korrupció;Fidesz;kitiltás;

2014-11-29 06:06:00

Tovább terel a kitiltási ügyben a Fidesz

A Fidesz az ügyészség, a Belügyminisztérium és a titkosszolgálat képviselőinek tájékoztatását kéri a Simon-ügy vizsgálatának jelenlegi állásáról az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának következő ülésén. Ezt Németh Szilárd, a bizottság kormánypárti alelnöke jelentette be, kiemelve: a Simon-ügyben bizonyítékok is a hatóságok rendelkezésére állnak, ezért a nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatással a korrupcióval szembeni határozott fellépésre vonatkozó amerikai kérésnek is eleget kívánnak tenni.

Eközben Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke időszerűnek tartja a magyar-amerikai kapcsolatok áttekintését, ezért ismét meghívta a bizottság ülésére André Goodfriendet. Állítása szerint az amerikai ideiglenes ügyvivő jelezte: engedélyt kér a részvételre. Goodfriend arról is tájékoztatta Némethet, hogy mindenképpen szeretne találkozni vele, de a fideszes politikus bízik benne, hogy a bizottság vendége is lesz az amerikai diplomata a közeljövőben, és megvitathatják a két ország közötti kapcsolatokat, így a kitiltási ügyet is. A beutazási tilalom által érintettekkel kapcsolatos kérdésre Németh azt mondta, ő is csak Vida Ildikó NAV-elnök nyilatkozatára tud támaszkodni.

Eközben az amerikai ügyvivő, akit korábban baloldali elfogultság vádja ért, az utóbbi időben egyre több jobboldali szervezetet is felkeres. Járt a Fidesz pártalapítványánál, a Századvég Alapítványnál, szerdán este pedig egy rendezvényen vett részt az őt rendszeresen kritizáló CÖF szóvivőjével, ifjabb Lomnici Zoltánnal. A Goodfriend-Lomnici-találkozó pikantériáját az (is) adta, hogy az ügyészség bűncselekmény hiányában éppen aznap utasította el a békemenetesek feljelentését egy a kitiltási-korrupciós botrányban a feljelentést elmulasztó ismeretlen tettes (az ügyvivő és esetleg mások) ellen.

Miután a kormány nem lépett a kitiltási botrány és az áfacsalások ügyében, sőt, más civil követeléseknek sem engedett, az utóbbi hetek különböző tüntetéseinek szervezői nem szeretnék, ha leülne a felfokozott közhangulat, ezért december 16-ára nagy össznépi demonstrációt hirdettek a József nádor térre, ahonnan a résztvevők a Parlamenthez vonulnak majd át. A Nincs hova hátrálnunk! című tüntetés a szociális megszorítások, az oktatási rendszer átalakítása, a kitiltási botrány, a Fidesz által fenntartott korrupció, a magyarországi lakhatás kritikus helyzete, valamint a tragikus helyzetben vergődő egészségügyi ellátás miatt hívja utcára a tömeget.