Bessenyei István;

2019-05-19 09:17:41

Több százmilliós osztalékot fizet a Valton Security

Elképesztően sikeres évet tudhat maga mögött a Fidesz kedvenc őrző-védő cége

Remek évet tudhat maga mögött a Fidesz házi őrző-védő cégének tartott Valton-Sec Kft. A megugró bevételekből jókora nyereség maradt, melyből rekord nagyságú osztalékot tudtak kifizetni a tulajdonosoknak, Varga Lajosnak és a Sarka Kata párjaként is ismert Bessenyei Istvánnak – írja az mfor.hu.

A cég bevétele 2018-ban 6,4 milliárd forintról 7,37 milliárdra emelkedett, amelynek döntő része (4,6 milliárd forint) objektumvédelemből származott. Jelentős összegre tettek szert rendezvények biztosításából is, hiszen 1,8 milliárd folyt be a kasszába ennek köszönhetően. A harmadik legjelentősebb bevételi forrás az egyéb személyi szolgáltatás volt, ebből 486 millió forintra tettek szert.  

A cég dolgozói létszáma 127 főről 143-ra nőtt. A fizikai munkások átlagosan 224 ezer, a szellemi dolgozók pedig 274 ezer forint fizetést kaptak.