2018.12.11

Nem akarta a Fidesz, mégis a munkavállalók érdekében döntött az EP

Másodszor is nemet mondott Brüsszelben a Fidesz a magyar dolgozók érdekeinek védelmére, de az Európai Munkaügyi Hatóság azért úgy tűnik, létre fog jönni.

2018.06.23

Leírt munkavállalók - Újabb csoport az út szélére

Eddig munkahelyvédelmi akciótervvel segítette a kormány az 55 év felettiek a munkavállalását. Jövőre ők kikerülnek a körből.

2018.05.24

Álldogáltam a temetőben. Magamba fordulva próbáltam felidézni lassan fél évszázada elhunyt szüleim arcvonásait

2018.04.30

A kormány támogatásával monitorozzák a munkavállalók agyát

Gyakorlatilag megvalósította a "dolgozói elmekontrollt" Kína: az állam támogatja, hogy monitorozzák a munkavállalók agyát, amíg robotolnak - legyen szó katonákról vagy épp az elektromos művek munkatársairól.

2018.04.25

Elfelejtett béremelés

Nem egyértelmű a jogszabály - ezzel magyarázzák a cégek, miért nem fizetik ki dolgozóiknak a kötelező járandóságukat.

2018.03.28

A magyar gazdasági migránsok helyét románokkal és balkániakkal töltik fel

Erdélyi magyarok, románok, és balkániak is szívesen költöznek Nyugat-Magyarországra, hogy elvégezzék azokat a munkákat, amiket a helyiek nem szeretnének, írja a hvg.hu

2018.01.24

Az elmúlt négy (nyolc) év a dolgozó emberek többségét sok szempontból nem jobb, hanem rosszabb helyzetbe hozta. Született egy a munkavállalók számára hátrányos Munka Törvénykönyve (MT)

2017.12.01

Azonos jogok 500 millió munkavállalónak

Foglalkozni kell a munkavállalók helyzetével is - szorgalmazták az európai szakszervezetek. Az uniós szociális jogokról elfogadott alapelveket minden tagállamra kiterjesztik.

2017.11.20

Szlovákia külföldi munkavállalókra vár

Enyhítene az unión kívüli munkavállalók foglalkoztatásához szükséges engedélyek megszerzésének feltételein és a felgyorsítaná kiadásukat a szlovák kormányzó párt egy .

2017.11.17

Munkavállaló kerestetik

Már olyan munkaerőt is nehéz találni, akiket át lehetne képezni, pedig 63 ezer üres álláshely várná őket.

2017.10.25

Több nyugdíjas dolgozóra volna szükség

Egyre nagyobb szükség van az uniós és a magyar munkaerőpiacon az idősödő munkavállalókra, ám a munkaadókban még mindig sok prekoncepció és tévhit él az 55 évnél idősebb korosztállyal kapcsolatban.

2017.10.23

Brexit - 1,2 millió munkahely szűnhet meg az EU-ban

Nagyjából 1,2 millió munkahely szűnhet meg az Európai Unióban, ha nem sikerül megállapodni az Egyesült Királysággal a rendezett kiválás feltételeiről - figyelmeztetett Kris Peeters belga gazdasági miniszter a helyi sajtó hétfői beszámolói szerint.

2017.08.29

Két műszak között egy percet sem alszik - Túlóra végkimerülésig

Már az első héten rengeteg üzenet érkezett arra a munkaügyi zöld számra, amit a múlt hétfőn indított a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ).

2017.07.26

"Elfogadhatatlan" - Az MSZP felszólalt a magyarok fizetése miatt

Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy az a magyar állampolgár, aki évtizedek óta itthon dolgozik lényegesen, nettó 50-100 ezer forinttal kevesebbet keres, mint egy harmadik országból jött munkavállaló.

