2018. június 21.
2017. december 27.

Erre figyeljen, ha pirotechnikai eszközt vásárol! (Videó)

Az egész évben működő árusítóhelyeken felül országszerte csaknem hétszáz helyen lehet szilveszteri pirotechnikai eszközt vásárolni, így mindenki legálisan…

2017. december 13.

Szigorodnak az épületenergetikai szabályok

A december 31. után benyújtott minden újépítési engedély vagy bejelentés, illetve jelentős felújítás esetén már a költségoptimalizált energetikai…

2017. október 19.

Roma hős emléktáblája - A MÁV szerint "szabály az szabály", de talán van kiskapu

A MÁV szabályosan járt el Puczi Béla emléktáblája ügyében, de fontosnak tartja emlékének megőrzését - ezt közölte a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója roma…

2017. június 21.

Hosszú Katinkának nem tetszenek az új szabályok

Hosszú Katinka nyílt levélben kérte az úszókat, hogy közösen lépjenek fel a nemzetközi szövetségben (FINA) szerinte uralkodó káosz ellen.

2017. március 31.

Bácsi Péter: Nehéz helyzetben vagyunk

Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózó úgy véli, teljes bizonytalanság tapasztalható mostanában a kötöttfogású versenyzők körében. A sportoló szerint…

2017. február 26.

Oscar-díj - Szabálytalanul kampányolt, visszavonták a jelölését

Visszavonta Greg P. Russel hangmérnök Oscar-díj jelölését hangkeverés kategóriában az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szombaton, mert a jelölt…

2016. december 17.

Szabálytalan HM?

Vélhetőleg szabálytalanul engedélyezte az Országgyűlés honvédelmi bizottságának kormánypárti többsége bő két hete a Honvédelmi Minisztériumnak (HM), hogy…

2016. július 27.

Miféle ötpárti egyeztetés? - Terelés tüntetésügyben

Érthetetlen, és vélhetően csak a figyelemelterelésre szolgál a médiakampány a gyülekezési törvény módosítása, avagy újraírása ügyében.

2016. július 18.

Új KRESZ hamarosan - Mindenkinek újra vizsgáznia kell?

Javában dolgoznak az új KRESZ előírásain a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. Bár még nem készült el a tervezet, néhány változás már kiszivárgott - szellőzteti…

2016. június 10.

Dolgos vakáció

A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten…

2016. április 29.

A kormánynak üzent a PC és a Transparency

A Political Capital (PC) és a Transparency International Magyarország (TI) az elmúlt években több alkalommal is arra kérte a döntéshozókat, hogy alakítsanak ki…

2015. október 07.

Nem változnak a népszavazás szabályai

Továbbra is akkor számít majd érvényesnek egy-egy népszavazás Szlovákiában, ha azon a voksolásra jogosultak több mint 50 százaléka részt vesz – írta az Új Szó.

2015. szeptember 18.

Csányi szerint felülvizsgálatra szorulnak az UEFA szabályai

Az európai szövetség (UEFA) hatályos szabályai felülvizsgálatra szorulnak Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint, ugyanakkor hozzátette,…

2015. január 01.

Változnak a közétkeztetés szabályai

Január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza a többi között az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek…

2014. október 09.

Amit szabad Jupiternek... Buszsávban hasít a miniszterelnök

Tartósan a buszsávban ment megkülönböztető jelzés nélkül a miniszterelnök konvoja a Fő utcában - osztódik a hír, meg az Index felvétele a Facebook közösségi…

2014. augusztus 21.

Változás a jótállási szabályokban!

A jótállási kötelezettséggel járó tartós fogyasztási cikkek köre kibővül, és egy kivétellel a 10 ezer forintos eladási ár lesz a jótállás kritériuma - a…

2014. augusztus 02.

A vízilabda-szabályok nemigen változnak már a riói olimpiáig

Vízilabdában a 2016-os nyári olimpiáig nem lesznek a felnőtt világversenyeket érintő újabb szabályváltozások - valószínűsítette honlapján a hazai sportági…

2014. május 22.

A hitelezés ösztönzéséhez újabb szabályozói lépéseket tervez az MNB

A hazai pénzügyi rendszer stabilitása továbbra is kielégítő. A bankok likviditása sokk esetén is megfelelő, a likviditási stressz index javulást mutat - derül ki az…

2014. május 14.
2014. március 12.

Változik a Ptk., a kft-k törzstőkéje ismét 3 millió forintra emelkedik

A március 15-től hatályos új Ptk. megtartja az eddigi gazdasági társasági formákat, de a szabályok egy  része változik, az egyik legjelentősebb ezek közül, hogy a…

2013. december 11.

Megdöbbentő új szabályok a Forma- 1-ben

Sok mindenre fel voltak készülve a Formula-1 rajongói a lebegtetett új szabályokkal kapcsolatban, ám amit végül elfogadott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) F1-es…