Fidesz;Orbán Viktor;Néppárt;

2019-03-08 06:00:00

Tartanak a Fideszben a kizárástól

A német kereszténydemokratákon múlik a Fidesz sorsra, a CDU-ban azonban még nem döntötték el, hogyan szavazzanak majd - értesült a Népszava.

Az Európai Néppárt (EPP) március 14-i frakcióülésén és március 20-i ülésén is napirenden lesz a Fidesz pártcsaládból való kizárása, döntés várhatóan az utóbbin születik majd. A procedúra nem bonyolult: titkos szavazással, ötven százalék plusz egy szavazat kell a javaslat elfogadásához. A titkosság azért fontos, mert így olyan EPP-tagpártok is a Fidesz ellen szavazhatnak, amelyek hivatalosan nem foglalnak állást Orbánék ellen. Az egyik ilyen egyelőre maga a CDU, abban minden beszélgetőpartnerünk egyetértett, hogy a német kereszténydemokraták szava lesz a döntő az ügyben. Nem véletlen, hogy mint a Népszava megírta, Gulyás Gergely személyesen próbálta meggyőzni a múlt héten Berlinben Annegret Kramp-Karrenbauer CDU elnököt, hogy maradhassanak. Gulyás szerint az út eredménye pozitív volt, lapunk ugyanakkor több forrásból is úgy értesült, a CDU-ban még semmi nem dőlt el.

Erről beszélt egy fideszes forrásunk is, szerinte „ma már teljesen az érzelmek dominálnak minden szereplő esetében, így kiszámíthatatlan, milyen lesz a hangulat március 20-ra”. Mint mondta, még a Fideszt is meglepte például, hogy a portugál konzervatívok is beszálltak a kizárást kezdeményezők közé, mert „tőlük nem ezt várták”. Ugyanakkor máig sok olyan tagpárt van, melyek lehetséges döntéséről egyelőre senkinek fogalma sincs.  - Én el tudom képzelni, hogy Weber már úgy kalkulál: ahhoz, hogy a Bizottság elnöke legyen, szüksége lesz az EP-ben a szociáldemokraták és a liberálisok támogatására is, ezt viszont már csak akkor szerezheti meg, ha kizárják a Fideszt. Vagyis ő már a kizárásunkra játszik - mondta.

A helyzet bonyolultságát jól mutatja az is, hogy Gulyás Gergely azt mondta a kormányinfón, nem akarnak kilépni és erről beszélt lapunknak Erdős Norbert Fideszes EP-képviselő is, aki szerint „az egész ügyet csak az újságírók fújták fel”. Erdős "biztos benne, hogy a Fidesz a jövőben is a Néppárt tagja marad". A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is bejelentette, jövő héttől eltávolítják a Junckert támadó plakátokat és a helyükre nem egy Frans Timmermanst támadó hirdetés kerül. Manfred Weber üdvözölte a döntést – igaz, ultimátuma másik két pontja, hogy Orbán kérjen bocsánatot és a CEU is háborítatlanul működhessen tovább Budapesten, egyelőre nem teljesült. Egy másik Fideszes forrásunk is pesszimista volt egyébként: - Nagyon el vagyok keseredve. Úgy érzem, túllépett egy kritikus pontot a Fidesszel szembeni ellenszenv - mondta.

A Magyar Nemzet csütörtökön mindenesetre már vezércikkben „szólította fel” Orbán Viktort, hogy lépjen ki a Néppártból, és hozzon létre „új szövetséget” a bevándorláspárti erőkből. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy a kormánypárti lap már a kilépéshez teremti meg az érzelmi hátteret, de Orbán Viktor az MTI-nek úgy kommentálta az írást, hogy „az európai parlamenti választás közeledtével érthető a kampányláz, a türelmetlenség és az izgalom fokozódása, de ami most kell, az csigavér, higgadtság,”. 

Információink szerint a Fideszben eltiltották a bővebb nyilatkozatoktól a párt EP-képviselőit, egy forrásunk úgy fogalmazott, „Budapest magához vonta a kommunikációt az ügyben”. Igaz, a Fidesz EP-képviselőivel a Juncker-ellenes plakátokról sem konzultáltak előzetesen, ők ugyanúgy a sajtóból tudták meg, hogy ezek kikerültek az utcára, mint bárki más.