséget!

Több újdonsággal végleg összeállt a Budapesti Fesztiválzenekar 2019–20-as évadának programja végleg, erről tegnap délután Fischer Iván Lakásszínházában kapott a sajtó tájékoztatást.

2019.03.19

Fejest ugrani a természetbe - persze, hogy David Attenborough-val

Persze az angol sir mellett akadnak lajhárok, tatuk, kapibarák, papagájok, kolibrik, komodói sárkányok és így tovább.

Eötvös Péter az új évad művésze

A Berlini Filharmonikusok egykori vezetője, Sir Simon Rattle 2017 óta áll a Londoni Szimfonikus Zenekar élén.

Visszafizeti a szaúdiak pénzét a világ talán leghíresebb operaháza

A milánói Scala igazgatótanácsa hétfő esti ülésén egyhangúan úgy döntött, visszafizetik a Szaúd-Arábiától kapott támogatást.

A tökély démonai

Földényi F. László László kötetéből kiderül, hogy a tökéletesség iránti megszállottság miként vezethet embertelen következményekhez.

A barokk mesterei

A XVI. század utolsó, és a tizenhetedik század első évtizedeiben indult diadalmas hódító útjára a barokk művészet, és érzelmi töltetével különösen a zene bizonyult alkalmasnak propaganda célokra

Esti Kornél hangján

„Megyek az utcán, s egy narancsszín felhőt veszek észre, mely egyedül vitorlázik a kristálytiszta, kék téli égbolton. Délután van, három óra

Ki kell találni a megfelelő protokollt - interjú Eszenyi Enikővel

Eszenyi Enikő egy változó életszakaszban, krízisben lévő színésznőt alakít John Cassavetes Premier című előadásában. A Vígszínház igazgatója szerint a generációk között több ok miatt ma nagy a hasadék

2019.03.18

Kukorelly Endre: a jelenlegi állami díjazás szembeköpi a művésztársadalmat

Az író társadalmi összefogással állítaná vissza a Baumgarten-díjat, elfelejtve a méltánytalan, és cinizmusról, bosszúállásról tanúskodó állami elismeréseket.

2019.03.17

Átpolitizált állami kitüntetések, megnőtt presztízsű magándíjak

Átpolitizált állami kitüntetések, vitatott döntések és lemondó jelölők - a magándíjak jelentősége ezért is nő egyre inkább. Az irodalom területén nagy a hagyományuk.

2019.03.16

Korszakos remekmű meggyőző előadásban

Egy nemzeti szimfonikus zenekarnak és énekkarnak, amelyeknek minden lehetőségük – még egy a célra abszolút tökéletesen megfelelő hangversenytermük – is megvan, kötelessége megszólaltatnia a Mahler II.

Spiccen az Operaház és a táncművészeti harca

A táncművészeti egyetem végzősei Bécsben és Moszkvában labdába rúghatnak, csak nálunk nem. A botrány kipattanásának a „felelőse” természetesen sajtó.

2019.03.15

Törőcsik Mari: Tudni kell szeretni

Törőcsik Mari, a nemzet színésze, a nemzet művésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes és kiváló művész nemzeti ünnepünk alkalmából Kossuth Nagydíjat kapott.

Áder átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

Tudósok és művészek sora kapott kitüntetést március 15-e alkalmából a köztársasági elnöktől.

2019.03.14

Több mint mese

A mesegyűjtés és kiadás rejtelmeibe, valamint az Arany család életébe is betekintést nyújt Arany László meséinek kritikai kiadása.

Csak szívességből játszik a Bond-főgonosz

Színészként volt már Bond-főgonosz, Wes Andersonnál karikaturisztikus bohóc, és már most gazdag az életműve francia filmekben. Rendezőként sem pihen, legutóbb a francia sanzonénekesnő, Barbara életéről készített játékfilmet

2019.03.13

Sztrájkol az Opera, a vezetés fenyeget

Carmen csúszott, a kórus jó része beszüntette a munkát, az ok 2017-re nyúlik vissza, amikor az intézmény felmondta a kollektív szerződést.

Takaró, Pozsgai és Mága is díjat kapott

Idén az eddigi dupláját, azaz 156 művészeti középdíjat adtak át március 15. alkalmából.

A magyar kubista - Kmetty János-tárlat Szentendrén

A Tanácsköztársaság plakátművésze csendes következetességgel kerülte el a szocialista realizmust. Kmetty János állandó kiállítását újra rendezték a szentendrei múzeumban.