2019. június 24.

Nagy László visszavonult, most átveheti a válogatott irányítását

Több egybehangzó és egymástól független forrás is megerősítette, korántsem lehetetlen, hogy a játéktól a szezon végén visszavonult Nagy László vezette team veszi…

2019. június 03.

Nagy Lászlónak jövőre is kell ütköznie

Könnyű okoskodni egy elveszített BL-döntő után, de nem ez a cél: sokkal inkább az, hogy magyarázatot találjunk arra, hogy miért veszített Kölnben 27-24-re a Vardar…

2019. január 03.

Visszavonul Nagy László, többszörös világválogatott és magyar bajnok kézilabdás

Szakmai igazgatóként vagy szakmai felügyelőként a jövőben is a sportággal foglalkozhat Nagy, aki idő közben a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja is lett.

2018. június 27.

Nagy László: talán az utolsó szezonom következik

Nagy László júniusban a pályán kívül is sokat tett a hazai kézilabdasportért, hiszen a Telekom Veszprém játékosa a 2022-es magyar-szlovák Európa-bajnoki pályázat…

2018. május 27.

Kézilabda - Nagy László visszatér a válogatottba

A korábbi csapatkapitány Nagy László visszatér a magyar férfi kézilabda-válogatottba a Szlovénia elleni világbajnoki selejtező két mérkőzésére.

2018. március 11.

Nagy László lesérült

Négy hétre dől ki Nagy László, aki a vesztes bajnoki kézilabda-meccsen sérült meg. A kézközépcsontja tört el, de műteni szerencsére nem kell.

2018. január 13.

Kézilabda Eb - Nagy László a csapat "lelki támasza" lesz

Nagy László, korábbi csapatkapitány a magyar férfi kézilabda-válogatott segítőjeként - ahogyan ő fogalmazott: a játékosok lelki támaszaként - vesz részt a…

2017. október 09.

Csonttörést szenvedett Nagy László

Ujjtörés miatt 4-6 hét kihagyás vár Nagy Lászlóra, a Telekom Veszprém világklasszis kézilabdázójára.

Visszavonul a kézis Nagy László a válogatottságtól

 Nagy László visszavonul a válogatottságtól - döntését a csapatkapitány a Magyar Kézilabda Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be.  A 36 éves…

2017. június 13.

Két veszprémi kézilabdázó a világválogatottban

A Telekom Veszprém két kézilabdázóját, Nagy Lászlót és a szerb Momir Ilicet is meghívták a világválogatottba, amely jövő szerdán Prágában játszik a házigazda…

Kézilabda - Nagy László nem utazik Lettországba

Nagy László, a Telekom Veszprém jobbátlövője nem utazik el a magyar válogatottal a csütörtöki, lettországi Európa-bajnoki selejtezőre.

2017. január 14.

Kézilabda-vb - Nagy László tudja folytatni?

Bokasérülése miatt továbbra is kérdéses a magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitányának, Nagy Lászlónak a játéka a szombat esti, Horvátország elleni…

2017. január 12.

Tovább kell jutni a csoportból

Tegnap elutazott Franciaországba, a 25. férfi kézilabda-világbajnokság helyszínére, s a Németország elleni csoportmérkőzéssel holnap kezdi szereplését a tornán a…

2016. október 24.

Nagy László sérülés miatt kimarad az Eb-keretből

Xavi Sabaté, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn kihirdette bő keretét a jövő szerdai Lettország, valamint a négy nappal később…

2016. október 08.

Megsérült a magyar kézis, nem játszhat a lengyelek ellen

A Telekom Veszprém kézilabdázója, Nagy László sérülés miatt nem léphet pályára szombaton a lengyel Wisla Plock otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik…

2016. augusztus 17.

Új szezon, régi célok

A ma kezdődő magyar férfi kézilabda-bajnokság előtt nemzetközi edzőmérkőzésen mutatkozott be a több új kézilabdázóval felálló Telekom Veszprém szombaton a…

2016. július 08.

Nagy László hosszabbított Veszprémben

Nagy László, a Telekom Veszprém kézilabdázóinak csapatkapitánya pénteken két évvel meghosszabbította szerződését.

2016. február 15.

Keserű ferencvárosi döntetlen

Majdnem legyőzte a forduló előtt százszázalékos teljesítménnyel álló riválisát, a Rosztov Dont a Fradi női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája középdöntős…

2016. február 01.

A szerbekkel a vb-ért

A lengyelországi Európa-bajnokság zárónapján tartott sorsolásán kiderült, hogy Szerbiával találkozik a magyar férfi kézilabda-válogatott a jövő évi…

2016. január 18.

Montenegró kipipálva, jöhetnek az oroszok

Sikerrel vette az első erőpróbát a magyar férfi kézilabda-válogatott a gdanski Európa-bajnokságon, miután 32-27-re legyőzte Montenegrót. A csapat legeredményesebb…

2015. november 30.

Kitűnő játék, magabiztos siker

Remek játékkal a Veszprém nyerte a csoportrangadót a paris Saint-Germain ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában. A bakonyiak a…

2015. november 23.

Csoportelső a Győr és a Ferencváros is

Döntetlent játszott a Győr női kézilabdacsapatának a dán Midtjylland ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, így öt ponttal folytatja a 12…

2015. november 02.

Visszatérhet a pályára Nagy László

 Kézsérüléséből felépülve jövő vasárnap térhet vissza a pályára Nagy László, a Bajnokok Ligája-ezüstérmes MVM-Veszprém kézilabdacsapatának válogatott…

2015. október 01.

Ortega nem számított menesztésére

Hosszasan foglalkozik a patinás német lap, a Kicker internetes kiadása az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatával, illetve edzője, Carlos Ortega múlt heti kirúgásával.…

2015. szeptember 28.

Megműtötték Nagy Lászlót

 A terveknek megfelelően hétfőn délelőtt megműtötték Nagy Lászlót, az MVM Veszprém és a magyar kézilabda-válogatott jobbátlövőjét, akinek szombaton a Flensburg…

Nyert a Veszprém

Győzelemmel folytatta szereplését az MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A bakonyiak viharos héten vannak túl, mivel miután csak döntetlent játszottak…

2015. szeptember 10.

Nem lett bajnok a Veszprém

Hosszabbítás után 28-27-re kikapott az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata a Füchse Berlintől a katari klubvilágbajnokság fináléjában.

2015. június 02.

Jövőre az arany a cél

Az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata második helyet szerezte meg a Bajnokok Ligájában, miután a vasárnap esti fináléban 28-23-ra kikapott a Barcelonától. A…

2015. május 29.

Kézilabda - A Veszprém visszavágna a Kielnek

Nagy László szerint a tavalyihoz képest egységesebb az MKB-MVM Veszprém, amely szeretne visszavágni a tavalyi elődöntős vereségért a német THW Kielnek a férfi…

2015. április 22.

„Visszavágunk a szegediek miatt!”

Nem teljesült Nagy László vágya a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének tegnap, Bécsben rendezett sorsolásával kapcsolatban – a Kielce volt az álom…