2019. június 07.

Simicska-árvák a Mátrai Erőműben

Néhány év csendes vezeklés után a tavaly NER-kézbe került Mátrai Erőműben kapnak új bizonyítási lehetőséget egykoron Simicska Lajoshoz kötődő menedzserek.

2019. május 10.

Megérkeztek Simicska reklámcégei Mészáros Lőrinchez

23, az egykori Simicska-birodalomhoz tartozó céget vett saját nevére a felcsúti milliárdos.

2019. április 11.

„Akkor nekünk is itt a vége?" - Egy éve zárták be a Magyar Nemzetet

Egy éve jelent meg a kormánykritikus, polgári Magyar Nemzet utolsó lapszáma. Volt munkatársak idézték fel a Népszavának, hogyan élték meg és túl a napilap…

2019. március 27.

Simicskának a kecske megmaradt

Egyetlen megőrzött cégét fejlesztgeti idén Simicska Lajos, 50 millióval forinttal tőkésítette fel kecskefarmját.

2019. január 13.

Attól tartott Simicska, sugárzással akarják kiiktatni

Bukása idején már sugárzásmérővel a zsebében járt Simicska, aki családját is külföldre menekítette volna a választások idejére.

2018. november 21.

Mészáros Lőrinc körei átvették Simicska egykori reklámcégét, plusz egy felület az EP- és önkormányzati választásokra

Vörös József ügyvéd erősen kötődik Orbán Viktor kedvenc oligarchájához. Az akvizíció után az ellenzék és a civil gondolatoknak még kevesebb felülete marad a…

2018. augusztus 29.

Még egy utolsó fricskát kap Simicska

A kormánypárti bulvárlap, a Ripost jövője is bizonytalanná válhat a következő hetek átszervezései nyomán, az Echo Tv profilváltása már el is kezdődött.

2018. augusztus 28.

Beismerték: a fővárosban sürgős eltakarítani a politikai graffitiket

A politikusokat szidó feliratokat előbb törlik le, mint a többit - írta a Fővárosi Közterület Felügyelet.

2018. augusztus 02.

Hír TV-Echo TV: kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?

Meg kell szüntetni a két csatorna párhuzamos struktúráit az új tulajdonosoknak, ha hatékonyan akarják működtetni a rendszert.

2018. július 27.

A kecskéitől azért nem válik meg Simicska Lajos

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-t megtartja, állítólag nem üzleti érdekeltségként kezelik a céget.

2018. július 26.

Elköszöntek Simicska emberei, jöhet az „elvált szülők gyermeke”

A Hír TV leköszönő vezetése semmit nem mondott a munkatársaknak, akik biztosak lehetnek benne, hogy komoly változások jönnek a tulajdonosváltás után. A GVH gyorsan…

2018. július 25.

Nyerges dobta Simicska embereit

A várakozásoknak megfelelően leváltották a Közgép, a Mezort és a HírTV vezetőit, miután megkapta a GVH jóváhagyását adta a teljes csomag átadására.

2018. július 24.

Zöld utat adott a GVH a Simicska-Nyerges üzletnek

Csak a mezőgazdaságot tekintve azonosított átfedést a hivatal, de versenyproblémát nem találtak – közölték.

2018. július 20.

Az utolsó Simicska-bomba

Egy titokzatos „videóvallomás" lehet az üzletember végső ütőkártyája Orbán Viktorral szemben.

2018. július 06.

Simicska kapitulációja után átrendeződik a médiapiac

Sok a kérdőjel még a nagy visszavonulás bejelentése után, nem tudni például, hogy a megegyezésnek része-e az Index. Vannak ugyanakkor közvetett hatások is: például…

2018. július 04.

Simicska már elhiszi, hogy Orbán 2030-ig maradhat

A harmadik fideszes kétharmad után a milliárdos úgy érezte, nincs esély Orbán Viktor leváltására demokratikus úton, ezért kivonul teljesen a közéletből.

Felvásárolta a Simicska-birodalmat Nyerges Zsolt

Egy konszolidációs folyamat közelít a végéhez, Orbán egykori főoligarchája szép lassan szolid magánember lesz.

2018. június 19.

Orbán: Elfogadjuk a „Stop Sorost”

Megvan a többségünk hozzá, elfogadjuk, mondta a Hír TV-nek Orbán Viktor, azzal kapcsolatban, hogy a Velencei Bizottság halasztaná a bevándorlási törvénycsomag…

2018. június 03.
2018. április 11.
2018. április 10.

Kétharmados sajtóvész - Veszélyben a Magyar Nemzet

Simicska Lajos nem tudja tovább finanszírozni teljes médiabirodalmát, a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Lánchíd Rádió az LMP-s Ungár Péterhez kerülhet. A Hír TV…

Lánchíd Rádió - „Sírtak az emberek a folyosón”

A frekvenciaengedélyünk valamikor ősszel jár le, tudtuk, hogy a hosszabbításra nincs esélyünk. De arra számítottunk, hogy addig működhetünk. Mindenkit meglepett a…

A kétharmad miatt zár be a Nemzet - Ungár Péter tárgyal a megvételéről

Előzetesen több forgatókönyv is létezett, Simicska Lajos tulajdonos a választási eredményt látva csukta be a Magyar Nemzetet.

A Nemzet és a Lánchíd elnémul, a Heti Választ új tulajdonossal hozzák hírbe

A négy legfontosabb Simicska-orgánum közül kettő elnémul, egy életben maradhat ha jön egy bőkezű befektető - a HÍrTV kitart.

2018. március 28.

A nemzetbiztonság javában tudhatta, hogy megfigyelik a magyar civileket

Hosszú cikkben számol be a brüsszeli Politico.eu a közelgő magyar választásról. A portál kitér arra, hogy Simicska Lajos, Orbán korábbi barátja hogyan próbálja…

2018. január 23.

"Aggódom..." - Simicska Lajos megszólalt

Az üzletember a Magyar Nemzetben jelentette meg közleményét.

2018. január 08.
2018. január 05.

"Mindig apámhoz fordulnak, ha baj van" - Simicskától is pénzt lejmol a Fidesz

Az éles, a két volt barát közötti villongás bizonyos fázisaiban megszólaló Simicska fiú, Ádám ismét jelentkezett egy sokatmondó poszttal a közösségi portálon. Az…

2017. december 08.