2019. augusztus 02.

Visszatér Európába a rakéta-fenyegetés

Hatályba lépett az Egyesült Államok döntése, mely szerint kilép a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből…

2019. május 20.

Trump Irán teljes elpusztításával fenyegetőzött

Az amerikai elnök azután fenyegette meg a közel-keleti államot, hogy rakéta csapódott be az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége mellett.

2019. március 25.

Rakéta csapódott be Tel-Aviv mellett - Gáza újra háborúba sodródik

A humanitárius katasztrófa szélén táncoló palesztin területen is egyre nő az elégedetlenség, és már a Hamász ellen is tüntettek, ami meglehetősen ritkának számít.

2019. március 23.
2019. március 06.

Észak-Korea helyreállítja egyik rakétatelepét

A phenjani rezsim a korábbi részleges leszerelés folytatása helyett a jelek szerint újra „felszerelkezik”, helyreállítja a nagy hatótávolságú rakéták…

2016. augusztus 26.

Büszke a kis vezér

Mérhetetlen büszkeségét fejezte ki Kim Dzsong Un tegnap, azt követően, hogy Észak-Korea előző nap sikeresen lőtt fel egy tengeralattjáróról ballisztikus rakétát,…

2016. augusztus 24.

Megint kísérletezett a kis vezér

Nukleáris tengeralattjáróról indított rakétát Észak-Korea. A lövedék 500 kilométert tett meg, így a korábbi hasonló kísérletekhez képest jóval sikeresebb a…

2016. július 01.

Meghalt a hajóskapitány egy tévedésből kilőtt rakéta miatt

Vélhetően tévedésből lőtt ki rakétát a kínai szárazföld irányába pénteki gyakorlatán a tajvani haditengerészet, a lövedék egy tajvani halászhajó kapitányának…

2016. május 29.

Megölt egy idős nőt a tűzijáték rakétája - Sokkoló videók!

Egy nő meghalt, hét ember megsérült a Moszkvától keletre fekvő Nyizsegorodszki terület Dzerzsinszk városában, amikor egy szombat esti rendezvényen a nézők közé…

2016. március 14.

Robbanótöltettel ellátott rakétákat találtak a repülőtéren

A veszélyes eszközöket most hétvégén találták a belgrádi repülőtéren - ismerte el az ügyészség megerősítve a szerb sajtó találgatását. 

2016. február 17.

Rakétákat telepítenek a Dél-kínai-tengerre

Kína rakétákat telepít a Dél-kínai-tengerre, egy szigetre. Peking a föld-levegő légvédelmi rakétákkal jelzi, hogy sajátjának tartja ezt a területet – erősítette…

2015. november 29.

Csődöt mondott a phenjani rakéta

Dél-koreai források szerint egy újabb észak-koreai rakétakísérlet végződött kudarccal, ezúttal egy tengeralattjáróról indítható rakéta mondott csődöt. A…

2015. november 28.

Rakéta csapódott az ENSZ állomásába! Többen meghaltak

Fegyveresek támadták meg az ENSZ békefenntartók állomását Mali északi részében, Kidalban. Négy-öt rakéta csapódott be a támaszpontra, hárman meghaltak, több…

2015. október 06.

Izraeli légicsapás Gázában

Válaszként a Gázából kilőtt rakétákra, hétfő hajnalban Izraeli harci gépek légitámadást hajtottak végre gázai célpontok ellen. Az izraeli-palesztin feszültség…

2015. június 09.

Új rakétát tesztelnek Kaliforniában

Új változatú elfogórakéta tesztelését kezdte meg az amerikai haditengerészet és a Rakétavédelmi Ügynökség (MDA).

2015. május 27.

Rakétákkal lőtték Izraelt

A Gázai övezetből a tavalyi Erős szikla hadművelet óta először rakétákkal lőtték kedd este Izraelt – jelentette az izraeli tízes kereskedelmi tévécsatorna esti…

2015. április 07.

Őrtornyokból figyelnék a csapatmozgást

Lengyelország 50 méteres őrtornyok építését tervezi az orosz enklávé, Kalinyingrád közelében. Varsó azért döntött a lépés mellett, mert Moszkva Iszkander…

2015. február 11.

Gyerekek is megsérültek a rakétatámadásban

Rakéták csapódtak az ukrán hadsereg főhadiszállásába, valamint a környező lakóépületekbe kedden a frontvonaltól mintegy 50 kilométerre lévő Kramatorszk…

2014. november 13.

Fegyverkezés Budakeszin?

Alig több, mint fél éven belül több veszélyes katonai eszközt találtak Budakeszi közterületein. Legutóbb egy vállról indítható rakétát, és sok lőszert. A…

2014. augusztus 15.

Feszült gázai fegyvernyugvás

További öt nappal meghosszabbították a gázai tűzszünetet, az erről szóló megállapodást Egyiptom és a palesztin szervezetek képviselői  jelentették be szerdán…

2014. július 23.

Maláj gép: közzétették a rakéta röppályáját ábrázoló térképet

 Az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége nyilvánosságra hozott egy térképet, ami annak a rakétának a röppályáját ábrázolja, amely öt nappal ezelőtt a maláj…

2014. július 13.

Rakétazápor Izraelre

Vasárnap délután nagyjából egy időben rakétákkal támadták Izrael déli, középső és északi részét. A hadsereg szakértői szerint az északi Haifára lőtt…

2014. június 24.

A szíriai hadsereg lőtt Izraelre vasárnap rakétát

A szíriai hadsereg egyik katonai állásából lőtték ki vasárnap azt a páncéltörő rakétát a határvonal izraeli oldalára a Golán-fennsíkon, amely egy izraeli…

2014. június 19.

Föld-levegő rakéták Rióban

A brazil hadsereg föld-levegő rakétát telepített egy, a riói Maracana stadionhoz alig kétszáz méterre lévő toronyház tetejére, hogy egy esetleges terrortámadásnál…

2014. május 08.

Rakéta - Emberek százait menekítik a II. kerületben

A Ribáry utca környékét százméteres körzetben lezárták, a lakóházakból kimenekítik az embereket - számol be a VÉSZ.

2013. december 30.

Most megnézheti, hogyan működik a szilveszterkor fellőtt rakéta

Az MTI roppant érdekes grafikát közölt a szilveszteri rakéta működéséről. A rakéta valószínűleg január elsején is így működik.