tüntetés;Tarlós István;rabszolgatörvény;

2018-12-19 11:43:23

Tarlós is beszállt a tüntetők gyalázásába, de a rabszolgatörvénynek is odaszúrt

Nem érti a főpolgármester, miért kellett elfogadni a túlórákról szóló módosítást karácsony előtt. A tüntetők szerinte randalíroznak, a kórházak pedig rendőrökkel vannak tele.

"A legnagyobb baj az - már túl azon, hogy én se értem miért kellett ezt a törvényt karácsony előtt elfogadni, és erről lehet vitatkozni, ezt belátom -, hogy szinte nem megy át a köztudatba, hogy ebbe a törvénybe nem az van, amiről a tüntetők percenként rikácsolnak" - fogalmazott a főpolgármester az állami televízió műsorában. A vele készült beszélgetést a távirati iroda szemlézte. Tarlós szerint senkit nem lehet túlórára kötelezni, és az sem valós, hogy három év múlva fizetik ki a túlórát, hiszen azt minden hónapban megteszik.

A főpolgármester a Fidesz több politikusához hasonlóan randalírozóknak és az ellenzéki politikusok által felheccelt embereknek nevezte a rabszolgatörvény ellen tüntetőket. Azt mondta, nem érti, hogyan lehet a demonstrációkat békésnek nevezni, hiszen feltehetően politikusok által felheccelt emberek randalíroztak az utcán, és "brutális, durva, keresztényellenes" megmozdulásaik, beszólásaik voltak. Dobálták a rendőröket, randalíroztak, kukákat borogattak, illetve minősíthetetlen hangnemben és módon léptek fel, valamint zavarták meg a rendet - közölte Tarlós István.

A főpolgármester szerint az ellenzéki képviselők parlamenti viselkedése alig volt szolidabb.

"Én azt hiszem, hogy ez a paródiához elég, a buktatáshoz nevetségesen kevés" - mondta. A fideszes politikus szerint egy-két ezer ember - köztük külföldiek - vettek részt a demonstrációkon, ami azt jelenti, hogy körülbelül 1800 budapesti ember közül egyet tudtak megnyerni.

Mint mondta, lehet a hatalom viselkedésében is hibákat találni, de amit az ellenzéki képviselők például az MTVA székházában előadtak, az hiteltelen volt, és bohócot csináltak magukból.

A műsorban Tarlós - Horváth Csaba fővárosi MSZP-s politikusra utalva - úgy fogalmazott: