Obama;Ukrajna;holland referendum;

2016-04-02 07:33:00

Uniós válságot okozhat a holland referendum

Barack Obama egy milliárd dolláros támogatást ajánlott fel Ukrajnának, de Kijev a pénzt csak azután kaphatja meg, ha feláll az új kormány. Az amerikai elnök Washingtonban, a nukleáris biztonsági csúcs előestéjén folytatott kétoldalú tárgyalásokat Petro Porosenko ukrán államfővel.

A gazdasági és politikai válsággal küszködő országban azonban tavaly decembertől gyakorlatilag kormányválság van, a jelenlegi koalíciós egyeztetések is akadoznak, egyelőre nem körvonalazódik működőképes kormányzat. Ukrajna számára különös gondot jelent, hogy támogatói, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió valamint az Egyesült Államok az anyagi támogatás feltételéül szabják a politikai stabilitást. Az IMF tavaly márciusban négy évre szóló, 17,5 milliárd dolláros hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára. Ennek első két részletét folyósította is, a decemberben esedékest viszont már nem, a reformok elakadására hivatkozva. A reformok pedig a koalíción belüli feszültségek, majd annak széthullása miatt nem működnek.

Kijev helyzetét nehezíti, hogy az ország uniós közeledése is megtorpanhat, ami nyilván az uniós támogatások megcsappanását eredményezheti. Ukrajna ugyan aláírta tavaly a társulási- és szabadkereskedelmi egyezményt, idén január elsejétől alkalmazzák is, de Hollandiában népszavazásra bocsátják a ratifikáció kérdését. A hollandok április 6-án járulnak az urnákhoz és minden felmérés szerint a nemek fognak diadalmaskodni. A legutóbbi közvéleménykutatás szerint 55 százalékos az elutasítók aránya.

Mark Rutte holland miniszterelnök tegnap egy holland lapban megjelent interjúban bejelentette, nem támogatja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz. Álláspontja szerint Ukrajnának egyaránt jó kapcsolatokat kell ápolnia az EU-val és Oroszországgal, ami elképzelhetetlen, ha Ukrajna az Unió tagja lesz. A társulási- és szabadkereskedelmi egyezmény ugyan nem jelent csatlakozást, de mindenképpen annak előszobájának tekinthető. A 6-i referendum nem ügydöntő, de amennyiben érvényes (30 százalék fölötti részvétel szükséges) lesz, és a nemek győznek, a holland kormánynak újabb vitát kell nyitnia a társulási egyezményről.

Mint ismert, a hollandok 2005-ben (a franciákkal egyetemben) az EU alkotmányát is referendumon utasították el. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a referendum kiírásának pillanatában már arra figyelmeztetett, hogy amennyiben a hollandok elutasítják az EU - Ukrajna társulási egyezményt, megnyílhat az út egy európai válság előtt.