temetés;Ferenczi Krisztina;

2015-07-29 20:54:00

Végső búcsú Ferenczi Krisztina újságírótól (fotók)

Családja, barátai, kollégái vettek végső búcsút szerdán a Farkasréti temetőben a 65 éves korában elhunyt Ferenczi Krisztina színésznő, író, újságírótól, a Népszava, a Népszabadság állandó szerzőjétől.  A képre kattintva galéria nyílik.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a debreceni Csokonai Színházban dolgozott, szerepelt a Radnóti Színpadon, a József Attila Színház társulatában, Pécsett, Békéscsabán, és Szegeden. Közben elvégezte az ELTE magyar szakát. Miután 1990-ben a szegedi színháztól elbocsátották Ruszt József művészeti vezetőt, Ferenczi még eljátszotta Anna Karenina szerepét, majd ő is távozott. Még ebben az évben elvégezte a Magyar Hírlap újságíró-iskoláját, Soros-ösztöndíjjal megírta az 1994-ben megjelent Előjáték a sajtószabadsághoz című kötetét

Az egyik legkiválóbb oknyomozó újságíróként dolgozott, publicisztikái, tényfeltáró riportjai, könyvei jelentek meg. Az Orbán-bányákról írt sorozatáért az egykori Magyar Hírlap munkatársai 2001-ben az Év újságírójává választották. 2006-ban jelent meg Szüret - Az Orbán-vagyonok nyomában című könyve, majd 2014-ben A Narancsbőr című kötete.

Amíg le nem gyűrte a kór, amíg csak bírta erővel, kíméletlen elszántsággal és megfélemlíthetetlenül akarta megismerni és olvasói elé tárni a mai rendszer minden visszaélését, hazugságát, csalását.