Dél-Afrika;Jacob Zuma;Afrikai Nemzeti Kongresszus;

2014-05-08 11:04:00

Visszaesett a dél-afrikai kormánypárt

Bár a várakozásoknak megfelelően jelentős fölénnyel vezet a dél-afrikai parlamenti választáson az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC), 56,31 százalékos eredménye óriási csalódás lehet Jacob Zuma elnök számára. 

Az apartheid utáni első, 1994-es választás óta ugyanis egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy 62 százaléknál kevesebbet szerzett volna.

Az ellenzéki Demokratikus Szövetség ezzel szemben nagyon feljött, 30,41 százalékon áll úgy, hogy az utolsó, 2009-es parlamenti választáson még csak 16,6 százalékot szerzett. Az új radikális baloldali tömörülés, a populista Julius Malema által vezetett EFF a várakozásoknak megfelelően 3,88 százalékot kapott.

Jól mutatja az ANC visszaesését, hogy öt éve még 66 százalék szavazott a pártra. A szerdai voksoláson 25 millióan vehettek részt.