Utcára küldték, erőszakolták, pár tízezer forintért adták-vették a kamaszlányt

Publikálás dátuma
2019.04.24. 15:18
Képünk illusztráció
Fotó: Martin Bertrand / AFP
A gyermekotthonból menekülő lány egy stricibe szeretett bele, aki a végletekig kihasználta őt: szexmunka után 35 ezer forintért adták el a kiskorú áldozatot.
Első fokokon másfél évtől tíz évig terjedő szabadságra ítélték azt öt vádlottat, akik 2015-ben két hónapig prostituáltként dolgoztattak egy kiskorú lányt. 
A vádirat szerint a sértett gyermekotthonban élt, de rendszerint megszökött az intézetből: egy ilyen alkalommal, ismerősén keresztül találkozott az ügy elsőrendű vádlottjával, akibe fülig belehabarodott. A kamaszlány hamarosan a férfi rokonságához – az ügy további vádlottjaihoz költözött Örkénybe. A család tudta, hogy a lány kiskorú, de így is gyorsan szexmunkára fogták, igaz, a sértett beleegyezésével. A kamasz 2015 szeptemberétől az M51-es műút egyik benzinkútja mellett strichelt –  aztán a neten, meztelen fotókkal hirdették szolgálatait, a kuncsaftok pedig az elsőrendű vádlott örkényi lakhelyére utaztak.
Mikor futtatója ráunt a szerelmes lányra, trükkel szabadult tőle: rávette, hogy fossza ki az ügy negyedrendjű vádlottját annak dorogi otthonában, ám a háttérben közben megegyezett a dorogi férfival is, hogy 35 ezer forintért eladja neki a sértettet.

Az ügyben eljáró Budapest Környéki Törvényszék április 24-én az I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki gyermekprostitúció kihasználásának bűntettében és társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettében, ezért őt a bíróság 6 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az II. rendű vádlottat a bíróság fegyházban letöltendő 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt, míg a III. rendű vádlottat gyermekprostitúció kihasználásának bűntettének kísérlete miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A IV. rendű vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki emberkereskedelem és szexuális erőszak bűntettében, ezért őt 10 év fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.  Az V. rendű vádlott 9 hónapos börtönbüntetésének végrehajtását a bíróság 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette, melyet prostitúció elősegítésének bűntette miatt szabott ki. A döntések jelenleg nem jogerősek.
Szerző

Busz és HÉV ütközött, többen megsérültek Csömörön

Publikálás dátuma
2019.04.24. 14:20
Képünk illusztráció
Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Vasúti átjáróban karambolozott a szerelvény és az autóbusz, az érintett útszakaszt lezárták.
Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze szerdán a H9-es HÉV és egy autóbusz Csömörön, a Major út és Hunyadi utca kereszteződésénél található átjárónál, írja a police.hu. A baleset délután fél egy körül történt, a Pest megyei katasztrófavédelem szerint hárman sérültek meg a karambol során.
A rendőrök a műszaki mentés és helyszínelés idejére lezárták az érintett útszakaszt, a munkálatok idejére a forgalmat a környező utcákba terelik. A BKK jelezte, a HÉV utasait pótlóbuszok szállítják Cinkota és Csömör között.
Szerző

Halálos baleset történt az M1-es autópályán

Publikálás dátuma
2019.04.24. 12:31

Fotó: Krizsán Csaba / MTI
Az egyik sérültet a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a járműből.
Összeütközött négy jármű az M1-es autópályán Győr térségében a Hegyeshalom felé vezető oldalon, a balesetben egy ember meghalt, a sztráda határ felé vezető oldalát lezárták - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Ruskáné Takács Anita elmondta, hogy a baleset a 125-ös kilométernél történt, a négy jármű közül az egyik egy nyergesvontató. 
Egy ember a helyszínen életét vesztette, egy embert pedig a tűzoltók feszítővágó segítségével emeltek ki az egyik járműből.

Takács Zoltán, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a forgalmat a 123-as kilométernél a 83-as útra terelik, a sztrádára a 129-es kilométernél lehet visszatérni.
Szerző