2019. május 14.

Összekaptak a költségvetésen is az olasz kormánypártok

A Liga és az M5S mindennapossá vált vitái nyomán a miniszterelnök bejelentette, minden kormánydöntést az EP-választás utánra halaszt.

2019. április 09.

Az osztrák Szabadságpárt belépett Salvini szövetségébe

Az olasz belügyminiszter az Európai Parlament legerősebb, szélsőjobboldali pártcsaládját szeretné megalkotni. Ehhez egy lépéssel közelebb került.

2018. november 27.

Otthagyja a Ligát a PDSZ

A jövőben más szövetségi rendszerben, más szakszervezetekkel keresik az együttműködés lehetőségeit – közölte Szűcs Tamás.

2018. november 06.

Nem adjuk a cafeteriát - szakszervezeti dolgozók ezrei tüntettek a Parlament előtt

Dobolva, sípolva meneteltek szakszervezeti szövetségek dolgozói, együtt tiltakoznak a cafeteriakedvezmények elvonása, a bérek megadóztatása ellen. Gyertek ki-…

2018. szeptember 11.

Magyarországon veszhetnek össze az olasz kormánypártok

Az uniós szankciók megszavazásával akarhat leszámolni az Öt Csillag Mozgalom (M5S) szövetségesével, az Orbán-barát Ligával.

2018. augusztus 21.

Dübörög a populista olasz bűnbakkampány

A rendszer ellenségeinek kiáltja ki a populista római kabinet azokat, akik rámutatnak, hogy teljességgel fenntarthatatlan a kormány gazdaságpolitikája.

2018. augusztus 16.

Anarchisták robbanthattak az egyik olasz kormánypárt irodájánál

A Liga Villorba-i irodájánál csütörtökre virradóra egy robbanószerkezet lépett működésbe.

2018. május 16.

Az eurónak is hátat fordíthat az új olasz kormány

Továbbra is minél gyorsabb római kormányalakítást ígér az egymással egyre nagyobb feszültségben tárgyaló, euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali…

2018. május 14.

Történelmet írnának - Megvan az M5S és a Liga kormányprogramja

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga készen áll bemutatni az államfőnek a két párt kormányprogramját és miniszteri névsorát, miközben az utolsó pillanatig…

2018. május 10.
2016. november 12.

Béremelés - A LIGA tárgyalna az ajánlatról

A LIGA Szakszervezetek megfelelő alapnak tekinti a kormány azon tárgyalási ajánlatát, amely 15 százalékos minimálbér- és 25 százalékos garantált bérminimum-emelést…

2016. május 31.

Gaskó után új utakon a Liga

A Munka törtvénykönyve és a sztrájktörvény módosításáról is tárgyalna a kormánnyal a Liga Szakszervezetek - jelentette be egyebek mellett tegnapi tájékoztatóján…

2016. április 07.

Liga: vonják vissza a vasárnapi zárva tartást!

Még a népszavazás előtt vonják vissza a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt, és a kormány terjesszen az Országgyűlés elé olyan törvénymódosítást,…

2015. október 07.

Bírósághoz fordul az operaházi szakszervezet, mert kizárták a Ligából

Bírósághoz fordul az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ), mert koncepciós döntésnek tartja kizárását a Liga szakszervezeti konföderációból -…

2015. május 08.

Puccs Gaskó ellen?

Megköszönte az elmúlt 25 évet Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetsége elnöke a tegnap a XIV. küldöttgyűlés első napján, miután nem…

2015. április 21.

Nekiment a Ligának a többi szakszervezet

Nincs fennakadás az együttműködésben, nincsenek konfliktusok, legfeljebb szakmai viták, vagyis a munkavállalók érdekében hatékonyan és egységesen lép fel a…

2015. április 20.

Élesen kritizálták a Ligát a szakszervezetek

Élesen kritizálta a Liga Szakszervezeteket a négy másik szakszervezeti konföderáció elnöke hétfőn egy közös sajtótájékoztatón Budapesten, amelyen azt is…

2015. január 27.

Vasárnapi zár - Nem adja fel a VOSZ és a Liga

Önkényes és jogsértő a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) jogértelmezése, amellyel elutasította a Liga Szakszervezetek és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos…

2015. január 16.

Vasárnapi zár - Népszavazást indítana a Liga és a VOSZ

Népszavazást kezdeményez a Liga Szakszervezetek a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) a kötelező vasárnapi zárvatartás ellen – jelentette be Gaskó István,…

2014. december 15.

Sztrájk! Útlezárásokkal tiltakozik a Liga - Fotók

Bízik a megállapodásban a kormánnyal és a munkaadókkal Gaskó István, a hétfői országos félpályás útlezárásokat szervező Liga Szakszervezetek elnöke.

Kezdődik az autós demonstráció

Reggel 7 órától 17 óráig forgalomlassító demonstrációt tartanak az M3-as és az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszain, a III. kerületi 11-es főúton, a XI.…

2014. május 01.

A Liga tárgyalna az új kormánnyal

A Liga Szakszervezetek szövetsége stratégiai tervben foglalja össze a régi-új Orbán-kormánnyal szembeni elvárásait és tárgyalásokat kezdeményez a kabinettel a…

2013. október 15.

Továbbra is ömlik a pénz Orbán kedvencéhez

Gaskó István szervezetei szépen kaszálnak azon az uniós pénzből finanszírozott pályázaton, amiből a szakszervezetek bővíthetik kapacitásaikat.