Vida Ildikó;Nemzeti Adó- és Vámhivatal;Európai Számvevőszék;Robert Riley;

2015-03-27 06:06:00

Tart az amerikai kitiltási botrány

Heteken belül távozni kényszerülhet Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke, akinek nemcsak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által föltárt, súlyos belső hiányosságok és szabálytalanságok ügyében merült fel felelőssége, hanem az Európai Számvevőszék hamarosan nyilvánosságra kerülő jelentésére is fel kell készülnie. Ez utóbbi ugyanis vélhetően újabb súlyos, az áfacsalási ügyletekkel szemben történő adóhatósági eljárásokat elmarasztaló megállapításokat tesz majd.

Már a fideszes Domokos László által vezetett ÁSZ is azt állapította meg: a NAV nemcsak szervezetileg hanyag és kaotikus, de éveken át gyakorlatilag ellenőrzés nélkül engedett el 3800 milliárd forint tartozást. A NAV elnökének pedig már csak két hete maradt arra, hogy érdemben reagáljon a számvevőszéki kritikákra, amennyiben válaszát az ÁSZ elnöke nem tartja kielégítőnek, fegyelmi, súlyosabb esetben büntetőeljárást is kezdeményezhet Vida ellen.

Noha jelenleg is folyamatban van egy nyomozás, amelyben már gyanúsított a NAV egyik vezetője, máig a kormány semmilyen módon nem járt el - pedig hatásköre lenne erre - az adóhatóságot érintő, 2013 óta ismert aggályok kivizsgálása érdekében. A NAV - és benne Vida - kizárólag saját magát "ellenőrizte". Az adóhivatal még március elején tette nyilvánossá a korrupcióval kapcsolatos vizsgálat eredményeit, amelyek szerint náluk minden rendben folyt - az amerikai cégek által tett bejelentések ügyében is.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének követtanácsosa viszont úgy véli, az adóhivatal meglehetősen kis részét tárta fel a belső vizsgálatok eredményeinek és most a magyarokon a sor, hogy eldöntsék, megelégszenek e ennyi információval. "A magyar partnereinknek is mondtuk, hogy nagyon jók ezek a jelentések, de nyilván az lenne a legjobb, ha független szerv végezné a vizsgálatot, az eredményeket pedig nyilvánosságra hoznák. Az átláthatóság, a nyílt folyamatok, a függetlenség és a nyilvánosság biztosítja a hitelességet" - fogalmazott Robert Riley egy minapi háttérbeszélgetésen.

A Népszabadság kérdésére, hogy érkeztek-e újabb panaszok amerikai cégek képviselőitől a működésüket nehezítő magyarországi korrupciót illetően, csupán annyit mondott, hogy a magyar kormány részéről kérték az amerikai követséget, hogy osszon meg velük információkat. "Amikor csak lehetőségünk van rá, így is járunk el. De amikor hivatali korrupcióról van szó, az érzékeny és nehéz ügy."