2019. július 26.

Csak 60 eurót kapnak fejenként a Tunéziában rekedt utasok

Az utazási iroda a késésből eredő kellemetlenségekért nem vállal felelősséget.

2019. június 27.

Két öngyilkos merénylő robbantott Tuniszban, a rendőrök voltak a célpontjaik

Egy járőrt megöltek és sok civilt megsebesítettek a terroristák. Még nem tudni, melyik szervezet áll a merényletek mögött.

2019. május 10.

Felborult egy menekülteket szállító hajó, legalább 70 ember halt meg

Halászok érkeztek elsőként a Tunézia partjainál történt baleset helyszínére, 16 túlélőt sikerült kimenteniük.

2019. március 10.

Tizenegy csecsemő halt meg egy nap leforgása alatt egy tunéziai kórházban

Lemondott szombaton Tunézia egészségügyi minisztere, Abdel Rauf al-Serif azt követően, hogy 24 órán belül 11 csecsemő halt meg rejtélyes okból az ország…

2018. november 26.

"Egyes számú gyilkos" - A szaúdi herceg látogatása ellen tüntettek Tunéziában

Körbejárja az arab országokat, majd az argentin G20 csúcsra megy bin Szalmán, aki először utazik, mióta megvádolták Dzsamál Hasogdzsi kivégzésének megrendelésével.

2018. november 22.

Sztrájkba lépett 650 ezer tunéziai közalkalmazott

Népszerűtlen reformok bevezetésére kényszerítette a kormányt az IMF. Tunézia-szerte ezrek vonultak utcára, hogy tüntetéssel támogassák a rendkívüli méretű…

2018. október 29.

Felrobbantotta magát egy nő Tuniszban

A sérültek nagy része rendőr, a belügyminisztérium szerint terrortámadás történt. Ugyanakkor az elkövető jelenleg nem köthető egyetlen terrorszervezethez sem.

2018. szeptember 24.

Villámárvíz mosott el egy tunéziai várost

Heves esőzés előidézte áradás tarolta le az ország északkeleti részén fekvő Nábil várost, ahol a zivatarok miatt legalább négy ember életét vesztette.

2018. július 08.

Terrortámadás Tunéziában: legalább 6 halott

Fegyveresek ütöttek rajta a tunéziai fegyveres erők egy járőröző alakulatára. A belügyminisztérium szerint 6 áldozatot követelt a támadás, míg az állami…

2018. június 29.
2018. január 12.

Az arab tavasz végnapjai

A tunéziai jázminos forradalom az arab tavasz egyetlen sikertörténete volt. De Tunézia újra forrong, ami visszavetheti a demokratizálódást az országban.

2017. november 21.
2017. március 04.

Tunéziai segítség Merkelnek

Menekültügyről és terrorellenes együttműködésről tárgyalt Angela Merkel Egyiptomban és Tunéziában. A Berlin és Tunisz közötti feszültség oldódik, miután tegnap…

2017. február 25.

Tunézia, ahol a turista a legnagyobb öröm

Finom ételek, italok, gyönyörű látnivalók, életre szóló élmények, fehér homokos tengerpart és határtalan vendégszeretet - ez várja ma a Tunéziába látogatókat.…

2016. október 17.

Újból megélénkült a turizmus Tunéziában

Újból megélénkült a turizmus Tunéziában, az idén az első kilenc hónapban több mint négymillió turista érkezett az északafrikai országba, és a…

2016. február 05.

Tunézia: vége a kijárási tilalomnak

Tunéziában tegnap bejelentették, hogy megszüntetik a múlt hónapban bevezetett, országos hatályú, éjszakai kijárási tilalmat. A szigorú intézkedésre januárban…

2016. január 29.

Tunéziába készül? Erre figyelmeztet a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata arra kéri a Tunéziába készülő magyar állampolgárokat, hogy tartsák be a helyi hatóságok által…

2016. január 25.

Tavasz helyett arab káosz

Alig öt évvel a jázminos forradalom győzelme után, tegnap újra utcára vonultak Tunéziában, az arab tavasz mintaországában. Az egész régió harcban áll és vérben…

2015. december 05.

Tönkrevertük Tunéziát a világbajnoki rajton

A tunéziai csapat elleni 39-20-as győzelemmel mutatkozott be a magyar női kézilabda-válogatott a dániai világbajnokság herningi csoportjában szombaton.

2015. október 09.

Sem Merkel, sem a pápa - Meglepetés a Nobel-békedíj

Az idén sem jött be a fogadóirodák tippje, nem a legesélyesebbnek tartott Angela Merkel német kancellár vagy Ferenc pápa kapta a Nobel-békedíjat. 2015 nyertese a…

2015. október 04.

Tunézia is csatlakozik az Iszlám Állam elleni koalícióhoz

Tunézia szombaton csatlakozott az Egyesült Államok vezette Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióhoz, jelentette be a közel-keleti állam miniszterelnöke Habib Esszid.…

2015. július 10.

Terrorveszély Tunéziában? - "Hazaszólítják" a briteket

Nagyon valószínű egy újabb terrortámadás Tunéziában, ezért minden ott tartózkodó britet arra figyelmeztetett Nagy-Britannia külügyminisztere, hogy hagyja el az…

2015. július 09.

Újabb tunéziai merénylet jön? Készenlétben a KKM

Újabb merénylet jelentős veszélyére hivatkozva eltanácsolta a brit állampolgárokat Tunézia felkeresésétől csütörtökön kiadott, felülvizsgált…

2015. július 08.

Olcsóbb árakkal csábítják a turistákat

Tunéziában a június végi merényletet követően 1600 felfegyverzett rendőr vigyáz a biztonságra a turisztikailag frekventált tengerparton, és további 19 ezer rendőr…

2015. július 07.

Tunézia erősíti a biztonságot, egyre olcsóbbak a szállodák

Tunézia a merényletet követően több intézkedést is hozott a biztonság megerősítésére az idegenforgalom zavartalansága és a turisták megnyugtatása érdekében,…

2015. július 04.

Rendkívüli állapot Tunéziában

Rendkívüli állapotot hirdetett ki Tunéziában szombaton az államfő, Bédzsi Káid esz-Szebszi. A szükségállapot 30 napig tart és azt jelenti, hogy a korlátozzák a…

2015. július 01.

Líbiában készítették fel a tunéziai merénylőt

Nagy valószínűséggel egy líbiai kiképzőtáborban készítették fel azt az embert, aki pénteken harminckilenc turistát lőtt le a tunéziai tengerparton. A nyomozás…

2015. június 30.

Megerősítik a tunéziai strandok védelmét

Tunéziába érkezett tegnap a brit belügyminiszter. Theresa May ellátogatott a pénteki tengerparti mészárlás helyszínére, virágcsokrot helyezett el és fejet hajtott az…

2015. június 29.

Tunéziába utazott volna? Ingyen lemondhatja

A tunéziai utakat szervező irodák eltekintenek a kötbér megfizetésétől, ha egy utas visszamondja az utat a pénteki merénylet miatt - mondta Molnár Judit, a Magyar…

Tömegesen menekülnek Tunéziából

Akár húsz felett is lehet a pénteki tunéziai terrorakció brit áldozatainak száma. Akkor egy fiatal iszlamista lőtt válogatás nélkül Sousse turistatelepülésen,…