megfigyelés;Óbuda;parkolóőr;

2018-07-02 20:11:03

Közel százmillióért figyeltetné parkolóőreit Óbuda

Pályázatot írt az Óbudai Parkolási Kft. saját alkalmazottainak ellenőrzésére: revizorok titokban figyelik, és helyenként tesztelik is az őröket. A üzlet házon belül maradt, a 95 milliós tendert a Kft. egyik vezetőjének cége nyerte meg.

A bizalom szép dolog, de az állandó kontroll hasznosabb: így gondolhatják ezt a óbudai önkormányzatnál is, hiszen a helyi parkolási cég komoly összegű pályázatot írt ki saját parkolási ellenőreinek titkos megfigyelésére. 

Közbeszerzési Értesítőben megjelent anyag szerint az Óbudai Parkolási Kft 15 zónában, legalább 50 ellenőr napi munkáját figyeltetné meg: a „rendszeres feddhetetlenségi ellenőrzés” keretében a fedett revizorok váltakozó időben járőröznek - havonta egyszer minden zónát át kell világítaniuk, és kéthavonta minden parkolóőr munkáját, ruházatát és felszerelésének meglétét is vizsgálni fogják, persze titokban.

Az ellenőrök ellenőrei nem csak éber szemek lesznek, a  pályázatban meghatározott feladatkörük, hogy kísértésbe is vigyék az óbudai parkolóőröket. Havonta minimum nyolc „próbavásárlást” kell végrehajtaniuk, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy megpróbálják valamilyen szabálytalanságra rábírni a parkolóőrt. 

Az eredetileg 120,8 milliósra értékelt tenderre egyetlen, a becsültnél kedvezőbb ajánlat érkezett, így a pályázatot 95,7 millió forinttal vitte el az Operatív Team Kft. A nyertes cég ügyvezetője, Éliás Tibor, aki egyben komolyabb pozíciót tölt be az Óbudai Parkolási Kft.-nél is, ő a parkolás-üzemeltetési vezető az önkormányzati tulajdonú cégnél.

 Az Operatív Team már korábban is végzett ellenőrzést a parkolási  Kft. megbízására, így könnyűszerrel teljesíthette az újabb tender referenciára vonatkozó követelményeit is.

 

A mostani tendert azonban jóval drágábban vállalták az előző megbízatásnál, amikor 8 hónapos időtartamban, 16 millió forint+áfáért nyomoztak a parkolóőrök után. Érdeklődtünk az óbudai önkormányzatnál, hogy mi volt a drágulás oka – illetve, hogy  nem merül fel összeférhetetlenség olyankor, amikor a parkolási cég egyik vezetőjének saját vállalkozása kapja a nagy értékű megbízást. Ha választ kapunk, frissítjük cikkünket.