2016. május 07.

Drágul a temetés?

Újra elhalasztják a szociális temetés bevezetését, az eredetileg 2014. januárjától tervezett, a hozzátartozók "közreműködése" esetén ingyenes rendszert 2019…

2015. június 09.

Végleg elásták a szociális temetést?

Most úgy tűnik, 2017-ben már ingyenesen temethetik el a rászorulókat, ugyanakkor az erre vonatkozó törvény értelmében a hozzátartozónak közre kellene majd működni…

2015. január 14.

Holtában is alázni - „Elhunytat átadó” konténer

A jövő januárban hatályba lépő temetkezésről szóló törvény módosítása értelmében az elhunytak hozzátartozói szociális temetést kérhetnek majd az…

2014. november 29.

Csúszik a szociális temetés

Az önkormányzatok kapacitásproblémáira, valamint időhiányra való hivatkozással 2016 január 1-sejére halasztják a szociális temetés bevezetését. A valódi ok…

2014. július 03.
2014. június 27.

MSZP: helyezzék hatályon kívül a szociális temetésről szóló törvényt!

Az MSZP a szociális temetésről szóló, szerinte embertelen törvény hatályon kívül helyezését kezdeményezi - jelentette be az ellenzéki párt…

2013. december 18.

MSZP: Osszanak inkább ételt a szociális temetésre fordított pénzből!

Az MSZP arra szólítja fel a főváros vezetését, hogy a Budapest költségvetésében a szociális temetés elhalasztása okán felszabaduló 150 millió forintot szociális…

2013. december 13.

Schmuck Andor, a Magyar Szociáldemokraták Pártja elnöke

Már törvény van a szociális temetésről, mégis akciózik ellene. Miben bízik?

Az állam jár jól az „ingyenes” temetéssel

Az államon kívül senki nem jár jól a "szociális" temetéssel: a gyászoló hozzátartozó érzelmileg megalázó, fizikailag megterhelő helyzetbe kerül költségei…

2013. december 11.

Végső állomás: Csepel

A csepeli temetőben alakítaná ki az úgynevezett szociális parcellát a Budapesti Temetkezési Intézet - vagyis ott lelhetnének végső nyughelyre a legszegényebbek, már…

2013. október 31.

Magad, uram! - A börtöntől a sírig

Rabok ácsolják a keresztet és a koporsót a szociális temetésekhez, és más sírjel, bármennyire szégyelljék is a hozzátartozók, nem használható - egyebek mellett ezt…

2013. október 21.

Lesz "szegényparcella"

A kormányrendelet rögzíti egyebek mellett, hogy a köztemető fenntartója minden köztemetőben - Budapesten a fővárosi önkormányzat által kijelölt temetőben - köteles…