Ferencváros;fagyhalál;

2018-12-07 14:43:15

Ülve fagyott meg egy idős ember Ferencvárosban

Az áldozatot a József Attila lakótelep egyik padján találták meg pénteken reggel.

Egy idősebb ember holttestére bukkantak Budapesten, a József Attila lakótelepen – írja a Blikk, és fotót is közölnek a zacskóba burkolt holttestről. A lap információi szerint a padon ülő áldozat halálát kihűlés okozhatta.

Az ügy kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz fordultunk, hogy megtudjuk, milyen jogcímen indult eljárás a haláleset miatt, milyen korú és nemű volt az áldozat. A BRFK szűkszavúan csak annyit közölt, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a történteket, bűncselekmény gyanúja tehát nem merült fel.

A Magyar Szociális Fórum november 19-i, hvatalosan nem megerősített adatai alapján szeptember óta 13-an fagytak meg Magyarországon utcán vagy otthonukban, közülük nyolcan a szabálysértési törvény hajléktalanokat kriminalizáló módosítása óta. Ha azóta nem történt újabb fagyhalál, a pénteki eset lehet idén a tizennegyedik.