Andy Vajna;Rádió1;

2019-01-23 09:52:28

Vajna halálával ügyvezető nélkül maradt a Rádió 1 mögött álló cég is

Így nincs, aki például eljárhatna a Médiatanácsnál – ha pedig a cég éppen pályázatot nyújtott be, azt automatikusan bukhatja.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere, a NER működtetőinek is fejfájást okozhat a következő hetekben-hónapokban az, amire a Media1 bukkant Andy Vajna médiás céghálójának tanulmányozása közben.

Vajna közel 40 helyi rádiós frekvencián sugárzó Rádió 1 hálózatát a Radio Plus Kft. működteti, ennek pedig amióta Bakai Mátyás korábbi társügyvezető távozott, mostanában egyetlen cégképviseletre (cégjegyzésre) jogosult ügyvezető igazgatója volt. Ez pedig maga Andy Vajna (Vajna András György), a vasárnap elhunyt kormánybiztos volt. Vajna halálának napjától  – immáron negyedik napja – nincs ügyvezetője a cégnek.

Ráadásul a médiatörvény és a rádiós frekvenciapályázatoknál alkalmazott általános szabályok alapján bármely pályázó cég ügyvezetésében és tulajdonosi hálójában történő változás a pályázati eljárás alatt automatikus kizárást jelent. A portál szerint gondot okozhat az is, hogy bármely, a cégnél történő változást a médiahatóság felé 15 napon belül be kell jelenteniük akkor is, ha épp nem vesznek részt rádiós pályázaton, amit ha nem tesznek meg, bírsággal számolhatnak. A változás bejelentésére a cég ügyvezetője lenne jogosult, ő viszont ezt most nem tudja megtenni, merthogy nincs ügyvezető.

A cégek működését szabályozó, jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyv szerint vállalkozás ügyvezető nélkül nem működhet. A jogszabály szerint, „ha a társaságnak nem maradt ügyvezetője, a taggyűlés összehívására vagy a taggyűlés tartása nélküli döntéshozatal kezdeményezésére bármelyik tag jogosult.

Ha erre a változás bekövetkeztétől számított harminc napon belül nem került sor, a taggyűlést bármelyik tag vagy hitelező kérelmére a nyilvántartó bíróság hívja össze vagy a taggyűlés összehívására, illetve a taggyűlés tartása nélküli döntéshozatal lebonyolítására az ezt kezdeményező tagot jogosítja fel”.

Bonyolítja a helyzetet, hogy több cég és több ország, az Egyesült Államok és Magyarország is érintett a Radio Plus Kft. mögötti céghálóban.

A Radio Plus Kft.-nek egyetlen tulajdonosa volt, az AV Investments Kft. Ennek a cégnek kellene most rendkívüli taggyűlést összehívnia és új ügyvezetőt kineveznie a leányvállalata, a Radio Plus élére. Az AV Investmens tulajdonosa az a delaware-i adóparadicsomba bejegyzett Cinergi nevű cég, ahol egyelőre csak találgatások vannak, hogy Andy Vajna gondoskodott-e arról, hogy halála esetén ki örökli a Cinergit, amelynek ő volt az ügyvezetője, valamint feltehetőleg tulajdonosa volt - írja a lap.