Előfizetés
2021. július 08.
Titkosíthatták a Mátrai-határozatot

Lassan libben fel Mészáros Lőrinc több tízmilliárdos kistafírozásáról az állami fátyol. Mager Andrea majd félmilliós költségtérítést kér az MSZP-elnöktől.

2021. június 11.
Kibogozhatatlan Mátraix – Jelentős támogatásra szorul a Mátrai Erőmű

Akár évi 50 milliárdos támogatásunkat is igényelheti a tavaly Mészáros Lőrinctől állami tulajdonba került erőműcég, de az egység bezárásérett. A munkahelyek és…

2021. június 05.
2021. június 04.
Teljesen leállt a Mátrai Erőmű

Eddig nem sikerült visszakapcsolni. Az esettel kapcsolatban semmiféle hivatalos bejelentés, előrejelzés nem volt.

2021. június 03.
Földbe állt a Mészárostól megvett Mátrai Erőmű

Tavaly közel 43 milliárdos veszteséget "ért el" a 2020-ban az állami MVM által a kormányfő felcsúti barátjának érdekeltségeitől megvett hatalmas áramtermelő. Az…

2021. június 02.
Hajdú Miklós
2021. május 08.
A vasmű nem Mészárosé

Míg Orbán Viktor a Mátrai Erőmű megvásárlását az ottani munkahelyek megmentésével indokolta, a csődközeli Dunaferrnél ez már nem szempont.

2021. május 04.
Megnyílhat a Mátrai-dosszié

Kitakarásmentesen is meg kell küldenie az állami MVM-nek a Mátrai Erőmű tavalyi, zavaros megvásárlásával kapcsolatos, Tóth Bertalan MSZP-elnök által igényelt…

2021. április 23.
A válság alatt is szépen hízott a Mészáros-birodalom

Nem hagyta magára a kormány a pandémia idején sem Mészáros Lőrinc vagyonholdingját, állami megrendelések, támogatások segítették gyarapodását.

2021. április 12.
2021. február 27.
Végrehajtás indult a Mátrai Erőmű extulajdonosánál

Az állami MVM ritkítja a tavaly megvásárolt, leharcolt Mátrai Erőmű körüli cégbokrot, ahonnan hatmilliárdnyi tőkét kivon és egy NAV-végrehajtás is felbukkan. Tóth…

2021. február 25.
2021. február 05.
Korábban zárják be a mátrai szénblokkokat

A korábbi terveknél öt évvel korábban zárja be a kormány a légszennyező mátrai lignitblokkokat. Az egység átalakítási iránya ködös, de az biztos, hogy az EU…

2021. január 30.
Árnyékra vetődött a Magyar Nemzet

Nem mindegy, hogy feltételes vagy kijelentő mód – érdemes az ilyesmire odafigyelni a messzemenő következtetések levonása előtt.

2021. január 27.
Hibádzik a Mátrai Erőmű-vétel

Bár a bezárásra ítélt mátrai szénblokkok tavalyi állami megvásárlását Mager Andreának kellett engedélyeznie, ilyen bejegyzés nem szerepel a vagyonminiszter elmúlt…

2020. december 08.
Barnászöld mátrai erőműjövő

Miközben a kormány tegnap hangzatosan kihirdette az idén állami tulajdonba került Mátrai Erőmű "zöld jövőjét", csendben a környezetszennyező lignitbánya…

2020. október 20.
2020. szeptember 11.
Marnitz István
2020. szeptember 08.
Miklós László
Újabb kitérő válaszok Mátrai-ügyben

Az állam a kiemelkedően teljesítő Mátrai Erőmű megvételével megmentette a telephely munkahelyeit, ahol korszerűsítik a termelést - bírta felelni az illetékes…

2020. szeptember 05.
2020. augusztus 31.
Szétkenik a felelősséget a Mátrai Erőmű ügyében

Nehezíti a Mészáros Lőrincék újabb, a Mátrai Erőművön keresztüli kistafírozását illető felelősségre vonást, hogy a döntést hivatalosan egy kormánytag, Mager…

2020. augusztus 24.
A vagyonminiszter döntött úgy, hogy a Mátrai-erőmű ügyében lényegében semmi nem drága

Mager Andrea vagyonminiszter az állami MVM igazgatóság javaslatát elfogadva döntött arról, hogy a Mátrai Erőműért fizessenek közpénz-tízmilliárdokat Mészáros…

2020. augusztus 05.
Drága szemetet vett az állam

Az MVM voltaképp nem is a Mátrai Erőműért, hanem a tulajdonában lévő növény- és hulladékválogatóért fizette ki a 17,44 milliárdos vételár nagy részét -…

2020. augusztus 01.
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő
2020. július 28.
Egyre koszosabb az állam Mátrai-ügylete

Vételárral, hitelkiváltással, tőkeemelésekkel és anyavállalati kölcsönökkel együtt akár több mint 75 milliárd forintunkba is fájhatott, hogy az állami MVM…

2020. július 23.
Matolcsy a láthatatlant is látja

A Mátrai Erőmű adásvételi szándéknyilatkozatán a vevőjelölt MVM aláírása alól lemaradt a dátum. Bár ez törvénysértés gyanúját veti fel, Matolcsy György lát…

2020. július 10.
Orbán lódított a Mátrai Erőműről

Már a tavaly decemberi adásvételi szerződésen is szerepelt a ligniterőmű márciusban közzétett, 17,44 milliárdos vételára - derült ki a Párbeszéd adatigénylése…

2020. július 09.
Gyanús megállapodás az MVM és az Opus között

Tóth Bertalan MSZP-elnök papírjai szerint a Mészáros Lőrinc-féle Opus és az állami MVM tavaly novemberben két munkanapot és egy hétvégét rápihent, mielőtt…

Látta már a Mátrai Erőművet és a bányáját közelről? - mutatjuk

A Mátrai Erőmű Magyarország második legfontosabb, közel ezer MW-s erőműve, amely a hazai áramtermelés 14 százalékát biztosítja. A közelmúltban sokat lehetett…