2019. augusztus 26.

Menekülési lehetőség az elitnek a magániskola

Két magániskola is elindul idén szeptembertől Kelet-Magyarországon: Miskolcon és Debrecenben átlagosan havi 250 ezer forint lesz az elsősök tandíja.

2018. március 20.

Tömegével menekítenék a gyerekeket az állami oktatásból

Lesújtó véleményt fogalmaztak meg az oktatási rendszerrel kapcsolatban a szülők, egy online közösség, a Szülői Hang felmérése alapján. Több mint 90 százalék…

2015. november 20.

Súlyosan szabálytalan magániskolák

Több magániskolában súlyos szabálytalanságok miatt vizsgálódnak az állami szervek, több helyen fiktív tanulókra, szabálytalan nyilvántartásokra és engedély…

2014. november 04.

DK: ellehetetlenülnek a magániskolák

A Demokratikus Koalíció  (DK) szerint ellehetetlenülnek az alapítványi és a magániskolák, mert a jövő évi költségvetési törvényjavaslat alapján csökkenteni…