pantomim
ütemre mozdul minden ág
figyelem a törzs pantomimját
a szélbe csavarodó indák az egykori koronák
helyén viselik az elmúlás tonzúráját
ez most egy csöpp alvilág a troli
áramszedője két sátáni ezüstszarv vagy
páros marsallbotjával az ég egyensúlyozik
a pokollal amit benépesít a kerékzaj
szénfekete szempárban lelem meg
az idejekorán elsötétülő napkorongot
várakozás közben a naplemente
is kifeszül benne az ezerkarú narancshorgony
várom hogy ismét betlehemi csillagot
hordjon a mennybolt a hófehér palást alól
kitakaródzó – itt egy-egy ágra gondolok -
hosszú fekete jégcsapokra díszként gabalyodik a hold
mégis jó irányban vagyok
mindössze néhány sarkot késik a havazás
majd ha az út végre oltalmába burkolózhatott
a fák tenyerükre ültetik az istenarcú megváltást.
Ezeregyéjszaka a messzi-messzi jövőben. Megbolondítva olyan 20
A terv még a grófnak is elnyerte a tetszését.
A mai fiatalok már nincsenek annyit fizikailag együtt, a társas kapcsolatokra ott a Messenger, a Facebook, a Viber, nem tudják, mi az: „járni”.
Borongósra sikerült ez az év vége Aurélnak, aki a barátainak csak Au. Remegett a tettvágytól, de képtelen volt cselekedni
Minden siker kulcsa az elköteleződés – mondja Vámos Miklós – egy foglalkozás, egy téma
vagy egy nő mellett, vállalva a pofára esés kockázatát is.
Bármennyire élvezem én a Strandot, Simon Bettina első verseskötete nem csak szép és jó. Tele van veszélyekkel, őrülettel, csapdákkal – így vagy úgy, de elveszek benne olvasóként
Bár leginkább talán irodalomkritikusként, esszéíróként aposztrofálható, az elmúlt években jó néhány vadhajtása nőtte ki magát főtémává.
Téli este. Surrogva csapják szét a koszos vizet a belvárosi autók
Most nagy szükség volna olyan ünnepre,
mi erőt ad és jó útra terel.
Hogy ne meneküljünk magunk elől fejvesztve,
nem árthat kis rálátás a lélekre,
mely emberismerethez megfelel
Sárosdi, a prózaíró a művészbejáró előtt állt és melege volt.
Előző nap hosszasan tanulmányozta az időjárás-előrejelzést, ám nem tudott dűlőre jutni
Versvonzatok – Képzőművészek Gyukics Gábor verseiről, Petőfi Irodalmi Múzeum
Nem lett, mégsem lett belőle nemzeti költő, ami valójában sosem akart lenni, csak hát az a fránya Kossuth-díj egy röpke pillanatra, tényleg csak egyre és nagyon rövidre, az átvétel aktusára, megingatta.
Elalvás előtt régi családi fotókat nézegetek. Száz év recés szélű, fekete-fehér és újabb, színes képeken egy nagy ofotértes dobozban
Rivalizálás. Későn tanultam meg ezt a szót, gyerekkoromban nem értettem volna, és nem is érdekelt
– Ide kérek egy olvashatót – a futár még mindig fújtatott a kaptatótól és a jókora csomag súlyától, a kaputól legalább hatvan lépcső vezetett fel a villa bejáratig.
Ez így elég röhejes, mert mire leírom a családot a kedves olvasó elveszíti a fonalat. Teszek azért egy próbát
A nagy patchwork családok természete családi ünnepek alatt mutatkozik meg igazán.
A család: dinamikus valóság, menet közben tudjuk kialakítani a számunkra legjobban,
mondja Lackfi János költő, író, akit legújabb regénye kapcsán kérdeztünk a gyerek-szülői kapcsolatokról.
