2019. október 19.

Harcol a kormánypárt, új választást írhatnak ki Jászberényben

„Aggályos eseményekre” hivatkozva semmisítette meg a területi választási iroda az ellenzéki győzelemmel járó eredményt, még egy esélyt kap a fideszes jelölt.

2015. június 05.

A fideszes politikus "gátlástalanul rabolt rá a közvagyonra"

Az MSZP azonnali lemondásra szólítja fel Szabó Tamás jászberényi polgármestert, aki a maga által kiírt önkormányzati pályázaton nyert bérlakást, miközben egy…

2014. augusztus 08.

Gyerekcipőben az edzőképzés

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a Figyelő című hetilapnak adott interjújában elmondta, az alapoktól kell elkezdeni a sportágban az építkezést.…

2014. július 22.

Bírálta az akadémiákat a belga Double Pass

Elkészült és nyilvánosságra is került a belga Double Pass cég jelentése, amely  tizenöt magyarországi futballakadémia működéséről készített felmérést a Magyar…

2013. november 27.

A Double Pass segítheti az utánpótlás-nevelést

Az utánpótlás-nevelés hatékonyabbá tétele érdekében a Magyar Labdarúgó Szövetség megállapodást kötött a belga Double Pass nevű céggel, amelynek feladata 15…