2019. október 07.

Tisztes munka – Tisztességtelen kormányzati hozzáállás

A szociális ágazatban dolgozó szakgondozók embertelenül nehéz munkájára és alacsony fizetésére, az emiatt kialakult munkaerőhiányra hívta fel a figyelmet a Tisztes…

2019. augusztus 27.

Nyugdíjasok: a szavazatunk nem eladó egy megalázó utalványért

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata nagyon felháborodott a kormány könyöradományán.

2019. július 11.

Megérett az adócsökkentés - az ÁSZ elnöke szerint mindenképp

A legnagyobb szakszervezeti szövetség szerint legfőbb ideje 10 százalék alá szorítani az szja-t.

2019. június 19.

Mindent megtesz a hatalom, hogy eltitkolja a szegénységet

Már pénzért sem adja ki a létminimum kiszámításához szükséges valamennyi adatot a Központi Statisztikai Hivatal a szakszervezeti kutatóknak.

2019. május 28.

A kormányhoz fordul Suzuki-gyárból kizárt szakszervezeti szövetség

A MASZSZ törvénytelen eljárásról beszél, az Orbán-kabinettől és az ENSZ szervezetétől kér segítséget.

2019. május 09.

Határnyitás az érdekvédelemben - Németországban erősíti kapcsolatait a MASZSZ

A németországi anyacégeknél és a magyar leányvállalataiknál működő szakszervezetek közötti szorosabb együttműködésről, valamint az ágazati érdekvédelmi…

2019. április 04.
2019. február 20.
2019. február 01.
2019. január 20.

Kordás: kénytelenek vagyunk erősebb eszközökhöz nyúlni, ha még csak választ sem kapunk az ország vezetőitől

Megbeszélésre hívja a Munkástanácsok elnökét Kordás László, miután a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjújában Palkovics Imre azzal vádolta meg az…

2019. január 03.

Bérmegállapodás: a kisvállalkozások megszívják, a munkaadók örülhetnek

A kormány állításával ellentétben szabálytalan és propaganda célzatú volt a vasárnap kötött béregyezség. Folytatódik a V4-ektől való leszakadás.

Rabszolgatörvény: a bértárgyalásoktól függ, hogy csatlakoznak-e a sztrájkhoz az óriási állami cégek

Négypontos követeléslistában rögzítették az országos munkabeszüntetés céljait az előkészítő bizottságban együtt dolgozó szakszervezetek.

2018. december 22.

Újabb alkudozás jöhet a minimálbérről

A szakszervezet szerint a kormánynak most nem áll érdekében a minimálbér rendezése, mert nincs kampány.

2018. november 30.

CEU - Gázlángnál születik a megállapodás

A jövő CEU-n tanuló munkavállalói felkészültek és indulatosak, ha támadják őket. Ezért kell menniük Orbán országából.

2018. november 14.

Hány embert érintene valójában a nyugdíjminimum emelése?

A kormány szerint a nyugdíjminimum nagyon kevés embert érint, mert a havi 28 500 forintos juttatásban részesülő ellátottak aránya tizedszázalékban mérhető. De ha ez…

2018. június 25.

Rámozdultak a szakszervezetek a cafeteria megszűnésére

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) egyeztetést kezdeményezett a cafeteria adóztatásának tervezett változtatásairól a parlamenti pártok frakcióvezetőivel és…

2017. november 27.
2017. május 15.

Drámai a szegénység - Béremelést kér a MASZSZ

A dolgozói szegénység leküzdésére további béremelésekre van szükség - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke hétfőn Budapesten…

2017. március 13.

"A hatalom a tőke oldalára állt"

Keményen nekimegy a kormány munkajogi és adópolitikájának a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke. Kordás László szerint a Munka törvénykönyve és a…

2017. február 24.

Székely Tamás: elment az összefogás hajója

Akár elismerik a szakszervezeti tömörülések, akár nem, országos szinten hatékonyabbá kell tenni működésüket, ha el akarják kerülni, hogy újabb tagszervezetek…

2017. január 26.

Állami dolgozók béremelésével pingpongoznak

Várhatóan február közepén dönti el a kormány, hogy mekkora béremelést kapjanak idén és a következő két évben az állami közszolgáltató cégek dolgozói. A hírt…

2017. január 13.

"Brutális támadás" az FKF dolgozóinak kirúgása

A szakszervezetek elleni brutális támadásnak tartja a Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MASZSZ), hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. megszüntette…

2016. május 06.

Vasárnap - Emelt pótlékról vitáznak

Két szakszervezeti tömörülés és egy meghatározó munkaadói szervezet kiáll amellett, hogy a boltok vasárnapi újranyitásával a dolgozóknak jár a 100 százalékos…

2016. április 19.

A MaSzSz is támogatja a pedagógussztrájkot

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) forgalomlassító autós demonstrációval csatlakozik a pedagógussztrájkhoz szerda reggel - jelentette be Kordás László, a…

2016. április 04.

A közlekedési dolgozókért gyűjt aláírásokat a szakszervezet

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közlekedési tagozata aláírásgyűjtési akciót indított hétfőn az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók…

2016. február 19.

Nem fogadja el a bérajánlatot a szakszervezeti szövetség

Nem fogadja el a 2016. évi bérajánlás szövegtervezetét a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz), az elnökség további tárgyalásokat tart szükségesnek - mondta…

2016. január 28.

Konkrét bérajánlást akar a MaSZSZ

A szakszervezetek továbbra is azt szeretnék elérni, hogy a jövőben százalékosan is meghatározzák a bérajánlás mértékét - erről beszélt a Népszavának Kordás…

2015. október 07.

MaSzSz: milliónyi dolgozó nyögi a gazdasági válság terheit

Véget kell vetni a kapzsiságnak, az egyenlőtlenségnek, a dolgozók nagyobb védelméhez hatékony, sikeres szakszervezetekre van szükség - hívta fel a figyelmet a Magyar…

2015. szeptember 17.

Kilépett a közszolgálati dolgozók szakszervezete a MASZSZ-ból

A közlemény szerint a döntést a SZEF szövetségi tanácsa hozta meg keddi ülésén, a kilépés szerdától hatályos.

2015. június 25.

Politikai döntés miatt nincs létminimum-számítás?

Politikai döntés volt a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) szerint az, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nem közöl több létminimumról szóló jelentést -…