ellenzék;Fót;Takács József;időközi önkormányzati választás;

2013-11-25 20:30:00

Zavaros szavazószállítás

Szándékosan igyekeznek a baloldalt kampánycsendsértési ügybe keverni a szavazók szállításával kapcsolatban - mondta lapunknak Takács István, Fót megválasztott polgármestere. Abban az ügyészség vizsgálódik, hogy történt-e törvénytelen szavazószállítás a városban, azt ugyanakkor a helyi választási bizottság nem tartotta feljelentésre "érdemesnek", hogy lepecsételt és kitöltött szavazólapok kerültek ki egy mozgóurnát kérő választópolgárhoz. Ez ügyben az MSZP tesz kedden feljelentést.

Elfogadta vasárnap éjfélkor a helyi választási bizottság a fóti időközi önkormányzati választás végeredményét, és hétfőn meg is kezdődtek az egyeztetések a hivatal átadás-átvételéről - tudtuk meg Takács Istvántól, Fót megválasztott polgármestertől. Az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjeként győztes Takács lapunknak azt is elmondta, szerinte szándékosan igyekeznek a baloldalt kampánycsendsértési ügybe keverni a szavazók szállításával kapcsolatban. 

Erősorrend
A polgármesteri posztért öten szálltak ringbe. A 29,1 százalékos részvétel mellett Takács István, az MSZP, az Együtt-PM és a DK színeiben induló jelölt nyert, 1116 szavazattal. A második Bartos Sándor, a gazdakörök támogatottja, fideszes alpolgármester (954), a harmadik Németh József független induló (920) lett. A Fidesz által támogatott Földi Pál (885) a negyedik helyen végzett, az ötödik pedig a Magyar Liberális Párt jelöltje, Vargha Nóra (583) volt.

Mint arról a Népszava korábban beszámolt, tucatnyi, a helyi Barackosban, István-hegyen és Sikátorpusztán lakó írásban fordult a múlt hét elején a város jegyzőjéhez, miután a 20 éve megszokott szavazóhelységet áttették a távoli Fótligetre. Akkor jelezték, az autóval nem rendelkező, szegény külterületi lakosoknak több kilométernyi gyaloglásba és akár ezer forintnál is többe kerülne, ha az időközi választáson élni akarnak állampolgári jogukkal. Ezért azt kérték a hivatal vezetőjétől, segítsen nekik abban, hogy a városi busz vasárnap délelőtt és délután az érintett külterületekre egy-egy alkalommal menjen ki, és aki szavazni szeretne, pártszimpátiától függetlenül, busszal mehessen Fótligetre.

Mivel a járat üzemeltetője nem zárkózott el ettől, sőt, ingyenesen biztosította volna a szolgáltatást, időpontokról és megállóhelyekről is értesítette a kérvényezőket. A fóti képviselőtestület jobboldali többsége azonban elutasította a javaslatot, hiába szavaztak igennel a szocialisták és az egyetlen jobbikos képviselő - tudtuk meg a polgármestertől. Ezért a lakók maguk szerveztek egy kisbuszt, arról falragaszokon, és szórólapokon értesítették az érintetteket. A Jobbik ezután "leleplezte", hogy az előre meghirdetett helyen és időben "titokban" fuvarozzák a választókat - tette hozzá. Egyébként a helyi választási bizottság szocialista tagja is megszavazta az ügyben a feljelentést, hogy nyomozás derítse ki: nem ők szervezték a szállítást. Információink szerint egyébként a kisbusz nem hozható összefüggésbe - ahogy a Jobbik állítja - a szocialista párttal, ezt a gépjármű forgalmija is alátámasztja.

Reagálások
- Fót példája azt mutatja, hogy 2014-ben győzhet a kormányváltók szövetsége - reagált Kormos Kata, az MSZP szóvivője. Azt mondta: ez az eredmény a demokratikus ellenzék szövetségének erejét bizonyítja. Hozzátette: a fótiak egyértelműen kifejezték véleményüket a Fidesz három évéről.- A Demokratikus Koalíció szerint is azt mutatja az eredmény, hogy ellenzéki összefogás esetén a Fidesz legyőzhető és leváltható.

Egy sokkal különösebb ügy is a helyi választási bizottság elé került. Amikor mozgóurnát vittek az egyik szavazóhoz, aki nem tudott elmenni választani, lakásában egy borítékot láttak meg az asztalon - a szavazókörben ilyenbe helyezték a cédulákat. Kiderült: benne két, már lepecsételt, és előre beikszelt szavazólap volt. Egyiken Földi Pál, a Fidesz-KDNP által támogatott CÖF-ös polgármesterjelölt, a másikon a jobbikos Sándor István neve mellett volt az iksz. Nyilvánvaló, hogy a borítékot a szavazókörből titokban vitte el valaki, ami láncszavazás gyanúját veti fel. Az esetről egyébként jegyzőkönyv készült. Ám a helyi választási bizottság csak a szavazólapok érvénytelenítéséről döntött, további intézkedést nem rendelt el, ezért a helyi MSZP kedden ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz. Úgy tudni egyébként, hogy az érintett választópolgár, L. József azt állította, a fia vitte haza a lapokat "emlékbe".

Az említett érvénytelenítésen túl összesen öt, többségében szabálytalan plakátolással, illetve kampánycsendsértéssel kapcsolatos kifogásról döntött a fóti időközi voksolás befejezéséig a helyi választási bizottság. Egy panaszt elutasítottak, négyet pedig jóváhagytak, utóbbiak közül egy ügyben feljelentést tettek az ügyészségen. Chrobák Zoltánné, Fót jegyzője az MTI-nek elmondta, az öt kifogás közül három a liberális párttól, egy a Jobbiktól, egy pedig magánszemélytől érkezett. Ez utóbbit érdemi vizsgálat nélkül elutasították. Két kifogás az olykor egymásra ragasztott plakátok, illetve azok tartalma miatt, a másik kettő kampánycsendsértés gyanúja miatt - egyebek mellett vasárnapi szórólap-osztogatással és a sikátorpusztai voksolók állítólagos szervezett szállításával összefüggésben - érkezett.

A jegyző megerősítette, hogy a Sikátorpusztán élők kérték az önkormányzattól: biztosítsanak nekik buszt a fótligeti szavazókörbe eljutás megkönnyítéséért, de kérésüket a képviselő-testület elutasította. A döntést azzal indokolták, hogy egy közszolgáltató és a közeli hipermarket is üzemeltet ingyenes buszjáratot azon a környéken. Ez azonban csak részben fedi a valóságot. Ahogy azt korábban megírtuk, a 19 ezer lakosú Fóton a polgármester lemondása miatt tartottak időközi választást. A város vezetője egyéni képviselői mandátumáról is lemondott, ezért az 1-es számú egyéni választókerületben új önkormányzati képviselőt is választottak.

Legalizálták a szavazószállítást

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat, a salátatörvény nemcsak a büdzséhez, hanem a jövő évi választásokhoz is "hozzányúl". A kormány ugyanis még vasárnap egy zárószavazás előtti módosítóban kezdeményezte saját korábbi javaslatának pontosítását, azaz hogy a pártok az egyéni jelöltektől átvett kampánytámogatásokat is csak elektronikus úton használhassák fel.

Valamennyi listát állító párt képviselőjelöltje lemondhat majd ugyanis az őt jelölő párt javára a neki a törvény alapján járó egymillió forintos állami kampánytámogatásról. Eredetileg ezzel a pénzzel a pártoknak sokkal lazább szabályok szerint kellett volna elszámolniuk, sőt, kézpénzben megkapták volna, míg az egyéni jelöltek csak kincstári kártyán költhetik el az állami pénzt.

Ebben a salátatörvényben szerepel továbbá az a javaslat is, mely szerint a választók jogosultak más segítségét, akár szervezetten is igénybe venni ahhoz, hogy eljussanak szavazni, csak busszal nem lehetne őket odaszállítani. Bár ígérte a Fidesz, végül nem nyújtotta be e törvénycsomaghoz azt a javaslatát, amely a pártvezetőket is felelőssé tenné a kampánytámogatások elszámolásában.