2019.02.18

Beigazolódott a plágiumgyanú: Petruskát kizárták, így Oláh Gergő szerepelhet A Dal döntőjében

A szakértői vélemény szerint Petruska versenydalának hangneme, tempója, hangszerelése, harmóniastruktúrája, jellemző basszusmenete és dallamkezelése megegyezik a Vampire Weekend amerikai zenekar egyik szerzeményével.

2019.02.16

Netről másolta 21 milliós tanulmányát az állami fejlesztőcég

Oldalanként 91 ezer forintért ollóztak össze egy olyan "szakmai anyagot", aminek kétharmadát forrásmegjelölés nélkül vették át más tanulmányokból.

2018.05.30

Egy évre Polgárné dr. Vida Juditot nevezte ki a Fővárosi Törvényszék elnökének Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke

2018.05.28

Plagizáló bírónő a Fővárosi Törvényszék megbízott elnöke

Egy évre Polgárné dr. Vida Juditot nevezte ki a Fővárosi Törvényszék elnökének Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke - értesült a hvg

2017.09.20

Lenyúlták a nyíregyházi kórház terveit

Egy ellenzéki önkormányzati képviselő feljelentésére most nyomozás indul, amiért a Szabolcs-Szatmár megyei önkormányzat a nyíregyházi kórház-beruházás során az eredeti tervezővel szerződést bontott, majd több mint kétszer annyi pénzért megbíztak egy új tervezőt, aki szinte „lemásolta” a korábbi terveket.

2017.02.28

Plágiummal vádolják a világhírű rockzenekart

Plágiummal vádolja és 5 millió dollár kártérítésért perli a U2 rockzenekart és fontemberét, Bonót egy brit gitáros, énekes-dalszerző, aki egy manhattani szövetségi bíróságon nyújtott be keresetet - értesült a New York Post című lap.

2016.08.24

Plágiumvád a mexikói államfő ellen

Plagizált a mexikói elnök, Enrique Pena Nieto – leplezte le egy oknyomozó újságíró. Az államfő diplomamunkájában legalább tíz szerző munkájából vett át egész bekezdéseket, anélkül, hogy a források között feltüntette volna

2016.07.19
2016.04.21

Plágium? Wikipédiából is másolt a Századvég

A kormánynak 4 milliárd forintért készített Századvég-elemzésekben bár gondoltak figyeltek arra, hogy ne keveredhessenek plágiumbotrányba, azért a 28 ezer oldalas dokumentumcsomagban vannak gyanús elemek.

2016.02.10

Kazahsztáni juhtenyésztés - Megvan a nyolcmilliós tanulmány szerzője

Bejelentkezett a nagy botrányt kavaró 8 millió forintos kazahsztáni juhtenyésztéssel foglalkozó tanulmány szerzője.

2015.09.08

Plagizált az LMP?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint "javarészt plágium" a Lehet Más a Politika (LMP) NAV-botrány jelentés című dokumentuma, amelyet július 31-én mutatott be az ellenzéki párt társelnöke, Schiffer András, és Vágó Gábor volt parlamenti képviselő, és amelyet a párt honlapján is közzétettek.

2014.12.16

Elismeri a plagizálást? Ponta lemondott doktori címéről

Lemond doktori címéről a plágiummal vádolt Victor Ponta román miniszterelnök, aki a Bukaresti Tudományegyetem rektorának írt levelében jelezte döntését.

2014.05.20

Plágium miatt beperelik a Led Zeppelint

Plágium miatt be fogják perelni a Led Zeppelint az egykori Spirit együttes elhunyt gitárosának ügyvédei - adta hírül kedden internetes kiadásában a USA Today című amerikai napilap.

2014.02.11

Bosszút emleget a megvádolt Sós

Bosszúból vádolta meg plágiummal a Hír Tv - mondta lapunknak az MSZP-s Sós Tamás.