bírói függetlenség;Trócsányi László;OBT;

2019-04-26 12:12:22

Trócsányi ellentmond a bírói engedelmességet kérő Kövér Lászlónak

A bírák az igazságügyi miniszter szerint is függetlenek és nem utasíthatóak – hiába berzenkedik emiatt a házelnök.

Újabb helyről kapott megerősítést függetlenségében a magyar bírói kar: Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az Országos Bíró Tanács megítéléséről érdeklődött az igazságügyi miniszternél.

Trócsányi László miniszter megbízásából államtitkára, Völner Pál válaszolt, aki kis kioktatás kíséretében jelezte, hogy ez nem tartozik a tárca hatáskörébe. A miniszter – a végrehajtói hatalom képviselőjeként – azért nem ítélheti meg ugyanis az OBT működését, mert 

Trócsányi válasza egy valódi jogállamban teljesen adekvátnak, mondhatni érdektelennek számítana – más a helyzet Magyarországon, ahol az Országgyűlés elnöke, Kövér László épp a bírói függetlenséget biztosító törvény 150. évfordulóján fejti ki, hogy a bírók csak annyira függetlenek, mint amennyire az állam maga. Ráadásul, Kövér szerint a bíráknak oldalt is kell választaniuk maguknak az értékrendek kormány által meghirdetett, homályos eposzi harcában.

Az igazságügyi miniszter tehát mindezzel ellentmond az egyik legbefolyásosabb fideszes politikusnak, és a NER-világszemléletének is. Más kérdés, hogy mennyire veszi komolyan a hatalmi ágak elválasztásának montesquieu-i elvét az kormánytag, akinek ellenőrzése alá 2020-tól besorolják a közigazgatási bíróságokat.