2019. február 16.

Tóth Bertalan nem megy Brüsszelbe

A Párbeszéd a lista elején kaphat helyet.

400 óra túlmunka helyett európai bér, és a rettegő NER-zokni – megvan az MSZP EP-listája

Az ellenzéki egység nem morzsolja fel a baloldaliságot, viszont a NER retteg tőle: Tóth Bertalan és Karácsony Gergely az MSZP színpadán. A kongresszus elfogadta a párt…

2018. február 10.
2017. május 27.

"Itt az idő!" - A már hivatalosan miniszterelnök-jelölt Botka László "megfújta a sípot"

A szombat reggel tíz óta zajló MSZP-kongresszuson a mintegy 400 küldött és tanácskozási joggal rendelkező párttag már szavazott. A délelőtt folyamán elsőként a…

2015. november 28.

Nem akartak balhét

Miután végül elfogadható javaslatok kerültek a kongresszus elé, a küldöttek többsége megszavazta a változtatásokat. Ehhez viszont az elnökségnek engednie kellett.…

Tóbiás: zsákutcába vezetett a Fidesz

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Magyarország legnagyobb problémája a Fidesz, amely zsákutcába vezette az országot, a szocialista párt küldetése pedig…

Botka üzent párttársainak az MSZP-n belüli vitákról

Botka László, az MSZP választmányi elnöke szerint pártjának egy olyan új karaktert kell felépítenie, amely közérthetően tudja bemutatni a kormányzati propaganda…

Feszültség az MSZP kongresszusán - Botka üzent a párt belső vitáiról

Tapintható volt a feszültség az MSZP kongresszusán, ahol a párttagok döntöttek az alapszabály módosításáról, de kritizálták is az elnökség munkáját a rossz…

2015. november 27.

Megbuktatnák Tóbiást? Cáfolják a tömeges lemondást az MSZP-ben

Nem hallott és nem tud Gőgös Zoltán arról, hogy az MSZP szombati kongresszusán a pártelnökség tagjainak egy része bejelenti lemondását. A szocialista pártvezetés…