2018.09.13

Varsó ismerős terei az ecsetvonások mögött

Tomasz Maniewki Varsó utcáit és annak lakóit bemutató kiállítása a város egy ritkán látott arcát ábrázolja. A slam estbe forduló megnyitót Ponza gondolatai színesítették.

2018.07.13

A város összes arca

Varsó és Budapest utcái és terei új perspektívában jelennek meg a Platán Galéria legújabb kiállításán

2018.07.03

Feltámad a Három Tenger

Ma a lengyelországi Rzeszówban rendezik meg a Három Tenger Kezdeményezés regionális fórumát, amelyen részt vesz Andrzej Duda lengyel elnök.

2018.06.29
Miklós Gábor

Varsói rükverc

Visszavonta a hét elején a lengyel parlament egy korábbi törvényét, amellyel börtönnel büntette volna azokat, akik a „lengyel nemzetet”, illetve egyes lengyeleket a második világháborús zsidóirtásban való részvétellel vádolják, illetve akik Auschwitzról, Majdanekről, Sobibórról mint „lengyel koncentrációs táborokról” beszélnek, írnak.

2018.05.15

Varsó kapott még egy esélyt

Június végére eredményt vár a Brüsszel és Varsó között zajló tárgyalásoktól Frank Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.

2018.05.13

Hatalmas tüntetések: Európát akarnak, nem diktatúrát

Sokan tartanak attól, hogy a lengyel kormány arra készül, hogy bebetonozza magát a hatalomba - így tízezrek vonultak utcára, hogy kiálljanak a szabadság és az EU mellett. Bukarestben szintén az Unió-ellenesség ellen protestáltak.

2018.04.10

Kezdhet aggódni Kaczynski

Lengyelországban zuhanórepülésbe került a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) népszerűségi mutatója. Felmérések szerint lassan jön fel az ellenzék.

2018.03.31

Tamás Pál: Varsó - az 1968. márciusi szégyen

1968-ban sokfelé megindul az ifjúság. Varsóban is

2018.03.19

Merkel Varsóban - Az együttműködés fontosságát hangsúlyozta

Angela Merkel német kancellár és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egyetért abban, hogy a tagállamok szoros együttműködésére van szükség az európai uniós menedékjogi rendszer reformjának kidolgozásában.

2018.02.28

Közeledik az igazság pillanata

Közeledik az igazság pillanata a Brüsszel és Varsó közötti vitában.

2018.02.25

Varsó kompromisszumot remél

Lengyelország azt reméli, hogy az Európai Bizottsággal kompromisszumra jutnak az úgynevezett igazságügyi reform ügyében, amely de facto teljhatalmat biztosít a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) számára.

2018.01.29

7-es cikkely - Varsó nem menekülhet

Támogatja az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága, hogy uniós eljárás kezdődjön Lengyelország ellen az EU Szerződés 7. cikkelye alapján

2017.12.20

7-es cikk - Az EB megindította az eljárást Varsóval szemben

Megindította az Európai Bizottság (EB) az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben a vitatott igazságügyi reform miatt - informált a brüsszeli testület bejelentése alapján az MTI.

2017.12.19

Varsó keménykedik, nem könyörög

Nem hozott enyhülést a miniszterelnök-csere sem Brüsszel és Varsó viszonyában.

2017.12.18

Lezuhant egy lengyel harci repülőgép

Lezuhant Varsó közelében a lengyel légierő egy MiG-29 típusú harci repülőgépe, a pilóta azonban katapultált és túlélte a balesetet - közölte hétfőn este a lengyel média.

2017.12.12

Morawiecki: Varsó nem fogadja el a kétsebességes Európát

Európának arra van szüksége, hogy visszatérjen a valódi értékekhez, mert azok az értékek, amelyekről ma beszélnek, egyre gyakrabban a hagyományos értékek, a természetjog tagadását jelentik - egyebek mellett erről beszélt keddi parlamenti programbeszédében Mateusz Morawiecki kinevezett lengyel miniszterelnök.

2017.11.17

Varsó számít a magyar vétóra

Varsó számít a magyar vétóra, ha az Európai Parlament (EP) szankciókról határozna Lengyelországgal szemben.

2017.11.13

Nacionalista felvonulás Lengyelországban

Nacionalisták és jobboldali radikálisok tízezrei vonultak fel szombaton, Varsóban, a lengyel nemzeti ünnepen. „Isten, dicsőség, haza”, „Lengyel ipart lengyel kezekbe” – hangoztatták

2017.11.07

Varsó - Brüsszel aggódik a jogállamiság miatt

Szükség lenne egy rugalmasabb és tökéletesebb uniós eszközrendszerre a jogállamiság tiszteletben tartásának a kikényszerítésére — ismerte el Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke egy hétfői brüsszeli vitában.

