Németország;Fidesz;CDU;Néppárt;

2019-02-27 16:34:29

Titokban olt tüzet a Fidesz Berlinben

Gulyás Gergely és Balog Zoltán Berlinben járt, a látogatást titokban akarták tartani, a Népszava információi szerint a két politikus a CDU főtitkáránál próbálta menteni a Fidesz egyre kritikusabbá váló helyzetét.

Szerdán a déli órákban érkezett haza Berlinből Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán az EMMI volt vezetője – értesült a Népszava. Úgy tudjuk, az út hangsúlyozottan nem kormányzati látogatás volt, a két politikus a Fidesz képviseletében találkozott a CDU vezetőivel, köztük Annegret Kramp-Karrenbauer pártfőtitkárral is. Információink szerint az út célja az volt, hogy megpróbálja megmagyarázni a kormány utóbbi időben tett unió-ellenes lépéseit, elsősorban is a Jean-Claude Junckert és az Európai Bizottságot gyalázó plakátkampányt, melyek nem csak az Európai Néppártban verték ki a biztosítékot, hanem a Fidesz fő szövetségeseinek számító Bajor Keresztényszociális Uniónál (CSU) és a Kereszténydemokrata Uniónál (CDU) is.

Információink szerint az egyre feszültebbé váló magyar-német kapcsolatok miatt már tavaly szeptember óta úgynevezett „strukturált párbeszéd” zajlik a Fidesz és a CDU között, melynek lényege röviden annyi, hogy a felek nyíltan beszélnek egymással a legérzékenyebb témákról is és megpróbálnak közös nevezőre jutni, de ha ez nem megy, akkor kölcsönösen elfogadják a nézetkülönbségeket. Csakhogy az elmúlt hónapokban ennek ellenére sem sikerült javítani a kapcsolatokon, úgy tudjuk, egy ideje már maga Annegret Kramp-Karrenbauer is azon a véleményen volt, hogy „ami nem megy, nem kell erőltetni”. Most, úgy tudjuk, minimális előrelépést sikerült elérni, a Fidesz politikai álláspontjának elmagyarázása mellett gazdasági-innovációs kérdések is szóba kerültek, ezzel kapcsolatban kifejezetten erős a német (és az osztrák) érdeklődés néhány magyar fejlesztési program iránt, mint például az önvezető autók vagy a mesterséges intelligencia.

Ironikus, hogy más forrásból úgy értesültünk: Palkovics László innovációs miniszter nemrég konkrét megállapodásokat is kötött a német gazdasági minisztériummal több magyar fejlesztési terv német támogatásáról, de a német kormány azt kérte, csak az EP-választások után jelentsék majd be, mert a kampányban politikailag kényelmetlen lenne exponálniuk magukat az Orbán-kormánnyal. Hogy a magyar kormány már egyértelműen kínos a német közvélemény előtt, jelezte az is, hogy Baden-Württenberg tartományi miniszterelnöke (Bajorország mellett ez a szövetségi állam a legfontosabb német gazdasági partnere Magyarországnak) a Juncker-ellenes kampány miatt lemondta találkozóját Szijjártó Péterrel.

Gulyás Gergelynek egyébként nem először kell „tüzet oltania” Berlinben, úgy tudjuk, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejezetten jó kapcsolatokkal rendelkezik a CDU-ban, így Orbán Viktor rendszeresen megbízza azzal, hogy a német fővárosban próbálja megmagyarázni a miniszterelnök német szempontból kínos vagy nehezen vállalható döntéseit.