2018.11.19

A zebrán gázoltak halálra egy idős asszonyt Szerencsen

A 85 éves áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe, a rendőrség vizsgálja a tragikus esetet.

2018.07.29

Kihívó nélkül nyert Szerencsen a Fidesz

Ahhoz képest, hogy csak egy jelölt volt, lapunk információi szerint meglehetősen sokan mentek el szavazni.

2018.07.12

Szerencs: Csak a Fidesz!

Egyetlen kormánypárti jelölt indul a városban július 29-én az időközi polgármester-választáson.

2018.04.19

Tizenhárom éves rabló Szerencsen

Rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy tizenhárom éves fiú ellen, aki tavaly júniusban Szerencsen elvette egy másik gyerek mobilját.

2017.06.13

Elefántot mosdattak a benzinkútnál

Tegnap Újpalotán sétáltatta gondozója azt a szép nagydarab, Budapest utcáin ritkán látott jószágot, ( cirkuszi elefántról van szó) akit később - a meleg miatt - egy benzinkútnál meg is itatott a felelős gondolkodású gazdája.

2016.02.10

Veszett rókát találtak Szerencsen, fokozott óvatosságra int a Nébih

Veszett rókát találtak a múlt héten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ezért azt kéri, hogy aki szokatlanul viselkedő állatot vagy elgázolt, elpusztult rókát lát, azonnal értesítse az állategészségügyi hatóságot.

2015.10.07

Tizenévesek raboltak ki egy kisfiút

Két gyermek rabolt ki egy 12 éves fiút Szerencsen, elfogták őket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

2014.09.25

Leszakadt a felsővezeték a szerencsi állomáson

Leszakadt a felsővezeték mintegy kétszáz méteres szakaszon a szerencsi vasútállomáson, a hiba miatt egész délelőtt késhetnek a térségben közlekedő vonatok.

2014.04.24

Kevesen vehették észre, ami Szerencsnél történt

Rendkívül gyenge földrengést észleltek csütörtökön délután Szerencsnél - értesült a HavariaPress.