2019. szeptember 07.
2019. szeptember 04.

A Legfőbb Ügyészség jelenti, nagyon elégedett a saját munkájával

Bár az OLAF lesújtó jelentést tett közzé a hazai helyzetről, Polt Péter hivatala büszke rá, milyen eredményesen dolgoznak.

2019. szeptember 03.

Polt Péterrel tisztázná az OLAF igazgatója a rengeteg korrupciógyanús ügyet

Jó lenne kideríteni, mi áll a háttérben – mondta Ville Itälä, aki többek között a legfőbb ügyésszel tárgyalná meg a kínos ügyeket.

Uniós szégyenlista élén: az OLAF Magyarország esetében ajánlotta a legnagyobb arányú pénzbüntetést

A brüsszeli székhelyű hivatal 2018-ban kilenc ügyben kezdett vizsgálatot és hetet zárt le.

2019. július 29.

Az OLAF vizsgálatot indított Microsoft-ügyben

Az EU Csalás Elleni Hivatala megerősítette: vizsgálja, történt-e csalás az Európai Regionális Fejlesztési Alapok és az Európai Szociális Alapok által…

2019. július 27.

Az OLAF előtt a szoftverbotrány

A 2014-ben kiírt közbeszerzési pályázatokon 450 milliárd forint EU-s forrást osztottak szét.

2019. június 26.

Híd a mutyi világába: nincs még gyanúsítottja az 1,6 milliárdos visszaélésnek

Négy év alatt egy kihallgatást sem tartott a rendőrség, hiába tudja mindenki, hogy komoly uniós forrásokat tüntettek el Farkas Flórián vezetése alatt.

2019. június 21.

Az OLAF büntetőeljárást kért a botrányos roma felzárkóztatási program miatt

A rászorulóknak szánt uniós forrásból gellérthegyi villát vettek Farkas Flóriánék, több mint egymilliárd forint szívódott fel a „Híd a munka…

2019. május 30.

Hamarosan az OLAF vizsgálhatja a fóti gyermekközpont felszámolásának ügyét

A kormány megmagyarázni sem tudja, miért ürítenék ki a fóti a kastélyparkot – a botrányos terv most több uniós szerv látókörébe került.

2019. május 02.

Megszüntették a 4-es metró ügyében zajló nyomozást

Két év alatt sem talált bűncselekményt a rendőrség, megszüntették az eljárást, akárcsak az Elios-botrány esetében.

2019. április 24.

Az OLAF, az MSZP és a Párbeszéd - és egy 15 kilométer magas torony húszezres bankókból

A korrupció visszaszorítása érdekében csatlakozzon Magyarország uniós ügyészséghez, ezt szorgalmazza az MSZP-Párbeszéd, amely törvényjavaslatot nyújt be annak…

2019. február 19.

Raportra hívhatták Poltot az OLAF-ügyek miatt az EP-be

A hvg.hu információi szerint a költségvetési ellenőrző bizottság ülése március 4-én lesz.

2019. február 12.
2019. január 10.

Senki sem foglalkozik az OLAF ajánlásaival - Reformot sürget az Európai Számvevőszék

A csalások alig töredéke lehet az, amit sikerül felderíteni. Az Európai Ügyészség is kevés az ECA szerint, amíg a nyomozást a nemzeti hatóságokra bízzák.

2018. november 22.

Brüsszel nem enged: ha az Elios "ártatlan", az adófizetők fizethetik a korrupció árát

Hiába nem talált bűncselekményre utaló nyomot a magyar vizsgálat, az EU-nak az OLAF megállapításai is elegendőek. Az Európai Számvevőszék eközben az OLAF…

2018. november 15.

Még hogy az OLAF nem sikeres minálunk? Három hűtőházas nőre csapott le az ügyészség a szervezet jelzése nyomán

Az anyuka és két lánya okosban épített hűtőházat, lenyelték az önerőt, és szereztek még egy csomó uniós pluszpénzt is.

2018. november 08.

Reagált az OLAF: fenntartja az Eliosszal szembeni gyanút

Közleményt adott ki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) arra reagálva, hogy a magyar bűnüldöző szervek bűncselekmény hiányára hivatkozva szerdán lezárták az…

2018. november 06.

A rendőrség egyszerűen nem lát bűncselekményt az ELIOS-ügyben

Vizsgálták, kutatták, de nem tudták bizonyítani az OLAF megállapításait – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság. Orbán Viktor veje most megnyugodhat.

2018. szeptember 10.

OLAF-vizsgálat indult az évek óta félkész csornai napelemgyár miatt

Áder János azt ígérte, 2015-re kétszáz munkahelyet ad a csúcstechnológiás üzem. 2018 őszén még a gyártósor sincs meg, pedig mai árfolyamon 10 milliárd körüli…

2018. augusztus 07.

Málta is csatlakozik az új uniós ügyészséghez

A 28 uniós tagállamból 22 már jelezte, részt vesz az új nyomozóhatóság működésében. Az Elios-ügybe beleremegő magyar kormány szerint nincs értelme egy újabb…

2018. július 05.

9 milliárdos csalás: reagált az ügyészség

Komoly csalássorozatra derült fény egy OLAF-vizsgálat zárójelentéséből, mely kapcsán fél év alatt egyetlen gyanúsítotti kihallgatás sem történt - írta meg a…

2018. július 04.

9 milliárd forint uniós támogatást nyúltak le

Újabb hatalmas csalássorozatra derült fény annak az OLAF-vizsgálatnak a zárójelentéséből, amiben még Matolcsy unokatestvérének is jutott hely. Az ügyben fél év…

2018. június 11.

Elios - Jávor feljelenti az ügyet szőnyeg alá söprőket

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen Jávor Benedek a Párbeszéd európai parlamenti képviselője az Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez kötődő Elios-ügy…

2018. június 06.

Újabb milliárdos csalási ügyet találtunk az OLAF jelentésében

Az Elios-botrány mellett egy másik, nemzetközi horderejű visszaélést is feltárt nálunk az európai csalás elleni hivatal, kilencmilliárd forintos visszafizetést…

2018. április 24.

Indul az Elios-alku Brüsszelben

Elkezdődött az Európai Bizottság és a magyar kormány között az a tárgyalás, amelynek végén kiderül, mennyi pénzt veszít az ország a kormányfő vejének volt…

2018. április 19.

„Farkast kiált a média a korrupcióról”

Az államhatalom képviselői szerint Magyarországon a közbeszerzéseknél az összeférhetetlenségi szabályok szigorúak és alaposak. Szerintük az emberek valójában nem…

2018. április 12.
2018. április 05.

Orbán fogorvosával is megismerkedik az OLAF

A miniszterelnök fogorvosaként emlegetett Bátorfi Béla neve is felbukkant az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) egyik, a magyar ügyészségnek…

2018. március 26.

Elios - Harminc nap alatt tett meg 300 métert a posta

Polt Péter megpróbálja letromfolni az OLAF vezetőjét, és azt bizonygatja, hogy itt komoly nyomozás folyik Elios-ügyben. Az élet és a posta azonban rácáfol erre.

2018. március 24.