2019. május 16.

Járattörlésekre lehet számítani a belgiumi repülőtereken

Az elégedetlen dolgozók vadsztrájkba kezdtek egy repülésbiztonságért felelős belga vállalatnál.

2019. május 12.

Kényszerleszállás Mianmarban: Nem nyílt ki a futóműve, az orrára érkezett egy utasszállító (VIDEÓK)

Végül senki sem sérült meg, hála a repülőgép kapitányának. Mianmarban ez már a második repüléssel kapcsolatos incidens volt a héten.

2019. május 10.
2019. április 27.

Verekedő, dohányzó utas miatt szakította meg útját Ferihegyen egy brit utasszállító

Az agresszív utas nem úszta meg sérülés nélkül a dolgot. Emellett minden bizonnyal eljárást is indítanak ellene.

2019. április 19.

Óriási repülőt "kényszerített" földre Ferihegyen egy utas rosszulléte

Ilyen Airbus A380-as superjumbo becenevű óriás eddig csak egyszer járt Budapesten, a reptér nem is képes kiszolgálni ekkora repülőgépet.

2019. február 19.
2018. december 12.

26 évet késtek idén a repülőgépek

Október végéig 14 millió perc, azaz 26 év volt az európai légi járatok összesített késése - mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség…

2018. november 07.

Pokoli rakomány miatt lázadtak fel egy indonéz repülő utasai

Nem múlt sokon, hogy tömegverekedés törjön ki, miután az utasok rájöttek: 2 tonna duriánnal zárta össze őket a légitársaság.

2018. október 08.

Egyre nagyobb a hiány pilótákból és ezt már az utasok is megérzik

A legjelentősebb, hazai gyökerű fapados légitársaság hirdetést tett közzé: utasszállító pilótaképzést indítanak. A nagyobb légitársaságok százasával tudnának…

2018. július 31.

Láthatatlanok maradnak a magángépek dúsgazdag utasai

Míg a polgári légi közlekedés során egyre komolyabb biztonsági lépéseket foganatosítanak a terrorizmus és a bűnözés visszaszorítása érdekében, addig a…

2018. június 27.

Káoszt okozhat a reptereken a Brexit

Mi történik, ha jövő március 29-én anélkül távozik Nagy-Britannia az EU-ból, hogy megegyeznének a jövőről? Ezt még nem lehet biztosan tudni, de Brüsszelben a…

2018. május 14.
2018. május 03.

Budapest-New York közvetlen járatot indít a LOT

Elindította Budapest és New York-John F. Kennedy közti menetrend szerinti, közvetlen járatát a lengyel LOT légitársaság, ezzel hét év után ismét van közvetlen…

2018. február 26.

Sürgősségi helyzet: két repülő is Budapesten szakította meg útját

Két Wizz Air járat is Budapesten szakította meg útját hétfőn. Mindkét gép Szófiából indult, az egyik Tel Avivba, a másik Milánó-Bergamóba tartott.

2016. január 04.

Biztonságos év volt a légi közlekedésben

Biztonságosabb volt a repülés 2015-ben, mint korábban: a korábbinál sokkal kevesebb halálos baleset történt - állítja a repülőgép-szerencsétlenségeket összesítő…

2015. augusztus 27.

Járattörlés miatt magyarok rekedtek külföldön

Kétszáz utas, köztük magyarok ragadtak a torontói repülőtéren, miután a görög SkyGreece légitársaság törölte budapesti járatát. Kertész Tímea, akinek három…

2014. július 03.

Szigorítják a reptéri biztonsági intézkedéseket

Szigorítja a brit kormány a repülést fenyegető terrorveszély elhárítását célzó intézkedéseit. A brit közlekedési minisztérium szerda este jelentette be a…

2014. július 02.

Őrizetben a reptér igazgatója - a Wizz Air is belekeveredett!

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették szerdán a belgrádi Nikola Tesla repülőtér vezérigazgatóját, Velimir Radosavljevicet - tájékoztatott a szerb…

2014. június 27.

Menetrend szerinti repülőjárat indul Prágából a Balatonra

Hamarosan elérhetőek a jegyek a Prága-Balaton légi járatra - közölte Daniel Sabík, a CSA szóvivője pénteken az MTI-vel, azzal kapcsolatban, hogy a nyári…

Alitalia: a pénz nem boldogít

Légügyi szakértők szerint azzal, hogy Abu Dzabi állami légitársasága, az Etihad 49 százalékos részesedést szerez az Alitaliában, csak részben oldja meg az olasz cég…

2014. június 19.

Egyre veszteségesebb a Cseh Légitársaság

Mintegy 922 millió koronás veszteséggel zárta a tavalyi évet a Cseh Légitársaság (CSA), a cégnek ez a legrosszabb eredménye 2009 óta - közölte a Mladá Fronta Dnes…

2014. április 02.

Sztrájkolnak a német pilóták - utazás előtt tájékozódjon!

Sztrájkba lépett szerda nulla órakor 5400, a Lufthansánál és a Germanwingsnél szolgálatot teljesítő pilóta, a légitársaságok több ezer járatot töröltek emiatt.

2013. december 30.

Kitört az Etna - lezárták a szicíliai légtér felét

 Az Etna újabb kitörése miatt hétfő reggel lezárták a szicíliai légtér egy részét.

2013. december 09.

Szabadabb lesz az okostelefon-használat repülés közben

Könnyíti az elektronikus eszközök használatát repülőgépeken az Európai Unió. Az okostelefonokat, táblagépeket és e-könyvolvasókat jelátvitel nélküli…

2013. november 18.

Földön nem tud járni a Wizz Air

A sűrű köd miatt összesen 14 repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc repülőtéren szombat éjjel és vasárnap hajnalban - így több száz utas rekedt más-más…

2013. november 17.

Sűrű köd miatt nem tudtak leszállni a repülők Budapesten

A sűrű köd miatt összesen tizennégy repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szombat éjjel és vasárnap hajnalban - közölte Hardy…