2017.06.23

Orbán az EU-csúcson - "Férfiasan kezdődött a barátság Macronnal"

A nyugatra kiküldött közép-európai munkavállalók jogi státusának kérdését tekintve az álláspontok nincsenek közel egymáshoz, de a távolság nem áthidalhatatlan - az MTI tudósítása szerint ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az uniós tagállamok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.

2017.06.16

Költségvetés kívánságlistával

Mielőtt tegnap a jövő költségvetést elfogadta volna a Ház kormánypárti többsége, több ponton módosítottak az idein is. Még idén változhatnak a 2018-as számok is.

2017.05.01

Május 1. - Meg kell szüntetni a munkavállalók kiszolgáltatottságát

Meg kell szüntetni a munkavállalók kiszolgáltatottságát 2018-tól, rendezni kell a sztrájktörvényt, általánossá kell tenni az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, vissza kell állítani a szakszervezeti jogokat, valamint a minimálbér emelése mellett általános béremelésre is szükség van - mondták ellenzéki pártok képviselői egy politikai vitafórumon hétfőn, a budapesti Városligetben.

2017.04.24

MSZP: agyon akarják hajszolni a munkavállalókat

A munkaidőkeret-elszámolásról szóló javaslat, szociális otthonok ügye, a paksi atomerőmű-bővítés és a határon túli gazdaságfejlesztési programok is szóba kerültek hétfőn az Országgyűlésben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.

2017.01.05

Törvénytelen volt a Népszabadság kivégzése

Jogerősen, másodfokon is elmarasztalta a bíróság a Médiaworks Zrt.-t, amiért a cég a munkavállalók előzetes tájékoztatása nélkül döntött a lap felszámolásáról és a munkavállalók munkavégzés alóli felmentéséről

2016.11.12

Nagyot emelne a béreken a kormány

Meglepte a kormány a szakszervezeteket és a munkaadókat is azzal, hogy 15 százalékos minimálbér és 25 százalékos garantált bérminimum emelésére tett ajánlatot tegnap.

2016.11.02

LMP: a kormány csak a munkaadók érdekeit nézi

Az LMP szerint a kormány kizárólag a munkaadók érdekeit képviseli, és nem törődik a munkavállalók kiszolgáltatottságával akkor, amikor nem utóbbiakkal, hanem a munkaadókkal törekszik megegyezésre a minimálbérről szóló tárgyalásokon.

Öt pontból álló javaslatcsomagot dolgoz ki a Fidesz-frakció a kiskereskedelemben alkalmazott munkavállalók helyzetének javítására, ebben szó sincs a vállalkozások nyitva tartásának korlátozásáról – jelentette ki október 27-én a Magyar Időknek Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő.

2016.08.10

MSZP: zavaros a Voldemort-ügy

Zavaros kormányzati nyilatkozatok hangzanak el a Mengyi Roland-Voldemort ügyben - figyelmeztet az MSZP. 

2016.07.28

Nem nagyon bíznak a munkahelyükben a magyarok

Kevésbé bíznak munkahelyükben a magyarok, mint egy éve, a legnagyobb mértékben a szakképzetlen munkavállalók bizalma csökkent a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb, reprezentatív munkaerőpiaci felmérése szerint.

2016.07.04

Brexit - Bajban vannak az uniós bevándorlók?

A Nagy-Britanniában letelepedő és munkát vállaló külföldi EU-polgárok jogai nem változtak azután sem, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazáson a választók többsége a kilépésre szavazott, Nagy-Britannia távozása után azonban e jogok garantálása csak viszonossági alapon lehetséges - mondta hétfőn James Brokenshire, a brit belügyminisztérium bevándorlásügyi államtitkára.

2016.03.29

Külföldön dolgoznának, de nem elég képzettek hozzá

A fiatal magyar munkavállalókat – elsősorban a férfiakat – mágnesként vonzzák a nemzetközi lehetőségek, mégsem tudják maradéktalanul kihasználni őket.

2016.02.19
2016.01.07

Ki védi meg a kivándorlókat?