2017.10.30

Elhunyt az önmagát felgyújtó kormányellenes aktivista

Elhunyt az a férfi, aki tíz nappal ezelőtt felgyújtotta önmagát Varsó központjában, és aki mellett a földön kormányellenes röplapokat találtak - közölte vasárnap este a lengyel sajtó.

2017.10.20

Felgyújtotta magát egy férfi a varsói utcán - Fotók

A drámai eset a lengyel fővárosban egy hivatali épület előtt történt csütörtökön - írja a francia hírügynökségre, illetve a későbbi rendőrségi megerősítésre hivatkozva a hvg.hu

2017.09.18

Orbán Viktor a héten utazik Varsóba

Orbán Viktor kormányfő szeptember 22-én Lengyelországba látogat, ahol Beata Szydlo lengyel kormányfővel tárgyal - erősítette meg az erről szóló lengyel sajtóhíreket Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.

2017.09.08

Kaotikusan kezdődött a lengyel „jó iskola”

A varsói kormányzat engedelmes alattvalók képzésévé alakítja át a korábbi reform által sikeressé tett oktatási rendszert.

2017.09.07

Kurz jobbról előzi az FPÖ-t

Az előzőleg sejtettnél is jelentősebb mértékben csökkentené az Ausztriában élő külföldieknek biztosított juttatásokat az Osztrák Néppárt (ÖVP) fiatal elnöke.

2017.09.01

Elfogyhat Brüsszel türelme

Az Európai Bizottságot aggasztják Varsó jogállamiságot sértő lépései, de még nem dőlt el, alkalmazzák-e a „nukleáris opciót”, a 7. cikkelyt.

2017.08.31

Varsó feladja a leckét

Maradhattak a véleménykülönbségek Juncker és Merkel között Varsó ügyében. Erre utalhat a bizottsági elnök szűkszavú reakciója.

2017.08.28

Orbánékról vitázik Merkel és Juncker

Nem egységesek az Európai Unió vezető politikusai abban, hogy elvegyék-e a lengyelek szavazati jogát az Európai Tanácsban – írja a Der Spiegel.

2017.08.26

Költözik a JP Morgan

Varsó került ki győztesen a lengyel és a magyar főváros csatájából, ugyanis oda telepíti a JP Morgan egyik európai központját a Brexit miatt Nagy-Britanniából - idézi a napi.

2017.07.29

Brüsszel bevetette a 7-es cikkelyt Lengyelország ellen

Hivatalos értesítő levelet küldött az Európai Bizottság Lengyelországnak, amellyel elindította a kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatást érintő lengyel szabályozások miatt.

2017.07.26

Nem múlt el a varsói veszély

Nem hatotta meg a lengyel kormányzó pártot, a Jog és Igazságosságot (PiS) Andrzej Duda elnök vétója, amellyel megakadályozta, hogy három, vitatott jogszabályból kettő törvényerőre emelkedjék.

2017.07.22

Egy évforduló reménye

1942. július 22-én, éppen 75 éve kezdődött meg Varsóban a gettó kiürítése

Varsó fellázadt

A lengyel fővárosban tízezrek tüntettek a jobboldali populista kormány igazságügyi reformja ellen.

2017.07.19

Zágrábot és Varsót előzzük a rezsisztrádán

Budapest egy helyet javított a vásárlóerőhöz viszonyított lakossági áramárlistán – derül ki a közműhivatal által a júniusi adatokkal frissített anyagból.

2017.07.08

A New York Times étvágygerjesztőnek nevezte Donald Trump lengyelországi látogatását a G20-ak hamburgi tanácskozása előtt.

2017.07.06

Trump megérkezett Varsóba - Nem örül mindenki

Donald Trump szerdán késő este megérkezett Varsóba, második hivatalos külföldi útja első állomására - adta hírül az MTI.

2017.04.22

A lengyelek ellen kezdenek a magyarok Varsóban

A házigazda lengyelekkel kezd a magyar férfi válogatott a varsói cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi csapatversenyében.

A lengyel kormányfő nem harcolni akar az EU-val

Beata Szydło miniszterelnök leszögezte: Varsó „minden fontos európai kérdésben” megállapodást keres, amennyiben a lengyel elvárások teljesülnek. 

2017.03.30

Kitűzték Donald Tusk tanúkénti meghallgatását

A lengyel ügyészség csütörtökön áprilisra tűzte ki Donald Tusk újjáválasztott európai tanácsi elnök tanúként való meghallgatásának új időpontját a katonai elhárítás hatásköri túllépéssel gyanúsított két volt főnökének az ügyében.

A visegrádi négyek miniszterelnöki találkozója nem tartozik a világ legjelentősebb tanácskozásai közé.

2017.03.18

Nászút (I)

1969. július 23-án tartottuk az esküvőnket Marival, majd néhány családi körben elfogyasztott korty és szendvics után elindultunk a Bahamák… helyett a Nyugati pályaudvarra, ahol várt bennünket a varsói gyors