Előfizetés
2020. május 23.
Két túlélője van a pakisztáni repülőgép-katasztrófának

Egy vállalatvezető és egy bankigazgató élte túl a tragikus balesetet, amiben 97 ember vesztette életét.

2019. szeptember 14.
Tizennégy embert mentett meg saját élete árán egy magyar pilóta Németországban

A gép zuhanni kezdett, a szegedi férfi viszont addig tartotta levegőben, míg az utolsó ejtőernyős is ki nem ugrott az utastérből.

2019. március 12.
Fél év, két katasztrófa: módosításokat ír elő a Boeingnek az amerikai repülésügyi hatóság

Indonézia és Kína átmenetileg kivonta a forgalomból az új modelleket, az Egyesült Államokban módosításokkal repülhetnek tovább. A Boeing a tőzsdén mélyrepülésbe…

2019. március 10.
Egy szlovák politikus felesége, fia és lánya is a lezuhant etióp gépen utazott

A szlovák parlament alelnökének felesége és gyermekei mellett négy ENSZ-alkalmazott, és a szomáliai elnök protokollfőnöke is meghalt a vasárnap reggel lezuhant gépen.

Lezuhant egy etióp utasszállító, 157 emberrel a fedélzetén - egyetlen ember sem élte túl

A baleset okai tisztázatlanok. Ugyanilyen típusú repülőgép volt az indonéz Lion Air szintén felszállás után lezuhanó utasszállítója is.

Hetven éves kolumbiai repülőgép tragédiája végzett 14 emberrel

A baleset okai tisztázatlanok. Tény ugyanakkor, hogy a repülőgépnek érvényes engedélyei voltak, és a személyzet jó egészségi állapota is igazolt volt.

2019. március 02.
Toronyháznak ütközött egy kisrepülő Floridában

A reklámtranszparenst húzó gép a 17. emeleten csapódott be az épületbe, a pilóta meghalt.

2018. május 15.
2018. május 03.
2018. április 11.
Repülőgéptragédia - Száz halálos áldozat is lehet

Lezuhant egy algériai katonai repülőgép több mint száz emberrel a fedélzetén a boufariki reptérnél. Azt egyelőre nem tudni, van-e túlélője a balesetnek, és azt sem,…

2018. március 12.
2018. március 06.
Lezuhant egy orosz szállítógép Szíriában - 32 halott

Lezuhant egy An-26-os orosz szállítógép Szíriában, a hmejmími orosz katonai légitámaszponton, a fedélzeten lévő mind a 26 utas és a 6 főnyi személyzet életét…

2018. február 18.
Lezuhant egy turistarepülő Franciaországban

Lezuhant egy turistarepülő a franciaországi Jura-hegységben. A balesetben egy házaspár és 10 éves gyermekük halt meg - közölte vasárnap a helyi csendőrség.

Lezuhant egy repülőgép Iránban

Lezuhant egy utasszállító repülőgép 66 emberrel a fedélzetén Iránban - jelentette vasárnap a Fársz iráni hírügynökség. A tragédiának nincs túlélője –…

2018. február 12.
Repülőgép-katasztrófa Moszkvánál - Megvan a második fekete doboz

Mintegy hétszáz ember dolgozik három műszakban a Moszkva közelében, a Ramenszkojei járásban lezuhant utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínén,…

2018. február 11.
Lezuhant repülő - Senki nem élte túl a katasztrófát (videó)

Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel - jelentette be a rendkívüli helyzetek…

2017. június 16.
2017. március 11.
Többen vesztették életüket repülőgép-szerencsétlenségben

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2016-ban többen veszítették életüket repülőgép-balesetben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a…

2016. december 28.
Moszkva földön tartja a Tu-154-eseket

Továbbra sem tisztázódott, mi okozta az orosz védelmi minisztérium utasszállító repülőgépének vasárnapi tragédiáját. Mint ismert, az orosz védelmi minisztérium…

2016. december 27.
Megtalálták a lezuhant orosz gép fekete dobozát

Megtalálták annak a Tu-154 típusú orosz utasszállító repülőgépnek az egyik hangrögzítő berendezését, amelyik vasárnap hajnalban zuhant a Fekete-tengerbe nem…

2016. december 26.
Nemzeti gyász Oroszországban

December 26-ára nemzeti gyásznapot rendelt el Vlagyimir Putyin orosz elnök a vasárnap hajnalban lezuhant Tu-154-es repülőgép 92 áldozatának emlékére. A védelmi…

Putyin nemzeti gyásznapot hirdetett

Nemzeti gyásznapot hirdetett meg hétfőre Vlagyimir Putyin a 92 halálos áldozatot követelő vasárnapi repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak emlékére. Az…

2016. január 26.
Nem a malajziai gép roncsait találták meg?

Valószínűleg egy Japán déli részén felbocsátott rakéta, nem pedig a majdnem két éve eltűnt malajziai utasszállító gép darabját mosta partra az óceán egy…

2016. január 04.
Biztonságos év volt a légi közlekedésben

Biztonságosabb volt a repülés 2015-ben, mint korábban: a korábbinál sokkal kevesebb halálos baleset történt - állítja a repülőgép-szerencsétlenségeket összesítő…

2015. december 08.
Elhunyt Bessenyei egyik versenytársa

Tegnap hajnalban repülőgép szerencsétlenség következtében életét vesztette a Red Bull Air Race egyik pilótája, Mike Mangold. A sportrepülő a dél-kaliforniai Apple…

2015. december 02.
Műszaki hiba miatt zuhant le az AirAsia gépe

Nem a rossz időjárási körülmények, hanem egy műszaki hiba és a pilóta rossz reakciója okozta a tavaly december 28-án lezuhant Air Asia utasszállító repülőgép…

2015. november 22.
Megoldódott az eltűnt repülőgép rejtélye (Videó)

A román pilóta a Jonker JS1-essel a Keresztényhavasok egy erdős, meredek hegyoldalán járt szerencsétlenül - írja a iho.hu

2015. november 10.
Orosz gép: már az FBI is kutatja az okokat

Moszkva kérésére már az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is nyomoz az egyiptomi Sínai-félszigeten lezuhant utasszállító ügyében – írja a The New York Times…

2015. november 06.
A terror sem zárható ki

Egyre több forrás erősíti meg, hogy mégiscsak robbanás okozhatta az Egyiptomban lezuhant orosz gép tragédiáját. A kairói vezetésnek annyira nem tetszik ez az…

2015. november 05.
Újabb orosz gép zuhant le

Újabb orosz repülőgép szenvedett balesetet, ezúttal Dél-Szudánban. Az Antonov-12-es szállítógép felszállás után nem sokkal zuhant le Juba repülőtere közelében,…