2019. július 01.

„Neked egy óra, három embernek az élet”

Nyáron még a szokásosnál is nehezebb a vérellátás, ugyanis a rendszeres véradók közül is sokan elutaznak, pedig ilyenkor is naponta 1600-1800 önkéntesre lenne…

2018. december 11.

Buli előtt segítség - Kocsmavéradást szervez a Magyar Vöröskereszt

Kocsmavéradást szerveznek egy budapesti szórakozóhelyen szombaton délután. A Magyar Vöröskereszt azt reméli, hogy egyre több fiatal segíti a munkájukat.

2018. június 02.

Adjon vért, ha tud!

A Nemzeti Összetartozás Napján, vagyis hétfőn rajtol Budapestről az az 500 kilométeres futás, amelynek kettős célja, hogy felhívja a figyelmet a véradás…

2018. március 09.
2018. január 15.
2017. október 10.

Pécsen a vér válik borrá

Gyógyfürdőbelépő mellett most egy üveg borral is kedveskednek azoknak, akik vért adnak a héten - jelezte a pécsi vérellátó.

2017. augusztus 16.
2017. január 17.

Véradásra hív a Magyar Vöröskereszt

A tartós hideg és a megfázásos megbetegedések miatt a vártnál kevesebben adtak vért január első két hetében, ezért mindenkit véradásra kér a Magyar Vöröskereszt…

2016. június 14.

Három napnyi tartalék vér - Nyaranta pengeélen az ellátó

A nemzeti vérkészletben folyamatosan fenntartanak egy minimumszintet, ez három napra elegendő tartalékot jelent - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ)…

2016. március 30.

Véradók Fesztiválja

Április 2-án a Véradók Fesztiváljának négy helyszínén - Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged - ismét véradásra várják a lakosságot, ahol ingyenes és kedvezményes…

2015. szeptember 02.

Sör, virsli, retró buli - Adjon vért régi slágereket hallgatva!

Retró véradást szervez az ország öt pontján az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), amely sör-virsli retró menüvel és az 1970-es, 1980-as évek slágereivel és…

2015. július 26.

Nem tréfadolog - Ismét véradásra hív a Magyar Vöröskereszt

Július utolsó és augusztus első hetében a legnehezebb aktivizálni a véradókat idehaza. A Magyar Vöröskereszt közösségi kampányt indított és a fesztiválokon,…

2015. július 19.

A véradásért indított kampányt a vöröskereszt

A véradás ösztönzésére indított közösségi kampányt a Magyar Vöröskereszt  - mondta a szervezet főigazgató-helyettese vasárnap az M1 aktuális csatornán.    

2015. július 17.

Rendhagyó közösségi kampány: #veradovagyok

A nyári hónapokban a kánikula és a szabadságolások miatt csökken a véradói aktivitás, így ebben az időszakban nagyobb kihívást jelent a Magyar Vöröskereszt…

2015. július 03.

Tévesen közölték, hogy HIV-fertőzöttek

Mintegy ötszáz véradóval közölte tévesen az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), hogy ki kellett őket zárni a véradásból, vérüket pedig megsemmisítették, mert…

2015. június 15.
2015. június 14.

Tippeljen, hányan adnak vért rendszeresen nálunk

Nagyjából 300 ezer rendszeres véradó van Magyarországon, olyanok is akadnak közöttük, akik évente ötször adnak vért - mondta Váradi Mariann, a Magyar…

2014. december 28.

Adjon vért év végén is!

Évzáró véradásokat szervez a Magyar Vöröskereszt, amely hétfőtől három napon át országszerte több mint 70 helyszínen várja a segíteni szándékozókat.

2014. július 29.

Nyáron is szükség van a véradókra

Augusztus végéig több mint ezer véradóhelyszínen várják a véradókat. A nyári időszakban kiürülnek a nagyvárosok, sokan töltik vízparton vagy külföldön jól…

2014. július 08.

Nem kell a meleg férfiak vére

Egyre nehezebben tudja előteremteni a műtétekhez szükséges vérmennyiséget az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), a kórházak még mindig nem takarékoskodnak a…

2014. február 13.

Valentin-nap - Véradást szervez a vöröskereszt

Véradást szervez a Magyar Vöröskereszt Valentin napján, pénteken országszerte 35 helyszínen.

2014. február 03.

Folytatódik az egyetemisták véradóversenye

A verseny keretében szeptember óta összesen 6239 nappali tagozatos hallgató adott vért, közülük 1725-en első alkalommal. A szeptember és december között országosan…

2013. december 11.

Szaloncukrot ér a vér

Egy zacskó szaloncukrot kap, aki december 14-e és 23-a között vért ad. Az Országos Vérellátó Szolgálat az év végén általános vérhiányt kívánja enyhíteni az…