2018.11.15

Még hogy az OLAF nem sikeres minálunk? Három hűtőházas nőre csapott le az ügyészség a szervezet jelzése nyomán

Az anyuka és két lánya okosban épített hűtőházat, lenyelték az önerőt, és szereztek még egy csomó uniós pluszpénzt is.

2018.11.07

Beszólt az ügyészségnek és új uniós vizsgálatról beszélt az EP költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke

Meglepő, hogy a magyar hatóságok nyomozása ezzel az eredménnyel járt, így kommentálta lapunknak  Ingeborg Grassle, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az Elios Innovatív Zrt.

2018.09.27

Bűnösnek találták, mert nem hívott mentőt egy kába idegenhez

Több szempontból is kérdéses döntést hozott egy Nógrád megyei bíróság: két év próbára bocsátásra ítéltek egy férfit, aki nem kért segítséget egy drogtól kába ismeretlen ellátásához.

2018.08.27

Trump embere is besokallt a román ügyészségi túlkapásoktól

Fontos dolog a korrupció elleni harc, csak épp nem titkosszolgálati és hatósági visszaélésekkel kellene eredményeket elérni - figyelmeztetette a román hatóságokat Donald Trump vezető jogásza.

2018.08.21

Hatezer forintért kínálta fel 15 éves unokáját egy nagymama

Végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.

2018.08.07

Nyomozás indult a szennyezett vérnyomáscsökkentők miatt

Több százezer beteget érinthetett a magyar gyógyszerpiacot is érintő szennyezés, és ennek már büntetőjogi következményei lehetnek.

2018.07.17

Eltörheti intézkedés közben a delikvens karját a rendőr - legalábbis néha

Rátörtek otthonában egy beteg nőre, kirángatták fürdőkádjából, és eközben eltörték a kezét a hatóságok. Az ügyészség szerint mindez szakszerű volt - és az ítélet jogerős.

2018.05.15

Saját pecsétje is volt a balatoni álorvosnak

Betegeket látott el, vényköteles gyógyszereket írt fel a csaló, aki korábban verekedés miatt is a bíróság elé került.

2018.03.25

Nem tűrik a festékdobálást, így reagált az ügyészség

Miután vége lett a Czeglédy Csaba szabadon bocsátásáért tartott demonstrációnak Szegeden, valakik a tüntetés helyszínének közelében levő ügyészség falát rózsaszínű festékkel megdobálták.

2018.03.14

Választási csalás miatt csapott oda az ügyészség

Négy év alatt sikerült összekalapálnia a vádemelést egy választási csalás ügyében az ügyészségnek - ez nem sok jót ígér: ha április 8-án történik valami törvénytelen, akkor lehet, hogy csak 2022-ben kap elégtételt a nép.

2018.03.12

Simonka cégénél vizsgálódnak az ügyészek

A fideszes országgyűlési képviselő szerepét is áttekintik a Magyar Termés TÉSZ Kft. költségvetési csalás gyanúját felvető ügyében.

2018.03.11

Feljelentik Polt Pétert Gyurcsányék

Már készül a bűnpártolás miatt teendő feljelentés Polt Péter legfőbb ügyész ellen, aki "nem vádhatóságot, hanem védhatóságot vezet, amely megvédi a fideszes politikusokat a börtöntől" - mondta Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

2018.03.06

Vagyonelkobzás és fegyház - Az ügyészségre számíthatnak csak az eliososok

Elkezdte begyűjteni az Elios-botránnyal kapcsolatos papírokat az önkormányzatoktól a rendőrség - ám a nyomozás nem dübörög, hiába kapott alaposan dokumentált anyagot a hatóság. A tét nem kicsi: például évek egy fegyházban.

Bárándy Gergely: Czeglédy ügyében is kettős mércével mér az ügyészség

A büntetőjogász szerint Czeglédy Csaba esetében egyértelműen nem állnak fenn az előzetes letartóztatás feltételei, az ügyészség politikai láthatóan feladatot teljesít.

2018.03.03

Czeglédy Csabát nem engedi el az ügyészség

Indítványozni fogja az ügyészség a pénteken este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-t.

2018.02.21

Az OLAF-ügy, amiben elvégzi a dolgát az ügyészség

Az OLAF feljelentése nyomán 770 millió forintos költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség, sőt, elsőfokú ítélet is született. Igaz, ennek az esetnek nincs köze a kormányfő vejéhez.

2017.12.28

Nem nyomoznak az azeri pénzek után

Hiába tett feljelentést az atlatszo.hu oknyomozó portál és a Jobbik is a Magyarországra érkező gyanús azeri dollármilliók miatt, nyomozás nem lesz, az ügyészség elutasította a feljelentéseket

2017.12.01

Nagypálya - Kolumbiai drog-pénzt "mostak" Budapesten

Kábítószer-kereskedelemből származó pénz tisztára mosása és illegális cigaretta-kereskedelem miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy nemzetközi bűnszervezet 36 tagja ellen.

2017.11.27

Polt Péter, amint a korrupcióról tart előadást

A költségvetési csalás szorosan összefügg olyan bűncselekményekkel, mint a korrupció és a pénzmosás, ami teljesen új szemléletmódot kíván az ügyészségtől - ezt a legfőbb ügyész jelentette ki a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán rendezett konferencián.