Mintegy egymillió magyar és lengyel munkavállaló béren felüli juttatásai vannak veszélyben a brit miniszterelnök uniós reformtervei nyomán.

2015.12.15

Lesz bérmegállapodás?

A bértárgyalások tegnapi fordulóján a munkavállalói oldal a korábbi bruttó 9 százalékos minimálbér és bruttó 13 százalékos garantált bérminimum emelési javaslatát a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), 7, illetve 7,4 százalékra módosította - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke.

2015.11.25

Jutalmat, prémiumot, ajándékot a dolgozónak!

A vállalatvezetők egyértelmű többsége, 84,5 százaléka szerint fontos, hogy a béren kívüli rendszeres juttatások mellett jutalmakkal, prémiumokkal, ajándékokkal motiválja a dolgozókat, ugyanakkor a vállalatok közel fele még mindig csak eseti jelleggel teszi mindezt - egyebek között ez derül ki a Sodexo Pass Hungária Kft.

2015.11.02

Továbbra sem szeretik a munkavállalókat

Hamarosan módosítják a három éve elfogadott új munka törvénykönyve több passzusát is: változnak a felmondási szabályok, a munka- és pihenőidőre vonatkozó előírások.

2015.06.09

A cégek többsége kitette a "Megtelt" táblát

Az előző negyedévhez képest visszaesett a magyarországi munkaadók munkaerő-felvételi kedve, a Manpower legfrissebb előrejelzése szerint a vállalatok 11 százaléka tervez bővítést a harmadik negyedévben, míg április-júniusban még 18 százalékuk jelezte ezt.

2015.03.16

BKV: béremelés helyett koncepciós eljárás?

Létszámleépítéssel fenyegetett hangulatban, s ettől időnként megfélemlítve dolgoznak a munkavállalók a 3-as metró Kőér utcai remízében – egyebek között ezt állította közleményében, s később nyilatkozatokban is a napokban a BKV egyik szakszervezetének a tisztségviselője, aki ellen ezért a cégvezetés eljárást indított.

2015.03.07

Munkástanácsok: meggyengítették a jogvédelmet

A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) szerint túlságosan legyengítették a munkavállalói jogvédelmet, a munkáltatók jelentős része gondolja úgy, hogy a jogkövető magatartás nem kifizetődőbb, mint a jogsértések - nyilatkozta Palkovics Imre, a MOSZ elnöke.

2015.02.04

A magyarságot soha még nem szakították szét ennyire, mint napjainkban.

2014.12.16

MSZP: kompenzálni kell vasárnap zárás okozta károkat

Az MSZP januárban törvénymódosítást nyújt be a munka törvénykönyvéhez annak érdekében, hogy kompenzálja azt a kárt, amit a munkavállalóknak a vasárnapi zárva tartásról szóló törvénnyel a kormánypártok okoznak - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese Budapesten újságírókkal.

2014.12.13

LMP: A kormány "öt főbűne" miatt tüntetnek

Az LMP a tárgyalások azonnali megkezdésére szólítja fel a kormányt a demonstrációra készülő munkavállalókkal.

2014.12.08

Bértárgyalások behúzott fékkel

Soha még ilyen későn nem kezdődtek meg a bértárgyalások, illetve a 2015-ös jövedelemről szóló egyeztetések.

2014.11.23

London megvonná a szociális juttatásokat

Több évre megvonna minden bérkiegészítő szociális juttatást a brit kormány az Európai Unió más országaiból érkező munkavállalóktól, ezzel is csökkentve a nagy-britanniai bevándorlás vonzerejét - írta a The Sunday Times.

2014.09.23

Orbán Viktor csúsztat

Orbán Viktor csúsztat, amikor azt állítja, hogy 4,1 millió adófizető van, szemben a négy évvel ezelőtti 1,8 millió adófizetővel - írja közleményében Gúr Nándor MSZP-képviselő.