2019. május 03.
2018. március 08.

Irakban is megtámadná a kurdokat Törökország

Törökország az iraki központi kormánnyal együtt indítana hadműveletet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) főhadiszállása ellen az észak-iraki hegyekben - mondta Mevlüt…

2017. október 10.

Zöldpolitikustól tart Erdogan

Törökország udvarolni kezdett Németországnak, alighanem azért, mert el akarja kerülni, hogy Cem Özdemir legyen a berlini diplomácia vezetője.

2017. március 09.

A náci időkre emlékezteti a külügyminisztert Németország

Törökország nem azt mondta, hogy Németország náci, hanem azt, hogy a török miniszterek németországi kampánytevékenységét akadályozó német döntések Ankarát a…

Békülne egymással Berlin és Ankara

Amolyan békítő tárgyalást rendeztek Berlinben Sigmar Gabriel német külügyminiszter és török kollégája, Mevlüt Cavusoglu között. Gabriel a találkozót követően…

2016. május 21.

Hiányzik a közös nemzetközi terrorellenes stratégia

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet elleni küzdelemben már 65 ország működik együtt Szíriában és Irakban, de még mindig nincs közös nemzetközi…

2014. október 10.

Törökország nem száll be

Kevéssé valószínű, hogy Törökország beszállna az Iszlám Állam elleni szárazföldi akcióba szíriai területen. Ezt Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter…