emberkereskedelem;elfogás;prostitúció;

2020-07-02 08:32:44

Magyar rabszolgatartók: 19 éves lányt vettek, és szépen megéltek belőle

Több mint tízmillió forintot keresett „gazdáinak” a három évig kihasznált prostituált.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) rendőrei emberkereskedőket fogtak el, akik éveken keresztül dolgoztattak egy fiatal nőt prostituáltként – közölte csütörtökön a police.hu. A 40 éves A. Zsolt vezette szegedi társaságból a „főnököt” és a 42 éves szegedi T. Gyulát összehangolt rendőri akcióval kedden fogták el, előbbi férfi feleségét még keresik. Ellenük emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt zajlik büntetőeljárás.

A gyanú szerint A. Zsolt feleségével közösen 2017 elején megvette az akkor 19 éves nőt annak barátjától, majd elvették tőle az iratait, megverték és fenyegetéssel, valamint folyamatos fenyegetésekkel rávették, hogy előbb szegedi lakásukban, majd egy másik ingatlanban, később pedig Németországban és Ausztriában prostitúciós tevékenységet végezzen.

A nőről fotókat készítettek, amivel szexuális szolgáltatást nyújtó online oldalakon hirdetéseket adtak fel. A nyomozás adatai szerint a nőtől több mint 10 millió forint összegű – szexuális szolgáltatással – keresett pénzt vett el a házaspár.  Németországban a szintén elfogott T. Gyula is dolgoztatta a sértettet, akit „munkadói” korábban megverték, életveszélyesen megfenyegették.