2019. április 11.

Már az IMF is a venezuelai Juan Guaidó elismerését fontolgatja

A döntéstől függ, hogy kinek, mely politikai erőnek vagy személyiségnek van hozzáférése a venezuelai alapokhoz.

2016. február 11.

Miniszterelnököt keres Ukrajna

Végkifejlethez közeleg a hónapok óta dagadó ukrán politikai válság, Petro Porosenko államfő állítólag már keresi Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök utódát. A…

2016. január 20.

Visszatért Indonéziába a terror

Indonéziába múlt héten ismét visszatért a terror. Egy a magát az Iszlám Állam (IS) tagjainak valló csoport öngyilkos merényleteket hajtott végre a főváros, Jakarta…

2015. december 22.

Idő előtt távozhat az IMF elnöke

Alaposan rájár a rúd az utóbbi években a Nemzetközi Valutaalap francia vezérigazgatóira. Dominique Strauss-Kahnnak 2011-ben nőügye miatt kellett lemondania a…

2015. október 24.

Argentína: egy korszak vége?

Új államfőt választ vasárnap Argentína, mivel Cristina Fernández Kirchner két hivatali idő leteltével már nem indulhatott újra. Férje négy évig volt elnök,…

2015. augusztus 20.

Lemondott a görög kormányfő

Miután a német és a holland parlament is áldását adta a 86 milliárd eurós, harmadik görög mentőcsomagra, Athén megkapta a pénzt, amelyből törleszteni tudta a…

2015. augusztus 18.

Berlini vita Athén miatt

Angela Merkel szerint hazája jó stratégiát követett, amikor kemény álláspontra helyezkedett Görögországgal szemben. A német kancellár úgy véli, ezt támasztja alá…

2015. augusztus 17.

Az EU-pénzügyminiszterek már rábólintottak, ám Lagarde még kivár

Bár az euróövezeti pénzügyminiszterek pénteken rábólintottak a Görögországgal kötött megállapodásra, az Athénnak beígért 86 milliárd eurós, harmadik…

2015. augusztus 07.

Kettős mérce a valutaalapnál?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) részletes elemzésekkel dönt egy adott ország pénzügyi támogatása mellett. Az IMF döntéseit azonban a politika is befolyásolja. Mi sem…

2015. augusztus 06.

Előremenekül Ciprasz?

Tegnap is folytatódott az esés a görög tőzsdén. A bankrendszer helyzete egyre aggasztóbb, miután a pénzintézetek részvényindexe a hétfői, majd a keddi 30…

2015. augusztus 05.

Tovább zuhant a görög papírok ára

Tegnap kezdett magához térni a görög tőzsde, egy nappal azután, hogy szűk öt hetes szünetet követően folytatták a kereskedést a börzén. A csökkenés már nem érte…

2015. augusztus 04.

Nyitás után zuhant a görög tőzsde

Mintegy öt hétig tartó zárva tartást követően tegnap nyitotta meg kapuit az athéni tőzsde. Szakértők már eleve nagy, 15-20 százalékos zuhanásra számítottak. Az…

2015. július 23.

Görög áfaemelés bizonytalanságokkal

Lapzártánk után tartotta a görög parlament a szavazást az euróövezet vezetőivel elfogadott reformcsomag második részéről. A törvényhozásnak az igazságügyi…

2015. július 22.

Újabb csata előtt az athéni parlament

Miközben Görögországban az élet lassan kezd visszatérni a normális kerékvágásba, az athéni parlamentben ma újabb nagy csata várható, hiszen a törvényhozásnak meg…

2015. július 21.

Nagy sorok a bankok előtt

Nagy sorok keletkeztek tegnap a görög pénzintézetek előtt, miután a bankok több mint három hétig tartó zárva tartás után megnyitották kapuikat a betétesek előtt.…

2015. július 17.

Újra megnyitnak a görög bankok

Ha csekély mértékben is, de emelte sürgősségi likviditási támogatását az Európai Központi Bank Görögország számára, azt követően, hogy a görög parlament az…

2015. július 16.

Inog Ciprasz kormánya?

Tegnap késő éjszakába nyúlóan rendezték meg a görög parlamentben a hétfőn megszületett hitelmegállapodásról szóló szavazást. Előzetes becslések szerint a…

2015. július 15.

Kormányáért aggódik Ciprasz

Megszületett ugyan hétfőn a megállapodás a hitelezők és a görög kormány képviselői között, de még számos kérdés vár tisztázásra. Miután nemcsak a görög…

2015. július 13.

Fájdalmas kompromisszum Görögországgal

Megszületett ugyan a megállapodás a görög kormány és a hitelezők között az ország reformprogramjáról, de hosszabb távon még nem zárható ki a Grexit esélye,…

2015. július 10.

Segítene a görögöknek az IMF

Csütörtök éjfélig kellett benyújtania programját a görög kormánynak a hitelezők számára, amelyről szombaton az euróövezeti pénzügyminiszterei, majd vasárnap az…

2015. július 07.

Válaszút előtt Görögország

Azzal, hogy a nemek nyertek a vasárnapi görög népszavazáson, méghozzá nagy fölénnyel, 61 százalékkal 39 ellenében, egyre inkább előtérbe kerül a görögök…

2015. július 05.

Hogyan tovább Görögország?

Az első exit-poll eredmények a „nem” szavazatok enyhe fölényét jelezték a görög referendumon, a részleges eredmények viszont már tetemes előnyt mutattak. A…

2015. július 04.

Megosztott a görög társadalom

Négy felmérés is megjelent két nappal azelőtt, hogy Görögországban népszavazást rendeznek arról, támogatják-e a választók a hitelezők által javasolt…

2015. június 26.

Uniós csúcs patthelyzetben

Megkezdődött tegnap délután az állam- és kormányfők kétnapos uniós csúcstalálkozója, amelynek napirendjén a legégetőbb kérdések szerepelnek: a menekültkérdés…

2015. június 15.

Ciprasz ragaszkodik az adósságleíráshoz

Úgy tűnt, napokig eltartanak még a tárgyalások a hitelezők és a görög kabinet között, miután szombaton Alekszisz Ciprasz kormánya benyújtotta…

2015. június 12.

Megsértődött az IMF

Konkrét eredmények ugyan nem született Angela Merkel kancellár, Francois Hollande francia elnök és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő szerdai, késő estébe nyúló…

2015. február 23.

Nincs idő ünneplésre

Hétvégén az ünneplésé volt a főszerep azután, hogy pénteken este sikerült megállapodni Görögországgal a hitelmegállapodás négy hónappal való…