Meghalt a néni a kórházban - Gyorsan átírták az ápolási dokumentumokat

Hamis tanúzás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség két kórházi ápolóval szemben, aki hamis adatokkal adta át a rendőrségnek egy, a kórházban elhunyt asszony ápolási dokumentumait - közölte a vádhatóság az MTI-vel.

2017.11.24

Szolnoki halálos lakástűz - Nyomoz az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz az október 22-én Szolnokon, a Liget úton történt halálos lakástűz ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

2017.11.17

Még az ügyészséget is túlárazzák

Az előzetesen becsültnél ötvenhét százalékkal, több mint egymilliárd forinttal drágábban épül a Somogy megyei Főügyészség új épülete.

2017.10.06

Nyomoznak a Jobbik ellen

Nyomozást rendelt el az ügyészség a Jobbik számvevőszéki ellenőrzésével összefüggésben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) beadványa alapján - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

2017.10.05

Vége lehet a Jobbiknak?

Az ügyészség kérheti a Jobbik megszüntetését, ha a párt nem működik együtt az Állami Számvevőszékkel - erről Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója beszélt az állami televízióban.

2017.08.23

Ezt benézték - Nem nyomoznak a szegedi parkolóbérletek ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség nem folytat eljárást a szegedi önkormányzat által 2008 és 2012 között ingyenesen kiosztott parkolóbérletek ügyében - tájékoztatta Kovács Katalin szóvivő szerdán az MTI-t.

2017.07.07

Folytatásos "KgBéla-sztori" - Az ügyészség szerint össze-vissza kamuzik

 Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő továbbra sem igazolta, miért nem jelent meg a június 23-iki idézésekor - erről a Legfőbb Ügyészség szóvivője beszélt újságíróknak egy pénteki háttérbeszélgetésen.

2017.07.01

Vizsgálatot követel a Fidesznél a DK

A Demokratikus Koalíció az Állami Számvevőszék és az ügyészség visszamenőleges vizsgálatát követeli a Fidesz 2010-es plakátkampánya ügyében.  

2017.06.29

Ügyészségi felszólítás a CÖF-nek - Honnan van a pénz?

Juhász Péter, az Együtt elnöke után az ügyészség is felszólította a CÖKÁ-t, hogy tegye nyilvánossá: honnan kapott pénzt 2015-ben, és mire költötte azt.

2017.06.09

Orbán tart az uniós ügyészségtől

Húsz uniós tagállam létrehozza az európai ügyészi hivatalt – döntöttek az érintett országok igazságügyi miniszterei tegnap. Több uniós ország, köztük Magyarország nem vesz részt az együttműködésben.

2017.05.20

A Jobbik az OLAF főigazgatójához fordul

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatójához fordul a Jobbik, miután a szervezet elutasította a párt kérését - közölte Staudt Gábor.

2017.05.18

Megszüntették a nyomozást Horváth András ügyében

Megszüntette a nyomozást  a Fővárosi Főügyészség Horváth András, a NAV egykori munkatársa ellen. Az ügyészség döntése alapján nem valósult meg egyetlen bűncselekmény sem azok közül, amelyekkel a feljelentő NAV vádolta Horváthot

2017.05.09

Nyomoz az ügyészség Farkas Flórián vesztegetési ügyében

Befejezte a tanúkihallgatásokat az ügyészség az ORÖ-s szavazatvásárlás miatt indult vesztegetési ügyben, így hamarosan gyanúsítotti kihallgatásokra kerülhet sor, amelynek keretében kérni fogják Farkas Flórián mentelmi jogának felfüggesztését is – nyilatkozta több érintett a RomNet-nek.

2017.04.29

Ügyészség: Soros nem szervezkedik Magyarország ellen

Bajban van a magyar kormány, személy szerint Orbán Viktor és propagandagépezete.

2017.04.19

Újra romákat faggat az ügyészség

Végre elindult egy folyamat, utána akarnak nézni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) körüli botrányos ügyeknek.

2017.04.14

Marine Le Pen tesz a francia ügyészségre

A francia hatóságok Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje mentelmi jogának felfüggesztését kérték az Európai Parlamenttől a párt fiktív EP-asszisztensi állásai miatt indított vizsgálat keretében - erősítették meg pénteken rendőrségi források a France Inter francia közszolgálati rádió értesülését.

2017.04.08

Kizárták a bírót, mert az ügyészségnek nem tetszett

Kizárták a pécsi egyetemi vesztegetésként elhíresült büntetőügyből a tanácsot vezető bírót. A Győri Törvényszék úgy látta, hogy már nehezen tartható fenn a pártatlanság – írja Pécsi Stop.

2017.04.03

Fagyasztóba dobta a kismacskát - Vádat emel az ügyészség

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki a lakótársa macskáját kínozta - tudatja honlapján az ügyészség.

2017.03.23

Mégsem kell korrupcióellenes ügyészség?

A korrupcióellenes ügyészség nem csodaszer - vélték az Eötvös Csoport beszélgetésén résztvevők tegnap este.

Börtönt kaphat, mert sógora TAJ-kártyájával ment orvoshoz

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki sógora taj-kártyáját használta az orvosi vizsgálathoz.

Fillon hamisíthatott

Egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül a francia Republikánusok elnökjelöltje, Francois Fillon. Az ellene vizsgálódó párizsi ügyészség ugyanis már hamisítással és csalással is gyanúsítja a volt miniszterelnököt.