2016. december 07.

A Simon-dosszié „szocialista rejtélyei”

Tanúk meghallgatásával folytatódott hétfőn Simon Gábor ügye. A vallomások ellentmondásosak, a volt szocialista elnökhelyettes továbbra is úgy nyilatkozott: ártatlan.

2015. április 08.

Lopkodják Welsz vagyonát

Nemrégiben agyvérzéssel kórházba került a különös körülmények között elhunyt vállalkozó édesapja, Antal, akire korábban Welsz minden vagyonát ráíratta. Azóta…

2014. november 21.
2014. szeptember 18.

Politikusok nevei Welsz üzlettársának levelében

Egy Szlovákiát és Magyarországot is érintő áfacsalási ügyben közreműködő cégek, politikusok és üzletemberek nevei szerepelhetnek abban a kézzel írt levélben,…

2014. június 02.

Hivatalos: méreggel lett öngyilkos Welsz Tamás

A  hatóság kiadta Welsz Tamás holttestét a gyászoló hozzátartozóknak, s egyben kézbesítették a végleges orvos szakértői jelentést is, amelyben egyértelműen a…

2014. május 15.

Újabb csontváz esett ki Welsz Tamás szekrényéből

Újabb csontváz esett ki Welsz Tamás szekrényéből. A Blikk információi szerint a különös körülmények között elhunyt vállalkozó nem csak bissau-guineai…

2014. május 07.

Welsz élettársa nem hisz a méreg-teóriában

Könyvet ír a márciusban elhunyt Welsz Tamás élettársa, aki "elunva a minden alapot nélkülöző híreszteléseket", néhány információt megosztott a nyilvánossággal.…

2014. május 03.

Teljes információs káosz a Welsz-ügyben

A halál okaként önkezűség szerepel Welsz Tamás halotti bizonyítványán, amelyet április 10-én állítottak ki - írta a Hír24. A hírportál szerint a Simon Gábor…

2014. április 30.

Őrizetbe vették Welsz Tamás barátnőjét?

Nem erősítette meg, igaz nem is cáfolta a rendőrség lapunknak a Borsonline információját, miszerint őrizetbe vették Welsz Tamásnak, a március 20-án máig…

2014. április 29.

Őrizetbe vették Welsz "özvegyét"?

A Simon-üggyel és Welsz Tamás halálának körülményeivel kapcsolatban is kihallgatták H. Andreát, a férfi élettársát. Úgy tudjuk, a 42 éves asszonyt őrizetbe…

Újabb elmélet Welsz halála ügyében

Megint nem tudni semmi biztosat Welsz Tamás öt héttel ezelőtti halálának okáról. A hvg.hu-nak legalábbis rendőrségi források cáfolták a Blikkben hétvégén…

2014. április 28.

Tragikomédiába fordul a koronatanú halála

Újabb fordulatot vett Welsz Tamásnak, a Simon-ügy koronatanújának rejtélyes halála körül kibontakozó, már eddig is meglehetősen gubancos történet. Legalább is a…

2014. április 27.

Interneten árulják a Welsz életét is kioltó mérget

Csak orvosok férhetnek hozzá ahhoz a méreghez, amely a feltételezések szerint szerint kioltotta Welsz Tamás életét, de még a gyógyászatban dolgozók is csak…

2014. április 26.

Kivégzéshez használt méreggel lett öngyilkos Welsz

Szakértőkre hivatkozva írja a Blikk, hogy Welsz Tamás az Egyesült Államokban kivégzésekhez használt méreganyaggal, nátrium-pentotál-szérummal végzett magával.

A jövő héten kiadják Welsz holttestét?

Nem erősítette meg, de nem is cáfolta kérdésünkre a rendőrség azokat a sajtóhíreket, miszerint befejeződött a március 20-án máig tisztázatlan körülmények…

2014. április 24.

Reality-celebbel randizott Welsz?

Az érdi és a Logodi utcai ingatlanok mellett volt egy harmadik, „titkos" lakása is Welsz Tamásnak, amiről a család semmit nem tudott – írja a Blikk. A lap a Zsolt…

Sorra eltűntek Welsz Tamás üzlettársai

Nemcsak a több mint egy hónapja elhunyt Welsz Tamás halálának körülményei tisztázatlanok: az Index két, a Simon-ügy kulcsfigurájával üzletelő vállalkozó…

2014. április 23.

Welsz halott, de a Sólyom még föléledhet?

A „piacról” próbál pénzt szerezni indulásához a Sólyom Airways tulajdonosa: hirdetésben keresnek befektetőket ahhoz, hogy elindulhasson a száz százalékig magyar…

Welsz-ügy: még mindig hiányoznak a válaszok

Alapvető válaszok hiányoznak a Welsz ügyben, amelyben a hatóságok hetek óta adósak a precíz és hiteles tájékoztatással, méghozzá nemcsak a közvéleménynek, hanem…

2014. április 22.

Kifosztották Welsz Tamás irodáját - vagy mégsem?

Kifosztották Welsz Tamás irodáját. A Blikk információi szerint nagyjából egy héttel ezelőtt feltörték azt a budapesti irodát, amelyet március elején a Nemzeti…

Tanúvédelem: Welsz mégis él?

Teljes a hírzárlat Welsz Tamás egy hónappal ezelőtti, március 20-i titokzatos halála körül, talán emiatt sem meglepő az a lapunkhoz több, egymástól független…

2014. április 19.

Welsz halála - Az ügyészség sem tudhat semmit

Még az ügyészséget sem értesítette Welsz Tamás halálának pontos okáról a rendőrség  - olvasható a Klubrádió honlapján.

2014. április 17.

Welsz halálának okáról továbbra sem tudni

A jelek szerint előremenekül a Simon-ügyben megtépázott tekintélyű MagNet Bank, amelynek igazgatósági elnöke bejelentette, hogy szigorították a számlanyitás…

2014. április 14.

Nem találtak mérget Welsz Tamásnál?

Többször is kutattak utána, de végül nem találták méreg nyomát a rendőrség nyomozói a Welsz Tamás érdi házánál tartott házkutatások során - írta a Blikk. 

2014. április 12.

Welsz halála - nem került elő a méreg

Több házkutatást is tartott a rendőrség Welsz Tamás néhai vállalkozó érdi házában, a három hete elhunyt üzletember szomszédai rendszeresen nagy sürgés-forgást…

2014. április 05.

Simon: nincs külföldi útlevelem!

Megszólalt Simon Gábor, akinek saját kérésére tett vallomása szerint nincs bissau-guineai útlevele, a MagNet Bankban nem nyitott számlát, és a megbízásából más…

2014. április 02.

MSZP - Tisztázzák Welsz Tamás gyanús halálának körülményeit!

Sajtóhírek szerint Welsz Tamás halála gyanús körülmények között zajlott le, amelyek komoly kétségeknek adnak okot. Állítólag egy olyan ismeretlen méreg okozta…