hulladék;uzsorás;Putnok;

2016-08-04 11:11:00

Uzsorás "hadsereget" számoltak fel Putnokon (Videó)

Az ózdi rendőrök áttörték a hallgatás páncélját, így a nyomozások eredményeként felszámolták egy kiterjedt putnoki család bűnelkövetésekre alapozott tevékenységét - olvasható a police.hu-n.

A család tagjai az elmúlt években az általuk elkövetett bűncselekményeket szervezett formában, egymással együttműködve, összehangoltan és előre kitervelten követték el. A magát „rettenthetetlen hadseregként” nevező család tagjai az elmúlt két évtizedben Putnokon és Sátán nagyrészt úgy biztosították megélhetésüket, hogy a megfélemlített sértettektől különféle módon elvették a pénzüket. Védelmi pénzt szedtek, vagy másokat vásárlási kölcsönökbe kényszerítettek.

A termék a családé lett, a hitel törlesztése pedig a sértetteké, továbbá ötven-, illetve százszázalékos uzsorakamatra is adtak kölcsön pénzt. Olyan eset is előfordult, hogy egy a gyanúsítottak által elkövetett garázdaság miatt kiszabott pénzbírságot az ügy sértettjének kellett kifizetni, mivel a család tagjai életveszélyesen megfenyegették, ha nem teszi, akkor újra és újra bajba kerül. Egy sátai nő házát úgy sikerült elvenniük, hogy a terheltek meggyőzték az egyedülálló asszonyt, jobb lenne neki, ha hozzájuk költözne. Eleinte jól bántak vele, majd fokozatosan elvették mindenét, végül rabszolga sorba taszították.

A család tagjai a bűncselekmények elkövetése során kifejezetten törekedtek arra, hogy áldozataikat emberi méltóságukban megsértsék, megalázzák. Elhitették környezetükkel, hogy velük nem lehet szembeszállni.

A sértettek félelmükben sokáig hallgattak, a páncélt végül 2015 februárjában törték át az ózdi és a putnoki rendőrök. A hatóság a tanúvédelmi lehetőségeket maximálisan kihasználva biztosította a sértetteket jogaik gyakorolásáról, így dominóként dőlt össze a putnoki család szervezett „hadserege” és foszlott semmivé az általuk elkövetett bűncselekmény sorozat.

A család tagjai az alábbi bűncselekmények összesen 58 rendbeli elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak: rablás, zsarolás, személyi szabadság megsértése, szexuális kényszerítés, csalás, okirattal visszaélés. Az Ózdi Rendőrkapitányság az ügyekben indult nyomozásokat a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.