2019. február 28.

Az újdonsült ellenzéki többség leváltotta a helyi média elfogult vezetőjét Szombathelyen

A vasi megyeszékhely médiavezérének "nem sikerült objektívnek lennie." Korábban az ellenzék nem szavazta meg a fideszes napirendi pontokat, és megakadályozták az…

2019. február 20.

Az ellenzék közösen kezdeményezi az ÁSZ-elnök leváltását - fénysebességgel jött a reakció

A megbüntetett pártok korábban arra panaszkodtak, hiába akarták tisztázni magukat, nem hallotta meg az Állami Számvevőszék, amit mondani akartak. Most kiderült, tudnak…

2018. december 27.

A román igazságügyi miniszter a legfőbb ügyész leváltását kéri az államfőtől

Klaus Iohannis román államfő elé terjeszti Augustin Lazar román legfőbb ügyész leváltására irányuló kérését csütörtökön Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

2018. október 04.

EMMI: távozik Prőhle Gergely a PIM éléről

Véget ért a fideszes kultúrkampf egyik nagy csatája, a minisztérium is bejelentette, hogy Prőhle már csak novemberig lesz a Petőfi Irodalmi Múzeum élén.

2018. március 29.

Molnár Gyula: le kell váltani a Fideszt!

Az MSZP elnöke azt kéri a választóktól, szavazataikkal váltsák le a kormányt. Molnár Gyula csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet az…

2018. február 09.

Polt leváltását kérik Ádertől

Nyílt levélben kéri Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője Áder János köztársasági elnöktől, hogy a Tiborcz-ügyben mutatott „pártos” hozzáállása miatt…

2018. február 07.

Leváltották a nácizó alelnököt az EP-ben

Leváltották alelnöki posztjáról az Európai Parlament egyik alelnökét, Ryszard Czarneckit, mert "náci kollaboránsnak" nevezte egyik lengyel képviselőtársát.

2017. december 01.

Együtt: nem elég csak leváltani az urizáló táborvezetőt!

Ahogy a sajtó megírta, csendben, hogynemondjuk: suttyomban leváltották Hornyák Tibort az Erzsébet Táborok Kft. éléről. 

2017. november 19.

Pártja éléről is leváltották

Mégsem mondott le Mugabe. Bár a délutáni hírek még arról szóltak, beleegyezett lemondásának feltételeibe a hadsereggel folytatott tárgyalásai során Zimbabwe elnöke,…

2017. augusztus 15.
2017. augusztus 14.

Tarlós István: ne a Népszava mondja meg, kit váltsak le!

Az igen népszerű és közkedvelt főpolgármester - ne finomkodjunk, ő sem szokott - beintett: helyén marad a BKK-vezér!

2017. április 13.

Botka László: jövő áprilisban le fogjuk váltani a Fideszt

Botka László szerint jövő áprilisban le kell váltaniuk, és le is fogják váltani a Fideszt. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön, Salgótarjánban, egy…

2017. március 18.
2017. február 03.

Leváltják Papcsák Ferencet

A Fidesz országos vezetése úgy döntött, leveszi Papcsák Ferencet, a XIV. kerület korábbi polgármesterét és országgyűlési képviselőjét a választókerületi…

2016. szeptember 28.

Leváltották a lengyel pénzügyminisztert

Pawel Szalamacha pénzügyminiszter leváltását, valamint egy, a Mateusz Morawiecki kormányfőhelyettes által irányított gazdasági szuperminisztérium létrehozását…

2016. szeptember 15.

Tényleg ne kockáztassunk - Váltsuk le a kormányt!

Az utakon a kvótanépszavazásra, illetve a "nem"- szavazatra biztató kormányplakátok erdejében feltűnt az egyik legújabb, és leginkább sulykoló leegyszerűsítő…

2016. szeptember 12.

Leváltották a HM közigazgatási államtitkárát

 Leváltották Dankó Istvánt, a Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási államtitkárát - tájékoztatott a tárca.

2016. szeptember 01.

Diplomáciai viszály a brazil elnök leváltása miatt

Diplomáciai viszályt idézett elő Dél-Amerikában Dilma Rousseff szerdai, szenátus általi leváltása a brazil elnöki tisztségből. A térség baloldali kormányai, a…

Leváltották Rousseff brazil államfőt

A brazil szenátus megszavazta Dilma Rousseff brazil elnök leváltását. 61 felsőházi képviselő voksolt menesztésére, s mindössze húszan szavaztak az államfő…

2016. május 04.

Ellenzéki golyózápor Matolcsyra - Megrendül-e Orbán?

Orbán Viktor "jobbkeze" ismét hazudott. Kiderült, hogy unokatestvérének több mint egy éven át offshore érdekeltsége volt a Brit Virgin-szigeteken - írja…

DK: nincs más út, le kell váltani Matolcsyt

 A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy kezdeményezze Matolcsy György jegybankelnök leváltását a köztársasági elnöknél súlyos…

2016. március 25.

Egy évig sem volt városigazgató Sidó Szabolcs

Tavaly nyáron állt fel új vezetés a fővárosi Városigazgatóságon. A budapesti cégek tulajdonosi jogait gyakorló igazgatóság vezérigazgatója akkor Sidó Szabolcs…

2016. február 28.

Leváltották a XVIII. kerületi rendőrkapitányt

Indoklás nélkül visszavonta a budapesti XVIII. kerületi rendőrkapitányság vezetőjének vezetői megbízását Bucsek Gábor dandártábornok, a főváros rendőrkapitánya…

2015. július 18.

Lázár János fejcseréi

Több államtitkárt is lecserélhetnek ősszel. Erről Lázár János beszélt a Napi Gazdaságnak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban bejelentette, hogy július…

2015. április 13.

Leváltanák az elnököt

Ismételten tömegek vonultak az utcára Dilma Rousseff brazil elnökkel szemben. Több városban tartottak megmozdulásokat.

2015. február 18.

Leváltanák a gazdasági minisztert

Várhatóan ma szavaz a pozsonyi parlament Pavol Pavlis gazdasági miniszter visszahívásáról. Az ellenzék kezdeményezte lemondatását. A rendkívüli ülés időpontja…

2014. december 22.

Nem sikerülhet Pásztor leváltása

Nem kaphat többséget a vajdasági parlamentben Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) vezetőjének azon kezdeményezése, amely szerint leváltaná a…

2014. december 04.

Tarlós: "Ugrottam egyet Vitézy búcsúlevelétől"

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának leváltása széleskörű konzultáció eredménye - erről Budapest főpolgármestere beszélt az M1…

2014. november 14.

Orbán fecnizve szólt be Amerikának

Akkor sem hajlana az Egyesült Államokból kitiltott NAV-elnök leváltására, ha Vida Ildikó maga kérné ezt - jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő szerint ugyanis nem…