2017. március 14.

Döntsenek a polgárok! - Összefogás a mobilgát ellen

Helyi népszavazással próbálják megakadályozni a szerintük célszerűtlen és rossz helyre tervezett mobilgát felépítését az ellenzéki pártok. A kezdeményezéshez a…

2017. január 17.

"Orbán ne zaklassa a civileket!" - Bírálta az ellenzék az Orbán-kormányt

A Jobbik múlt héten kezdeményezett ötpárti egyeztetést a civil szervezetek átláthatósága ügyében. Az MSZP bejelentette, hogy nem vesz részt az egyeztetésen,…

2017. január 16.

A Fidesz nekiment az LMP javaslatának

Az Országgyűlés ellenzéki frakciói mind szükségesnek tartják a politikusi vagyonnyilatkozat-tételi rend megváltoztatását, a Fidesz azonban úgy látja: a magyar…

2017. január 10.

Hadházyéknak elege lett a gazdagodó fideszesekből

Kötelezővé tenné a politikusok és az állami gazdasági vezetők vagyonosodási vizsgálatát az LMP. Javaslatuk megvitatására a jövő hétre ötpárti egyeztetést…

2016. október 04.

Alkotmánymódosítás - A DK nem vesz részt az ötpártin

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint szembemegy a népakarattal az, aki részt vesz az alaptörvény módosításában. 

2016. április 28.

Igen a Pintér-csomagra?

Megtörténhet, hogy mind az öt parlamenti párt igent mond a Pintér-csomagra. A Belügyminisztérium terrorellenes törvényjavaslatairól tegnap kezdett vitázni a Ház és az…

2016. április 22.

Terrortörvény javaslat - Schiffer szerint "szelídült"

A Fidesz-frakció legkésőbb a jövő hétig az Országgyűlés elé terjeszti azt az alkotmánymódosítást, amely új különleges jogrendként létrehozná a…

2016. április 21.

Erőltetik az alkotmánymódosítást

Új szövegtervezetet készített a honvédelmi tárca, hogy esélyt adjon az alaptörvény hatodik módosításáról szóló, megrekedt tárgyalások folytatására. A kormány…

2016. április 09.

Terrortörvény - Nincs konszenzus

Egyben van konszenzus, hogy nincs konszenzus. Az ellenzék a kormány legújabb alkotmánymódosítási javaslatát nem fogja támogatni. Erről a HM-ben tartott tegnapi…

2016. április 08.

Terrortörvény - Simicskó: továbbra is vita van

Egyetértettek a pártok a pénteki egyeztetésen, hogy szükséges az alaptörvény módosítása a terrorellenes intézkedések keretében - jelentette ki a megbeszélés után…

2016. április 07.

Hamis volt a CIA-figyelmeztetés híre

Fals volt a Rzeczpospolita című lengyel napilapban megjelent információ, amely szerint a CIA arra figyelmeztetett, hogy más városok mellett Budapest ellen is…

2016. április 02.

Bajban lehet a kormány - Engedett az ellenzéknek

Mégsem akarják börtönbe csukni azt, aki titkosítható szoftvert vagy ilyen mobilappot használ. Ez ugyanis, több "hajmeresztő" javaslattal együtt már kikerült a…

2016. április 01.

"Ipari méretű lopás" - A terrortörvényről az ötpártin

Az ellenzék elfogadta Pintér Sándor meghívását, és a pártok képviselői megjelentek a terrorizmus elleni küzdelem jegyében összehívott pénteki ötpárti…

2016. március 05.

Mi történt a "Fekete kedden"?

Az MSZP pártelnök-frakcióvezetője szerint szükség van egy normális és igazságos új népszavazási törvényre, de erről csak azt követően lehet beszélni, ha végre…

2016. január 12.
2016. január 08.

Alaptörvény: a hatodik módosítás jöhet

A Demokratikus Koalíció (DK) nem támogat semmilyen olyan javaslatot, amelyben a kormány a magyar honvédséget a saját népe ellen kívánja bevetni – hangsúlyozta…

2016. január 07.
2016. január 05.

Simicskó alaptörvényt módosítana?

A megváltozott biztonságpolitikai kihívások megvitatására jövő keddre ötpárti egyeztetést hívott össze Simicskó István honvédelmi miniszter a HM-be - közölte a…

2015. szeptember 10.

Az LMP ötpárti egyeztetés összehívására szólítja fel Orbánt

Az LMP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy haladéktalanul kezdeményezzen egyeztetést az öt parlamenti frakcióval a menekültügyben az Európai…

2015. augusztus 01.

Ötpárti egyeztetést kezdeményez az LMP

Ötpárti egyeztetést kezdeményez az LMP szeptember elejére a közlekedési reformmal és a közúti közlekedés piacnyitásával kapcsolatban - mondta az ellenzéki párt…

2015. február 16.
2015. január 15.

A terror ötféle értelmezése

Várhatóan kedden összeül az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, a jövő héten pedig a honvédelmi bizottság is tanácskozik a párizsi merényletek után…